Megszűnt egy Windows 10 változat támogatása
December 8-án kapta meg utolsó frissítését a Windows 10 operációs rendszer tavaly tavasszal kiadott 1903-as verziója.

Bár idén sok családban elmarad a közös karácsonyozás mindannyiunk – és kiemelten az idősek – egészségét védve, az ajándékokról nem kell lemondani. Az NMHH 10 pontban foglalta össze, mire érdemes figyelni az időseknek szánt mobiltelefon kiválasztásakor. A fontos szempontok egyike, hogy legyen nagy képernyős, videóhívásokra is alkalmas, 4G-s vagy LTE-s mobilinternetre képes a készülék.
A jogszabályi korlátozások nem lehetnek akadályai a felhőszolgáltatások igénybe vételének. Hibrid felhővel megoldható, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.
Több lépcsőssé és ezzel még biztonságosabbá válik az internetes bankkártyás fizetés jóváhagyási folyamata januártól. Az új előírások bevezetése kapcsán az vásárlóknak és a kereskedőknek is lesz feladata.

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével kiírt „Startup Factory” pályázat, a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását támogató programban hét pályázó részesült egyenként 300 millió forintos támogatásban.

Elektronikus kézbesítési visszaigazolást vezetnek be a belföldi tértivevényes leveleknél 2021. január elsejétől.

Beérkezett a 150 milliomodik online számla az adóhivatalhoz közel két és fél évvel az online számlarendszer indulását követően.

A Windows Update-en keresztüli automatikus frissítés a Windows 10 biztonsági javításokat már nem kapó 1903-as változatát upgrade-eli egy újabb verzióra.

Az Adobe kiadta a Flash Player utolsó hivatalos frissítését, és egyúttal figyelmeztette a felhasználókat arra, hogy a szoftver támogatása december 31-ével megszűnik.

Nem kevesebb, mint 22 távoli kódvégrehajtást lehetővé tevő sérülékenységet javított különféle termékeiben december havi frissítőkeddjén a Microsoft.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.