Cégvilág

Nem végleges

Harmadik negyedévét 14,4 milliárd dollár bevétellel, 824 millió dollár nyereséggel zárta a Dell – jelentették be. Az adatok azonban nem véglegesek, minthogy a cégnél a korábbi pénzügyi jelentésekkel kapcsolatos könyveléstechnikai-adóhatósági vizsgálat folyik.

Minden egyben

Részletfizetéssel is megvásárolható mobilinternetes csomagot vezetett be a Pannon. Az egységcsomag két laptop, HSDPA/3G/ Edge adatkártya és a Mobiladat 500 vagy 1500 előfizetős valamelyikét tartalmazza – kétéves hőségnyilatkozattal és új számlás előfizetőssel.

Vezet

Az IDC szerint 13,1 százalékos piaci részesedésével és közel 2,2 milliárd dollár bevételével 2005-ben az Oracle volt az üzletiintelligencia-rendszerek legnagyobb szállítója. Ugyancsak vezető helyet szerzett az Oracle az adattárház-eszközök piacán; részesedését itt 19,3 százalékra teszi az IDC.

Szakemberek

Tíz évvel ezelőtt, 1996-ban szerezte meg az első három magyar szakember a Cisco legmagasabb szintő szakmai elismerését, a Cisco Certified Internetwork Expert (CCIE) minősítést. Ebből az alkalomból hívta össze a Cisco Magyarország a közel félszáz, CCIE végzettség? hazai szakembert. A résztvevők szerint a jól működő specializációk – routing/swiching, VoIP, hálózati adattárolás, szolgáltatói hálózat – mellett a biztonsági és hangátviteli szaktudás fejlesztésére kell helyezni hangsúlyt. Magyarországon jelenleg 48 szakember rendelkezik érvényes CCIE képzettséggel.

Nemzetközi pályázat

Hivatásos fotósok, fotóművészek részére hirdetett nemzetközi fotópályázatot a HP képalkotási és nyomtatási üzletága A kultúra Európája – az urbanitás kultúrája címmel. A pályázaton európai fotóművészek, fotóriporterek mutathatják be Európa kulturális fővárosait.

Szünet nélkül

Rekordnagyságú, 621,3 millió dollár bevételt könyvelhetett el a harmadik negyedévben az APC, 21 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az APC ezzel már a 13. olyan negyedévet zárta, amikor a növekedés két számjegy? volt az előző év azonos időszakához képest.

Kis magyar ICT

A hazai infokommunikációs és technológiai ( CT) piac 2003-ban mintegy 10 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest, s értéke megközelítette a 7 milliárd eurót – idézte az IDC felmérésének eredményét Kóka János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke. Az internet elterjedtsége ugyanakkor mindössze 3-4 százalékkal bővült, s a WIP szerint a felnőtt lakosságnak körülbelül 25 százaléka használta a világhálót. Ez jelentős elmaradás az Európai Unió 50 százalékos penetrációs rátájához viszonyítva. Még elszomorítóbb számot mutat a TNS e-kormányzati felmérése: Magyarországon az internethasználóknak csupán 6 százaléka vesz igénybe e-kormányzati szolgáltatásokat (a világátlag 27 százalék), s ez a mutató csak a felmérésbe frissen bekerült Bulgária megelőzésére volt elegendő.

Védelem a linuxosoknak

Szerzői jogi vitákban az SCO a Novell-lel találja magát szemben.

Pozitív eredmény

Az élesedő versenyfeltételek közepette először ért el pozitív üzemi eredményt a 2000-ben alapított eTel Magyarország. A cég tavaly csaknem 100 millió percnyi beszédforgalmat bonyolított; az elmúlt években több mint 10 millió euró értékben hajtott végre technológiai beruházásokat, decemberben lezárult fejlesztései után pedig megfelel a számhordozhatóságra vonatkozó előírásoknak: leendő ügyfelei megtarthatják korábban bevezetett hívószámaikat – mondta Lukács Tamás ügyvezető igazgató. Ügyfelei között főleg budapesti központtal működő hazai pénzintézetek, kereskedelmi és termelő vállalatok, valamint állami intézmények találhatók.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top