A Mészáros Csoport az SAP S/4HANA-t választotta
A Mészáros Csoport első körben a cégcsoport 130 tagvállalatánál az SAP intelligens ERP-rendszerét, az SAP S/4HANA-t vezeti be.

Nélkülözhetetlen a Windows vágólapja a mindennapos számítógépes munkában, mivel ennek segítségével tudjuk egyszerűen elvégezni a másolási, kivágási és beillesztési műveleteket.

Az elmúlt hónapokban sokan figyeltük, hogy a járványügyi helyzet és annak következményeként a tömeges otthoni munkavégzés, a tavaszi időszakra bevezetett digitális oktatás, de az egyre inkább az online térbe átvonuló kereskedem és szórakoztató ipar együttes hatását hogyan kezelik majd az internetes hálózatok itthon és a nagyvilágban. A pandémia első hullámának tapasztalatai és a második hullám eddigi hatásai alapján kijelenthetjük, hogy a hazai távközlési hálózatok kiválóan helytálltak. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy minek köszönhető ez a kedvező helyzet, és ugyanakkor azon is elgondolkodni, hogy mi lehet majd a jövőben, akár ennél is nagyobb erőpróba.

Végleges részvény-adásvételi szerződést kötött 4iG Nyrt. az INNObyte Zrt. többségi részesedésének megszerzésére – tette közzé az informatikai nagyvállalat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A 4iG, a társaság szeptemberi előzetes bejelentésnek megfelelően, 70 százalékos irányító tulajdont szerez az INNObyte Zrt.-ben. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti engedélyezését követően zárulhat.

Bő három hónapja van a pénzügyi szervezeteknek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyáron kiadott ajánlása alapján felkészíteni informatikai rendszereiket. A jó hír, hogy az informatikai tevékenység kiszervezhető, ebben a 12 éve pénzügyi szektorra szakosodott IT infrastruktúra szolgáltató, az NK Services (Magyarország) Kft. (NKS) a megbízható partner.

„Minket nem fenyegetnek a kiberbűnözők, mi csak egy kis cég vagyunk”, napjainkban is gyakran hallani ezt kkv-k vezetőitől. A valóság viszont az, hogy a hackerek, adathalászok, az internetes zsarolók egyre nagyobb arányban támadják a közepes és kis cégeket. Az ismert kibertámadások legalább fele ma már az ilyen cégek ellen irányul. Az ok egyszerű: a nagyobb cégek már megtanulták, hogy védeni kell magukat, de a kisebbek mostanában fizetik meg a tanulópénzt.

Hackerversenyt hirdetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

Újított a Google, az időbeosztásukat, programjaikat a keresőkirály Naptár appjával intézők nagy örömére a kalendárium oldalsávjában immár megjeleníthető a Google Térkép.

A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését szolgálja a Piaci KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők, jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A tudománynépszerűsítő fesztivált október 17-én a Svábhegyi Csillagvizsgálóból közvetítik majd, a programok között planetáriumi bemutatóval, látványos fizikai kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal várják a közönséget.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.