Amerikába megyünk
Aktívabb szerepet játszhat a világ legnagyobb k+f-piacán Magyarország.

Hadüzenettel felérő figyelmeztetést kapott Európától az amerikai közösségi oldalak lazított adatvédelmi politikája.

Az internetre kerül a ma még mágneses adathordozókon tárolt, csak kutatóknak elérhető óriási folklórarchívum.

Számos elemzés foglalkozott már az okos fogyasztásmérésnek a lakosságot érintő jótékony hatásaival. És mi a helyzet a vállalati szférával?

Piackutatók szerint az Android három éven belül átveszi a második helyet a mobil-operációsrendszerek között.

A szándékos károkozás jóval nagyobb veszteséget okoz a vállalatoknak, mint ha véletlen vagy rendszerhiba áll a háttérben.

A tavaly még borúlátó vállalatvezetők mára maguk mögött hagyták az elhúzódó recesszióval kapcsolatos legsötétebb félelmeiket.

Felhasználók milliói teszik meg azt a szívességet az internetes bűnözőknek, hogy másodpercek alatt feltörhető jelszavakat használnak közösségi oldalakon és egyebütt.

Immár a politikusok is megszólaltak a keresőcég és Kína vitájában.
A fogyasztók biztonsága érdekében szigorít a hatóság.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.