Az Apple és a Microsoft harca az EU ellen
A Microsoft és az Apple a hírek szerint arra törekszik, hogy a Bing és az iMessage ne szerepeljen az új európai szabályozás hatálya alá tartozó

A technológia robbanásszerűen fejlődik, és sajnos ugyanígy halad előre a vele járó biztonsági fenyegetések evolúciója is. Idén a kiberbiztonsági trendek középpontjában a mesterséges intelligencia (MI

Az energiatermelés és -felhasználás átalakulása, a megújuló energiaforrások egyre nagyobb arányú térhódítása alapjaiban alakítja át az energiarendszereket. Az energiatermelés és -felhasználás folyamatos egyensúlyának biztosítása új,

A mesterséges intelligencia (MI) átalakítja életünket és az üzleti élet folyamatait is. Az elmúlt mindössze fél év alatt nagyjából mindent letarolt, sőt, az is látszik,

Olyan időket élünk, amikor az emberiség által valaha elérhető legmagasabb szintű tudáshoz és technológiához férünk hozzá, de ez nem jelent automatikusan utópiát, ugyanis az előre

Az Alibaba Group Holding felhő üzletága tervei között szerepel egy jelentős forrásbevonás – még a nyilvános tőzsdei bevezetés előtt. A megcélzott összeg elérheti a 3

A Tencent, a Xiaomi és más nagy piaci szereplők által üzemeltetett kínai mobilalkalmazás-áruházak elkezdték szigorúan betartatni az appfejlesztőket érintő állami kötelezettségeket. Ennek eredménye számos, letiltott

A közösségi médiavállalatoknak nem sikerült megállítaniuk a nagyszabású orosz dezinformációs kampányokat az ukrajnai invázió óta, állapította meg az Európai Unió Bizottsága. A legfrissebb jelentés szerint

Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma 15,5 milliárd dollárral támogatná az elektromos járművekre való átállást. A nyertesek az amerikai autó- és akkumulátorgyártó cégek lehetnek. A

Az Egyesült Államok kiterjesztette az Nvidia és az AMD mesterséges intelligencia chipek exportjának korlátozását Kínán kívül más régiókra, köztük a Közel-Kelet egyes országaira is.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.