Technology

Védekezés, nem középiskolás fokon

Az egyetemek mindig is erősen veszélyeztetett csoportot jelentettek kiberbiztonsági szempontból, a vírusjárvány, illetve az amiatt bevezetett tömeges távtanulás pedig csak tovább fokozta a helyzetet.

Nem tudják, mit cselekszenek

A felhőszolgáltatások igénybevétele vagy azok tudatos, hatékony használata két nagyon különböző dolog. Most számtalan kisebb vállalkozás is rátalált a felhőtechnológiákra, ám ettől csak még nagyobb szükségük lett a szakértő iránymutatásra.

Előremutató mellékhatás

Kilátástalannak érzi a helyzetét K., amióta beütött a koronavírus-járvány. Egyik napról a másikra március közepén megszűnt a legfontosabb bevételi forrása, ami az Airbnb-n keresztüli szoba- és lakáskiadásból származott. Most próbálja kitalálni a jövőt, azt, hogy lesz-e második hullám, tudni szeretné, meddig fog ez a válság tartani, és hogy van-e még visszaút a normális kerékvágásba. Nincs K. egyedül ebben az országban, rettegésből jók vagyunk.

A 4iG létesít wifi-lefedettséget az oktatási intézményekben

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség „WIFI lefedettség biztosítása a konvergencia régió szakképzési intézményeiben” tárgyú verseny újranyitással megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG ajánlata nyert.

Megérkeztek a Samsung új csúcsmobiljai

Mind a Galaxy Note 20, mind a Note 20 Ultra 5G-képes, a Snapdragon 865+ processzorra épül, az Android 10 mobil operációs rendszert futtatja, valamint jár hozzá az S Pen stílus, amely pontosabbá vált, és hűen utánozza a valódi tollat és papírt.

Technológiák a gyakorlat nyelvére fordítva

Az Ipar 4.0 technológiáit nem kevés misztikum ötvözi, ami miatt sok érintett nem mer belevágni a fejlesztésekbe, pedig a sok buzzword mögött egészen könnyen és gyorsan kialakítható rendszereket is találhatunk, amelyek alapul szolgálhatnak a későbbi, fejlettebb megoldásoknak.

Figyelmeztet az FBI a Windows 7 használatának veszélyeire

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda arra hívta fel a vállalatok figyelmét, hogy a Windows 7 operációs rendszer további használata komoly kockázatokkal jár, mivel a szoftver támogatási ideje januárban véget ért, és azóta nem kap biztonsági frissítéseket.

Kína nem nézi tétlenül a TikTok bekebelezését

A kínai-amerikai kereskedelmi háború legújabb fejleményeként Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg a TikTok videómegosztó szolgáltatást, hogy betiltja működését az Egyesült Államokban, ha 45 napon nem kerül amerikai tulajdonba. Megérkezett a kínai válasz.

Hasznos újítás jön a Chrome böngészőbe

Bár a legtöbb felhasználó csak néhány böngészőlapot tart megnyitva internetezés közben, vannak olyanok, nem is kevesen, akik a munkájuk miatt több tíz, vagy akár több száz webhelyet látogatnak meg egyszerre. Nekik nyújt majd nagy segítséget a Chrome új keresési funkciója.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top