Technology

A mobilos nyomkövetés dilemmái

Arra tisztán emlékszem, hogy esteledett, amikor hívott a cégvezető. Talán, ha egyszer beszéltünk korábban telefonon, kapcsolatunk nem volt szoros, se üzletileg, se emberileg. Fontos lehet, ha hív és ha most hív – gondoltam. Nem tévedtem. A fia nem jött időben haza, segítsem megtalálni, ezért hívott.

Informatikai kihívások az e-kereskedelemben, és ami mögöttük van

A koronavírus hatására egyre többen állnak be a virtuális bevásárlókocsi mögé, és látogatják előszeretettel az online boltokat. Nemcsak az élelmiszer-webshopokat, hanem a műszaki és szabadidős termékeket kínáló oldalakat is megrohamozták a vásárlók, az internetes shoppingláz pedig nem csökken, sőt, ahogy növekszik a social distancing, úgy gyarapodnak egyre jobban az online kosárértékek. Az ebből fakadó kattintásdömping az informatikára is hatással van, habár egyelőre jól vizsgáznak a hazai webshopok – IT-szempontból vizslattuk a járvány hatásait az e-kereskedelemben.

A teljes kutatói életpályát lefedik az ITM új ösztöndíjpályázatai

Megnyíltak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) idei ösztöndíjpályázatai, a program 4 milliárdos keretösszegére június 30-ig pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók. A felhívásokat az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mint a program operatív kezelője hirdette meg a 2020/2021-es tanévre.

Az e-kereskedelem felvirágzásának fabulája, avagy e-commerce a koronavírus idején

A Távol-Keletről indult járvány vasmarokkal zúzta porrá a globális gazdaságot, a begyűrűzést itthon is reszkető lábakkal várta a legtöbb szektor, és volt, amelyiket térdre is kényszerített. De nem így az e-kereskedelem, amely az elmúlt években egyébként is fellendülésben volt, a vészhelyzetben pedig meredeken felröppent. Az elmúlt hónapok megdöbbentő számadatokat eredményeztek az online vásárlásban, de a fogyasztói szokásokban a trendalkotás volt a jellemző. Informatikai, jogi és üzleti oldalról vizsgáltuk a szektort, ami valószínűleg a legtöbb fog profitálni a jelenlegi helyzetből.

Videóazonosítással is igényelhető e-aláírás

Globális robbanás zajlik az e-aláírások piacán. Kanadától Indonéziáig a világ legtöbb kormányzata igyekszik olyan jogi és szabályozási környezetet teremteni, amellyel ösztönzik és segítik az elektronikus aláírás használatát. Ez alól Magyarország sem kivétel, a vírushelyzet miatt – egyelőre ideiglenesen – változott a szabályozás, már személyes megjelenés nélkül, távolról, videoazonosítással is bárki kiválthat webes e-aláírást.

A járvány felpörgette Kínában az 5G-s mobiltechnológia alkalmazását

Nálunk is felpöröghet az újgenerációs mobilhálózatok fejlesztése a sikeres frekvencia aukciót követően, a szolgáltatók azonban egyelőre óvatosan nyilatkoznak a terveikről. Az eszközbeszállítók készen állnak és az is biztos, hogy nagy szükség van az 5G-re, Kínában például több száz, az új technológiát hasznosító alkalmazás indult el a COVID-19 járvány hatására.

Lehet egy gonddal kevesebb?

Július 1-étől nem lesz érdemes papír alapú számlatömböt használni. Az online számlázószolgáltatások azonban nemcsak a számlák kötelező, NAV-os adatszolgáltatását könnyítik meg, hanem számos olyan funkciót is kínálnak, amelyekkel érezhetően csökkenhet a vállalkozások adminisztrációja.

Újabb, nagy összegű nyertes ajánlat

A 4iG Nyrt. tájékoztatja tisztelt befektetőit, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőit a 4iG Nyrt. ajánlatának nyertes ajánlatként történő kihirdetéséről a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) által „AZ EES bevezetéséhez szükséges informatikai jellegű fejlesztések” tárgyú verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárás eredményeképpen.
Az eljárás összértéke: 970 447 184,- Ft + ÁFA.

Az ügyfélélmény javítása és az integráció kerül középpontba az e-kereskedőknél

Elképesztő mértékben felpörgött az online vásárlás bizonyos kategóriákban, és sok, eddig csak hagyományos üzlettel rendelkező kereskedő indított webáruházat a COVID-19 járvány miatti korlátozásokra reagálva. Az ügyfélélményre, a különböző rendszerek összehangolására a kezdeti nagy kapkodásban nem igazán volt lehetőség, azonban azt, hogy ki marad talpon a válságot követően nagymértékben meghatározza majd, hogy milyen IT-infrastruktúrát tesznek a webshopok a szolgáltatásuk mögé.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top