Technology

Sikeres volt a Gloster zártkörű részvénykibocsátása

A meghirdetett egymilliárd forintot meghaladó, több mint 1,1 milliárd forintnyi jegyzés érkezett a Gloster Infokommunikációs Nyrt. zártkörű részvény-kibocsátására, amiből a cég 1,1 milliárd forintig fogadott el jegyzést. A társaság részvényeivel májusban kezdenek majd kereskedni a BÉT-en, a tőzsdére lépésből származó forrást további akvizíciókra fordítják.

Tegyük irodássá az otthoni munkavégzést!

Tömegesen kényszerültek otthoni irodába a nagyvállalatok dolgozói, a vállalatok pedig igyekeznek irodai körülményeket biztosítani munkavállalóik számára – otthon is. A megváltozott munkakörülményekhez kell igazítani a vállalati IT biztonsági intézkedéseket is, megfelelő izolációra, az IT biztonságtudat növelésére van szükség.

Hat káros gondolat, melyek gátolják a digitális átalakulást

A digitalizációban sikeres vállalatoknak egy közös nevezője van: nem a meglévő folyamataikat automatizálták, hanem kitaláltak valami újat, mely újabb bevételi forrásokat eredményezett. Az idejétmúlt ötletek komoly gátjai a sikernek, cikkünkben hat ilyet mutatunk be.

Elemezni muszáj

Napjainkban olyan tevékenység az ismert tények analizálása, amely az informatikai képességek változásával, fejlődésével korábban elképzelhetetlen eredményekhez, következtetésekhez juttathatja az embereket, beleértve történések, események bekövetkeztének az előrejelzését. Egyedülálló országos projekt indult a napokban, amelyet csak üdvözölhetünk. Nézzük, miről is van szó, és hogy még miről lehetne.

Csalás, adathalászat, zsarolás

Az Nemzetbiztonsági Szolgálat és az NKI arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek során ugrásszerűen megemelkedett a fenti témakörökhöz kapcsolódó, rosszindulatú üzenetek száma.

Adatfüggőkké lettünk

Fejlett adatkezelési képességekre van szüksége az embereknek annak érdekében, hogy a rájuk szabaduló adathegyeket képesek legyenek elemezni. Az IT és az üzlet együtt a maximumot képes kihozni az adatokból. Cikkünkben két sikeres projektet is bemutatunk.

Nem elég, hogy otthonról kell dolgozni, még a kiberbűnözők is kapnak az alkalmon

Nemcsak a hétköznapi életünk változott meg a járvánnyal, a kiberbűnözés is kihasználja a lehetőségeket a koronavírus-járvány kirobbanása óta. A nemzetközi adatok szerint a járvány sújtotta területeken az adathalászati esetek száma a sokszorosára emelkedett. Már Magyarországon is aktivizálódnak a netes bűnözők. Emiatt az otthoni munkavégzés és életvitel az eddiginél magasabb biztonságtudatossági szintet követel meg .

Digitális Jólét Program Kiválósági Központ jön létre az ELTE-n

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője a digitalizáció különböző területein való jövőbeni együttműködésről. A megállapodás révén az ELTE Digitális Kiválósági Központtal gazdagodik.

COVIDEA online startup-pályázat

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését.

Analóg megoldások és adatba fulladt íróasztalok helyett: digitális iroda

Ki korán kel, aranyat lel, vagy mégsem? A papírmunkával, iktatással, lejavítással, magyarán szólva az adminisztrációval járó feladatok a munkaidő közel felét elveszik az értékteremtés elől és a valós feladatoktól, amit aztán pótolni kell, akár a munkaidőn kívül. A szorongató papírtömegek és az elfecsérelt idő bosszantó ténye, azonban elkerülhető, ráadásul minden adott hozzá, hogy ne csak a kiváltságos multinacionális cégek alkalmazottai mentesüljenek az idegőrlő papírmunka alól.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top