Technology

Mennyi lesz jövőre a minimálbér?

Megkezdődtek a jövő évi minimálbérrel, garantált bérminimummal és bérajánlással kapcsolatos egyeztetések a kormányzat érdemi közreműködésével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) monitoring bizottsági ülésén.

Gyilkos update érkezett a Windowshoz

Kiadta a Microsoft azt a frissítést, amely eltávolítja a rendszerből az Adobe Flash Playert, mielőtt annak támogatása 2020. december 31-ével megszűnik.

Komoly veszélyek az Android áruházban

Huszonegy, adware-rel fertőzött appot talált a hivatalos androidos Play áruházban az Avast biztonsági cég. Hat közülük még mindig kínálja magát.

Tudatosabbá vált a tervezés az Ipar 4.0 projekteknél

Sokat javult a helyzet az Ipar 4.0 projektek kapcsán Magyarországon, a néhány évvel ezelőttihez képest sokkal tudatosabban, több tervezéssel és a célok megfogalmazásával indulnak az ilyen fejlesztések. A COVID-19 járvány miatt még nagyobb figyelem irányul a kiberbiztonságra, ami kiemelt téma lesz a Com-Forth idei, Smart Factory ConnAction konferenciáján is.

Jól teljesített az AMD

A lapkagyártó 2,8 milliárd dolláros bevételt ért el a harmadik negyedévben, ami 5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában realizált bevételt és 45 százalékkal az előző negyedévit.

Szuper WiFi jön az otthonokba

Bejelentette a Qualcomm következő generációs mesh hálózati platformját, amely integrálja a WiFi 6-os és 6E-t, valamint az adatcsomagokat hatékonyabban kezelő architektúrát kínál az otthoni felhasználóknak.

Nagy előrelépés a Zoomnál

Bejelentette a népszerűségét a koronavírus-járvány hatására hatalmas mértékben növelő Zoom, hogy bevezeti a végponttól végpontig terjedő titkosítást a mobil eszközökkel és számítógépekkel folytatott videókonferenciáknál.

Kiemelt kibervédelem lesz az Office 365-ben

A leginkább kritikus adatokhoz és alkalmazásokhoz hozzáférő fontos alkalmazottak védelmére szolgál majd a Microsoft Defender for Office 365 új funkciója, a jelenleg még tesztelés alatt álló Priority Account Protection (kiemelt fiókvédelem), amely lehetővé teszi a rendszeradminisztrátorok számára, hogy egyéni igények szerint konfigurálható védelmi mechanizmusokat állítsanak üzembe a legfontosabb fiókok esetében.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top