Hírháttér

Inkubációs program

Támogatás induló vállalkozásoknak az állami és a magánszereplők összehangolásával. Várhatóan még az idén meghirdeti a technológiai inkubációs programot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) – jelentette be Csopaki Gyula, az NKTH elnöke.

Ultragyors verseny

Az az egészséges, ha a vezetékes piacon két erős hálózat verseng egymással, kiegészülve mobil-versenytársakkal.

A legjobban fejlődő magyar

Külön alkategóriában versenyeznek az öt évnél fiatalabb vállalatok; egy magyar is bekerült az első tízbe.

A projektmenedzserek ünnepe

A közösségek, szakmai szervezetek számára fontos összetartó erő, lehetőség a visszanézésre, az eredmények számbavételére, ünneplésére.

Helycsere a pc-piacon

Helyet cserélt két dobogós a világ pc-gyártóinak rangsorában: az idei év harmadik negyedévében az Acer megszerezte a második helyet a Delltől. Jó hír, hogy kezd magához térni a piac.

Sikeres a mobilinternet

Idén az első félév végén az internet-előfizetések száma meghaladta a 2,4 milliót Magyarországon, az elmúlt egy évben a növekedés motorja a mobilinternet-szolgáltatás volt.

Tudatosodó vásárlók

Ha enyhén is, de tovább erősödött vásárlói tudatosságunk 2009 első felében. Emellett szívesebben vásárolunk magyar terméket, és egyre többen tájékozódunk interneten a vásárlások előtt.

Nyílt forrásból is

A nyílt forráskódú üzletiintelligencia-eszközök a vállalati informatika egyre több területén jelentenek alternatívát.

Mire lehet jó a válság?

A válság ráébresztheti a távközlési társaságokat, hogy jobban figyeljenek az ügyfelek igényeire.

Kihívás előtt

A távközlési társaságok hozzájárulhatnak az alkalmazás- és tartalomszolgáltatók sikeréhez.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top