Új naperőmű Kabán
Megkezdte a kereskedelmi termelést a MET Csoport 43 megawatt beépített teljesítményű naperőműve Hajdú-Bihar megyében. A Kaba térségében elkészült erőmű mostantól több mint 23 ezer háztartást tud ellátni zöld árammal.

A héten a Windows 10-hez kiadott kumulatív frissítés telepítése után a felhasználók egy része azt tapasztalja, hogy a Microsoft blokkol egyes, külső fejlesztőktől származó eszközvezérlőket azzal az üzenettel, hogy a Windows nem tudja ellenőrizni az eszközvezérlő szoftver kiadóját.
A nagyvállalati szoftverek használata nem olcsó mulatság, és a költségek nem korlátozódnak a megvásárlás idejére. Bármelyik vállalatot kellemetlen – és költséges – meglepetés érheti, amikor bejelentkeznek hozzá a szoftverauditorok. Megfelelő segítséggel azonban nagyban csökkenthetők az ilyen auditok kockázatai.

Az ALSO már most is a HP Inc. egyik legnagyobb disztribútora számos Európai országban. A közös üzleti sikerek és a két vállalat közötti kiváló kapcsolat alapján az ALSO magyar piacra történő belépését követően a HP kiterjesztette a meglévő szerződését az ALSO Hungary-re is.

Folytatódik az „ország licenc program”, melynek keretében minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült vagy olvasásban akadályozott állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb segítő szoftverek magyar nyelvű változataihoz. Ez a lehetőség ma a világon összesen három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére.

A kínai vállalat egy évi 10 milliós kapacitású, intelligens mobilgyártó üzem felépítését tervezi.

A kibertérben lévő veszélyek ellen új bűnmegelőzési kampányt indít a rendőrség.

Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós, olvashatjuk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.

„Útlevél” okmánygyártó, megszemélyesítő, kibocsátó informatikai rendszer már korábban is létezett. Miért is annyira érdekes, miért tekinthető mérföldkőnek az ezt kiváltó, új rendszer – ennek digitális hátteréről tudhatnak meg többet most.

A Microsoft eredetileg 18 hónapban határozta meg az egyes Windows 10-változatok támogatási időszakát, amelyet augusztus végén a koronavírus-járvány miatt meghosszabbított, főként az alkalmazottaikat otthoni munkára küldő vállalati felhasználók érdekében.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.