Technológia

Az alkalmazásintegráció következő szintjét az jelenti, ha az iparágspecifikus funkciók és szolgáltatások is részei a csomagnak.

Az információs szupersztrádán gyorshajtás helyett leginkább torlódást, bosszúságot, fölösleges időpocsékolást okozó szabálytalankodóktól kell tartanunk.

Egy korábbi cikkünkben (IT-BUSINESS 2007/1–2. szám) körbejártuk az informatikai szervezetek üzemeltetését és a kiszolgáló folyamatok megszervezését de facto szabványosító ITIL ajánlásgyűjtemény elméleti oldalát. Mostani cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy az elmélet miként érvényesül egy erőforrás-kihelyezésből élő cégnél.

Hiába a kommunikációs lehetőségek fejlődése, ha a keresett fél nem érhető el azon a csatornán, amelyiken éppen keressük. Ha tudnánk, hogy milyen módon érhető el az illető, sokkal kevesebbet kellene beszélgetnünk különféle üzenetrögzítőkkel.

A vállalati informatikai biztonsági rendszerek csak akkor érnek valamit, ha minden érintett tudja: melyek a kötelezettségei és feladatai a napi munka és egy esetleges vészhelyzet esetén. Mindezeket – és sok minden mást is – az informatikai szabályozási rendszer tartalmazza.

A jövő szempontjából mind az üzleti világ szereplői, mind pedig a technológiai szakemberek nagyon ígéretesnek tekintik a a webszolgáltatásokat. Az új informatikai paradigma azonban új feladatokat is felvet, s ezek közül az egyik legkomolyabb a webszolgáltatások felügyelete.

Mindenki tudja, hogy a vállalat legértékesebb készlete az adatvagyon. Ennek védelmére egyre több figyelmet fordítanak, ám sokan átesnek a ló túlsó oldalára, és azt is elmentik, amit nem feltétlenül kellene.

Az ITIL alkalmazásával a szolgáltató – például egy mobiltársaság – nemcsak egyes berendezéseinek állapotát, hanem minden szolgáltatását folyamatosan nyomon követheti.

Nem sokat ér a kifinomult informatikai védelmi rendszer sem, ha a belső elhárítás nem működik.

Csökkenthetők a vállalatok kommunikációs költségei, ha egyetlen üvegszálon több, akár különféle típusú eszközben végződő nagysebességű összeköttetést működtetnek.