Technology

Kiemelt figyelmet kell fordítani a kiberbiztonságra

Sokat javult a helyzet az Ipar 4.0 projektek kapcsán Magyarországon, a néhány évvel ezelőttihez képest sokkal tudatosabban, több tervezéssel és a célok megfogalmazásával indulnak az ilyen fejlesztések. A COVID-19 járvány miatt még nagyobb figyelem irányul a kiberbiztonságra, ami kiemelt téma lesz a Com-Forth idei, Smart Factory ConnAction konferenciáján is.

Nagy újításra készül a Xiaomi a mobilfotózásban

A Xiaomi egy olyan optikát fejlesztett ki okostelefonokhoz, amely egyrészt 300 százalékkal növeli a beérkező fénymennyiséget, hogy tisztábbak, élesebbek legyenek a felvételek, másrészt a hagyományos kompakt fényképezőgépek objektívjeihez hasonlóan méretét változtatva, az eszköz felületéből kiemelkedve zoomol.

Térbeli távkapcsolat

Mostanában nagyon sok szó esik az „új normális” munkarendről, amely alatt a távmunkát értjük. A „helyfüggetlen, digitális együttműködés” jobban leírja a változás jellegét. Ha pedig a munka nem valamilyen dokumentumra irányul, hanem valamilyen tárgyra, akkor már a virtuális valóságnál járunk. Nos, a jobban ismert, mint amilyen gyakori telefonjairól közismert HTC EMEA elnök-vezér­igazga­tójá­val, Graham Wheelerrel beszélgettünk a cég VIVE XR Suite nevű, virtuális valóság alapú üzleti alkalmazás­csomag­já­nak október végi megjelenése kapcsán.

Parázó górék és a megfigyelés

Főnöknek lenni egyre nehezebb, amióta a távolról dolgozók száma robbanásszerűen növekszik. Nem váratlan fejlemény az informatikában, hogy a parázó górék igénye a home office-ban tevékenykedőket megfigyelő informatikai megoldások iránt sebesen növekszik. A következőkben néhány tanáccsal szolgálunk azok számára, akik – saját lelkük megnyugtatására is – beosztottjaik menedzselésében az IT-eszközök intenzív alkalmazását tervezik.

Jön a Windows 10 kényszerfrissítése

Decemberben véget ér a Windows 10 operációs rendszer 1903-as verziójának (May 2019 Update) támogatási időszaka, ezt követően a szoftver már nem kap biztonsági frissítéseket, ezért a Microsoft úgy döntött, a problémák elkerülése érdekében automatikusan frissíteni fogja az érintett számítógépeket.

POS-terminál nélkül is megy

Januárig még több tízezer kereskedőnek kell gondoskodnia arról, hogy vásárlóik elektronikusan is fizethessenek boltjukban. A törvényi kötelezettségre nemcsak POS-terminál igénylése jelent megoldást.

Jó hír a Samsung mobilok kedvelőinek

Manapság, amikor mindenki intenzíven fényképezget és videózgat az okostelefonjával, bármekkora háttértárnak jó hasznát vehetjük kedvenc társunkon.

A távmunkát a vállalati kultúra részévé kell tenni

Az elmúlt pár hónap teljesen megváltoztatta a munka világával kapcsolatos nézeteinket. Az áttérés a napi ingázásról és az irodai létről az otthoni, hosszútávon is működtethető munkavégzésre komoly kihívásnak ígérkezett még egy olyan cégnél is, amely a távoli hozzáférést és a digitális együttműködést segítő szoftverek fejlesztésére specializálódott. Egyik napról a másikra veszítették el a vállalatok a fizikai helyek iránti igényüket, és próbáltak meg átállni a teljes digitális létre. Vendégszerzőnk John Ford, a LogMeIn műszaki alelnöke, a magyarországi irodák vezetője adja közre a cég felmérésének eredményeit.

Egy nélkülözhetetlen Windows 10-funkció

Egyre rövidebbek a nappalok a téli időszámításra való átállás miatt, és egyre többet fogjuk az elkövetkező hetekben mesterséges világítás mellett használni a számítógépünket. Szerencsére a Windows 10 megoldást kínál a szemkifáradás mérséklésére, valamint arra, hogy az esti PC-használat után elkerüljük az álmatlan forgolódást ágyunkban.

Ismét nőtt az ipari termelés

Szeptemberben az ipari termelés több mint 2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és az előző hónaphoz képest is.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top