Technology

Kellemetlen dolog történt a YouTube-bal

Hazai idő szerint hajnalban a világ legnagyobb videómegosztója bár elérhető volt, a videókat nem vagy hosszú várakozást követően játszotta le a látogatók és tartalomkészítők nagy bánatára.

Eredményes a munkahelyek megőrzése

A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is, jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában.

Rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai

A veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a Munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak.

Minden másodperc számít

Veszélyhelyzetben minden másodperc számít. A segélykérés helyszínének gyors meghatározása a segítségnyújtás legnagyobb kihívása – van, hogy élet-halál kérdése. Az Advanced Mobile Location (AML), a 112-es segélyhívószámhoz kapcsolódó kiegészítő funkció, amelyet az Egységes Segélyhívórendszer üzemeltetője, a NISZ Zrt. a helyi mobilszolgáltatók életmentést támogató technológiáján keresztül biztosít. Az AML funkciónak köszönhetően a korszerű iOS és Android rendszerű okostelefonok a segélyhívás helyszínadatait automatikusan továbbítják az Országos Rendőr-főkapitányság által fenntartott Hívásfogadó Központokba.

Átalakította a járvány az ügyfélszolgálatokat

Már sokszor lehetett olvasni a március óta Magyarország életét is jelentősen befolyásoló koronavírus-járvány a digitalizációra gyakorolt hatásairól, legyen szó online konferenciákról, távoktatásról, vagy a webes kereskedelem fellendüléséről. Egyre világosabb, hogy ha kényszerből is, de az ügyfelekkel fenntartott kapcsolattartásban is időugrás zajlott le, azaz a korábban csak tervezgetett IT-fejlesztések most rohamtempóban jelentek meg a call és contact centerek esetében is. A novemberben életbe lépő újabb szigorítások pedig még tovább terelhetik a szolgáltatói szektort, a kereskedelmet az online tér felé.

Emiatt blokkolja a Windows 10 frissítését a Microsoft

A Windows 10 operációs rendszer legújabb, októberben megjelent nagyszabású frissítése már hetek telepítődik automatikusan, a Windows Update-en keresztül a számítógépekre, több felhasználó azonban SSD kompatibilitási probléma miatt egyelőre kimarad a jóból.

Több felhőn állva

Magyarországon is nagy jövő előtt állnak a felhőszolgáltatások, de gyorsabb elterjedésükhöz szükség lenne a vállalati felhasználók szemléletváltására és a némiképp megengedőbb jogszabályi környezetre.

Nagy változás jön a drónhasználatban

Januártól csak a HungaroControl appjának használatával reptethető pilóta nélküli légijármű az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) törvényjavaslata szerint.

Súlyos hiba a Windows 10-ben

A Microsoft most kiadott kumulatív frissítései nem kevesebb, mint 112 biztonsági rést szüntetnek meg a szoftvergyártó különféle termékeiben, köztük a Windows 10 operációs rendszer nulladik napi sérülékenységét, amelyet aktívan használnak ki a hackerek.

Nagy dobásra készül a Huawei

Sajtóértesülések szerint a Huawei a kedvező árú okostelefonokat forgalmazó Honor részlegének eladását tervezi 100 milliárd jüanért (15,2 milliárd dollárért) egy konzorciumnak, amelynek tagja a Digital China nevű mobil disztribútor és a vállalatnak otthont adó Sencsen város önkormányzata.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top