A Xiaomi emelkedő pályára lépett
A Xiaomi kínai eszközgyártó visszatért a nyereség növekedéséhez a harmadik negyedévben, a IoT- és életmód-, valamint az internet-üzletágak növekedése ellensúlyozta az okostelefonok folyamatos gyengeségét.

A Play Store-díjak megkerüléséről számolt be a Google egyik vezetője az „Epic kontra Google” perben tett tanúvallomás során. A részletek azután kerültek napvilágra, hogy a

Az amerikai Dell, a HP és a kínai Lenovo azon 27 vállalat között van, amelyek engedélyt kaptak arra, hogy egy termeléshez kötött ösztönző rendszer keretében

Az IBM felfüggesztette hirdetését az X-en (korábbi nevén Twitteren), miután egy jelentés szerint hirdetései Adolf Hitlert és a nácizmust dicsőítő posztok mellett jelentek meg. A

Együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Egyetem és a Promptmaster annak érdekében, hogy elősegítsék a mesterséges intelligencia felsőoktatásba való integrálását. A közös munka első lépéseként

Lezárult a GE HealthCare és a Debreceni Egyetem 2 éves, mesterséges intelligencián alapuló, közös kutatás-fejlesztési projektje a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) támogatásával.

A kínai Tencent Holdings közölte, hogy a harmadik negyedévben 10 százalékkal nőtt a bevétele, mivel játéküzletága erőteljes fellendülést mutatott az ország technológiai szektorát érintő szabályozási

Újabb részletek derültek ki az amerikai bíróságon arról, hogy a Google mennyit hajlandó fizetni azért, hogy a keresőmotorok között a legjobb legyen. A perben a monopolhelyzetre

A Qualcomm, kevesebb mint egy évvel azután, hogy a CES-en nagy felhajtással bejelentette a műholdas telefonokkal kapcsolatos partnerséget az Iridiummal, felbontotta azt, mivel az utóbbi

Az MI-alapú, globális felhőszolgáltató, a Genesys, új kutatás-fejlesztési (K+F) központot nyitott Budapesten, amely a vállalat magyarországi beruházásának újabb mérföldkövét jelenti. A Genesys 2021-ben vásárolta meg

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.