Technology

Válaszol a Google a kérdésekre

Nemsokára megjelenik az Android mobil operációs rendszer legújabb, 11-es verziószámú kiadása: a fejlesztők egy erre a célra létrehozott Reddit fórumon tehetik fel a szoftverrel kapcsolatos kérdéseiket a Google munkatársainak, akiknek a válaszai július 9-étől kezdve jelennek meg.

Felhőből védték a víruscsapást

Húzóágazattá váltak a felhőszolgáltatások a technológiai szektorban, az ilyen megoldásokat kínáló cégek jelentős mértékben ezeknek köszönhették, hogy az első negyedévben a COVID-19 járvány ellenére is viszonylag jó eredményeket értek el. A hirdetési bevételekre építő nagy internetes cégek az év elején még tartották magukat, az ő esetükben a második negyedév hozhat komoly megpróbáltatásokat.

Fellélegezhetnek a Gmailt használók

Korábban többször is eldicsekedett azzal a Google, hogy a gépi tanulással felturbózott mesterséges intelligencia algoritmusai közel száz százalékos szűrik ki a Gmailt használó több milliárd ember postafiókjából a kéretlen üzeneteket.

Mámor a MI-piacon

A mesterséges intelligencia az a valami, amit kellő gyakorisággal és értő hangsúlyokkal ma már nem azért ajánlatos emlegetni, hogy menőnek tűnjünk, hanem azért, hogy ne nézzenek le bennünket. Ott tartunk, hogy a MI-t, a téma újdonságait kockázatos mellőzni egy olyan szakmai cikksorozatban is, mint amilyent itt írok hétről hétre. Olykor a szerencsés véletlen is a szerző segítségére siet a heti téma kiválasztásában.

Egy nélkülözhetetlen program a Windows 10-hez

A Microsoft profiknak szánt Windows File Recovery parancssori helyreállító eszközével a legkülönfélébb típusú adathordozókról és fájlrendszerekből nyerhetünk vissza fájlokat.

Ötmilliárd mobilos képérzékelőre lesz szükség 2020-ban

A Counterpoint piackutató cég előrejelzése szerint főként a négykamerás okostelefonok növekvő népszerűsége miatt közel 5 milliárd képérzékelőt építenek be idén mobiljaikba a gyártók a koronavírus-járvány piacot sújtó negatív hatásai ellenére.

A kicsi, a nagy és a zöld

Sok minden változik mostanában az adatközpontok világában, és nemegyszer ellentétes hatások mozgatják a piacot. Egyszerre várható felfutás a legnagyobb és a legkisebb adatközpontok terén, elméletileg vetélytársnak számító technológiák jelennek meg egyazon termékben – izgalmas időket élnek át az adatközpontok.

Újabb területeket hódíthat meg az e-learning

Magyarországon 250-500 ezer aktív korú embert kellene bevonni a felnőttképzésbe az IVSZ elemzése szerint. Egy ilyen program a gazdaság újraindítását is segítené. A cégeknek nagyon megéri a munkatársaik oktatására, fejlesztésére költeni, az EDSmart becslése szerint éves szinten minden egyes, erre fordított dollár 30 dolláros növekedést hoz a termelékenységben.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top