Technology

További új vezetővel erősít az IT-Business Publishing (ITB)

Online piaci pozícióját erősíti az ITB azáltal, hogy a kiadóhoz csatlakozik Mészáros Csaba, aki eddig közel öt éven át a Computerworld online főszerkesztői feladatait látta el, július 1-től pedig az itbusiness.hu főszerkesztőjeként folytatja ICT-médiapiaci pályafutását.

Startupokkal pörgött fel a digitális oktatás

Volt olyan magyar oktatási startup, amelynek többszörösére nőtt a felhasználói tábora a koronavírus-járvány miatt, de akadt olyan vállalkozás is, amelynek az ígéretes kezdetek ellenére a véget jelentette a krízis. Az programozási ismeretekre óriási a kereslet, az online képzéssel vidéki és külföldi érdeklődők is nagyobb számban kapcsolódhattak be az ilyen tanfolyamokba.

Átalakul a Delta Technologies igazgatósága

Június 30-i hatállyal lemondott a Delta Technologies igazgatósági elnöki tisztségéről, valamint igazgatósági tagságáról Papp István. Ezzel egyidejűleg, ugyancsak június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről Szlankó János, a tőzsdei társaság igazgatósági tagja. A testület új elnökét a Delta csoport négy tulajdonosa, a Delta Technologies igazgatósági tagjai közül választják meg a következő közgyűlésen.

Munkavállalókhoz igazított home office és a visszatérés egyedi megoldásai a Hydro Extrusionnél

A számos ipari szegmensbe szállító, Európa legnagyobb sajtoló üzemének számító székesfehérvári cég mindennapjait is átalakította a koronavírus. Ráadásul mivel komoly foglalkoztatottsági kapacitással üzemel a gyártósor és az folyamatok működését biztosító irodák, így nem csak a home office, hanem az irodába való visszatérés is bővelkedett sajátságos megoldásokkal. Videósorozatunk aktuális részében
Győrffy Viktóriával, a Hydro Extrusion Hungary HR-vezetőjével beszélgettünk.

A sorozat szponzora a

A gyorsaság és a kreativitás volt a túlélés kulcsa

Összefogás, új ötletek, kreativitás, villámgyors kivitelezés – nagyjából ezekből állt össze a túlélés receptje azoknál a startupoknál, amelyek a COVID-19 járvány miatt egyik pillanatról a másikra elveszítették korábbi bevételeiket, és profilváltásra kényszerültek. AzITBUSINESS-nek nyilatkozó vállalkozások között akad olyan, amely a krízis után is megtartja az új szolgáltatást is, de olyan is, amely egyelőre csak néhány hétre tervez előre, de rugalmasan reagál a folyamatosan változó helyzetre.

20 millió dollárt kapott a magyar autóvezető-szoftver

20 millió dollár befektetést kapott a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldásokat szállító Amotive, ezzel Európa önvezető autó startup élmezőnyének legjobban feltőkésített tagja lett, jelentette be a társaság. A korábbi befektetésekkel együtt így az AImotive tőkeereje 75 millió dollár – azaz 23 milliárd forint – fölé emelkedett. A befektetési kört a scaleupok finanszírozására specializálódott Lead Ventures vezette, és a Széchenyi Tőkealapkezelő, illetve a korábbi körök nemzetközi befektetői csatlakoztak.

Az amerikai „see before” és a magyar örömszerzés

Zseniális! – mondta gondolkodás nélkül barátom, amikor kiejtettem egy nevet, megadván következő csevegésünk tárgyát. Barátommal gyakorta cserélünk véleményt a nyilvános beszéd témakörébe eső kérdésekről, és ő az egyetlen az ismerőseim közül, aki alaposan ismeri az amerikai és magyar üzleti kultúra közötti különbségeket. Ki mást hívtam volna föl, mint őt, amikor John C. Maxwell világhírű amerikai szakíró, előadó és evangélikus lelkipásztor (lásd képünkön) munkásságának tanulmányozása után az összegző gondolataimat meg szerettem volna osztani egy értő valakivel.

Híd a múlt és a jövő között

Bármennyire is gyorsan fejlődik az informatika, a legtöbb nagyvállalati IT-infrastruktúrában még jócskán találhatunk régi, nehezen lecserélhető elemeket is. A legjobb az lehet, ha valahogy közös platformra tudjuk hozni ezeket a jelen és a jövő megoldásaival. Az egyik jól járható út a virtualizáció.

A maszk osztásától a koronavírusra szűrésig – egy informatikai cég visszatérése az irodába

A koronavírus-járvány berobbanására eltérő módon reagáltak a cégek: a teljes káosztól a zökkentőmentes home officra váltásig terjedt a paletta. Ahogy a távmunka csúcsát, úgy a járvány legnehezebb részét talán már magunk mögött tudhatjuk, ennek köszönhetően a back-to-office jelenség került górcső alá, amelyre szintén eltérően reagálnak a cégek. Sorozatunk következő részében a Damit Informatika ügyvezetőjével arról beszélgettünk, hogy ők milyen megoldásokkal feleltek a kezdeti és a mostani időszak kihívásaira.

A sorozat szponzora a

Az informatika tartja a működésben a világot

A pandémiás helyzetben sok vállalat rájött, a minőségi informatika az alapja mindennapi működésüknek. Ha megvan a kellő rugalmasság mindkét félben, akkor személyes találkozó nélkül is létre lehet hozni nagyvállalati projektet – mondja Ványa László, a Flowmon Networks magyarországi üzletfejlesztési vezetője.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top