Több százezer Windows PC veszélyben
A Windows RDP szolgáltatását érintő BlueKeep sérülékenység felfedezése után másfél évvel még mindig több mint 245 ezer Windows számítógépet nem javítottak, így továbbra is sebezhetőek ezek a rendszerek.

Magyarországi country managerré nevezték ki Beöthy Miklóst a Codecool Programozóiskolánál. A Codecool nemzetközi érdekeltségeinél már megszokott felállás bevezetésével Boda József alapító-ügyvezető a stratégiai feladatokra, többek közt a nemzetközi terjeszkedés folytatására és az új termékek bevezetésének előkészítésére fókuszálhat.

A mesterséges intelligencia az élet minden területét átszövi a jövőben, és ez a magyar szakmapolitikai elképzelésekben is tükröződik. Az idei, rendhagyó Infotér konferenciájának minden témáját, a biztonságtól az elektronikus közigazgatásig, áthatotta az MI.

A Cisco bejelentette szándékát a 2017-ben alapított, budapesti székhelyű Banzai Cloud cég megvásárlására. A csapat jártas az új generációs, „cloud native” alkalmazások fejlesztésében és méretezésében, és a nyílt forráskódon alapuló projektek és közösségek aktív résztvevői.

Ma estétől olvasható a Kutatók Éjszakája programkínálata a rendezvény weboldalán. Ettől az időponttól regisztrálhatnak az érdeklődők azokra az eseményekre is, amelyekre csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők.

Magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtöktől a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmio néven, amelyen klasszikus, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.

Ne számítson senki előzetes szoftververziókra a decemberi ünnepi időszakban, hívta fel a felhasználók figyelmét a Microsoft.

A pandémia sok mindent megváltoztatott, így 2020-ban mindannyian alkalmazkodunk az új valósághoz: újragondoljuk a munkamódszerünket, döntéseket hozunk, kezeljük a kihívásokat. Soha semmilyen innováció vagy kezdeményezés nem gyorsította fel annyira a digitalizációs folyamatokat, mint a koronavírus és az emiatt bevezetett korlátozások. Az üzleti döntéshozóknak is gyorsan kell reagálniuk a megváltozott igényekre.

Jó néhány Outlook.com felhasználónál előforduló jelenség, hogy a törölt e-mailek újra megjelennek a beérkező levelek mappában, vagyis nem lehet tőlük teljesen megszabadulni.

Engedélyt kapott a Qualcomm az amerikai kormánytól, hogy 4G mobil lapkákat adjon el az immár több mint másfél éve szankciókkal sújtott Huawei-nek.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.