Szoftver – és ami körbeveszi

ITBUSINESS Software & Technology 2024
Március ötödikén, Budapesten rendezte meg az ITBUSINESS a Software & Technology 2024 konferenciát. A rendezvényen előkerült minden, ami 2024-ben a szoftverek témáját érintheti: a mesterséges intelligenciától a hardveren és az üzleti folyamatokon keresztül a Z generációs munkavállalókig.

 

A több mint 250 előadó és vendég négy blokkba – Stratégia, Csapat, Technológia és Folyamat – szervezve hallgathatta meg a szoftverek tervezésével, fejlesztésével, üzemeltetésével és akár a régi kódok újrahasznosításával kapcsolatos előadásokat. Az egyes blokkokat záró kerekasztal-beszélgetésekben pedig komoly szakmai vitákat is láthattak-hallhattak a vendégek. Volt miért egyet nem érteni: az informatikai piac változásai és trendjei másképp érinti az IT-t szállító, az ezeket üzemeltető vállalatokat éppúgy, mint a szoftverfejlesztőket vagy éppen a szakemberekre specializálódott fejvadász cégeket.

Stratégia

Az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) céljait és pilotprogramját bemutató Dr. Pap Sándor, az NHIT alelnöke hangsúlyozta: ez fontos lépés az adatokat jobban felhasználó államigazgatás felé. Bár lényeges egyfajta állami konzervativizmus, hiszen óriási felelősséget jelent az állami rendszerek működtetése, a begyűjtött adatok tökéletes biztonságának megteremtése, de az informatika fejlődését is követni kell. Éppen ezért választották az EMAP alapjául is a blockchain-megoldást.

Cseresnyés Dóra, a Sigma Software magyarországi ügyvezető igazgatója az iparági tudás fontosságára hívta fel a figyelmet. A szoftverfejlesztőnek tudnia és értenie kell azokat a folyamatokat, melyeket megoldásával üzemeltetni és támogatni fog – és itt az oktatás fontosságát is hangsúlyozta az előadó.

Ismét előtérbe került a fejlesztések során a biztonság kérdése, hangsúlyozta Alföldi Judit, a Tigra információbiztonsági üzletágvezetője. A DevSecOps történelmének gyors áttekintését követően a rohamosan felgyorsult fejlesztési ciklusok, illetve az elvárt biztonsági szintek biztosításának kettős szorításáról beszélt, melyet az erőforrás- és szakemberhiány csak tovább nehezít.

A kerekasztal résztvevői, Bene Tamás, a Gloster Cloud Zrt. cloud üzletágának vezetője, Éberling Gergely, a Gloster Networks belföldi szolgáltatási vezetője, Vidra András, MÁV Zrt. infokommunikációs főigazgatója és Vizi Zsolt, a Nestlé Hungária IT Business Relationship Managere eltérő szempontokból vizsgálta meg többek között a hatékonyságnövelés kérdéseit, az üzleti és az IT csapatok közötti kommunikációs problémák jelentette kihívásokat, az eltérő területekről érkező ügyféligényeket, illetve az on-prem és felhő alapú szolgáltatások szerepét a különböző szereplőknél.

Csapat

A jelenlegi piaci környezetben egyszerre öt – és ráadásul minden eddiginél különbözőbb – generáció tagjai dolgoznak együtt az informatika területén is, emelte ki Mádi Gábor, a Shiwaforce IT igazgatója. Az IT-vezetőknek ezért arra is fel kell készülniük, hogy más-más célokkal, szempontokkal rendelkező, így másképp motiválható szakemberekből álló csapatokat kell eredményesen összeállítani és irányítani.

Minden fejlesztés esetén először az ügyfél üzleti folyamatait kell áttekinteni és megérteni, emelte ki előadásában Dr. Vinkovits László, a Ker-Soft ügyvezető igazgatója, és Sitkei Tamás, a cég vezető tanácsadója. Ha mi, fejlesztők, képesek vagyunk teljes mélységeiben megérteni az ügyfél folyamatait, akkor leszünk képesek közös munkával a megfelel eredményeket elérni, tették hozzá.

A blokk végén a kerekasztalban Babarczi Rudolf, a Hungaropharma Zrt., informatikai igazgatója, Erdős Szilveszter, a Codecool módszertani coach-a és trénere, Horváth Endre Géza, a BKM informatikai igazgatója, Kárai Anita, a HumanField üzletfejlesztési igazgatója és Pataki Tünde, az Invitech stratégiai ügyfelek értékesítési vezetője foglalt helyet. Mint elhangzott, a piacon érezhető gazdasági visszaesés érinti az IT-piacot is, amelyet leépítések, a juniorok helyett seniorokat kereső cégek jellemzik. A megfelelő soft skillekkel és az egyetemi évek alatt összeszedett munkatapasztalatokkal rendelkező juniorokra ugyanakkor továbbra is nagy szükség lesz, hiszen jelentősen bővül majd az IT-piac a jövőben is.

Technológia

Kővári Zoltán, a BlackBelt rapid alkalmazásfejlesztési üzletágvezetője a low code alkalmazásfejlesztés előnyeire igyekezett felhívni a figyelmet. Mint hangsúlyozta, az IT-vezetőkön egyre nagyobb a nyomás, emellett az oktatás hiányosságai miatt is egyre kevesebb a klasszikus programozási módszertanokban kellően jártas szakemberek száma. A cég saját adatai szerint akár háromszor-négyszer is hatékonyabb lehet egy jól előkészített és végrehajtott low code fejlesztés.

Különböző lehetőségekkel és megoldásokkal dolgoznak a Technológia blokkot lezáró kerekasztal résztvevői: Nébel József, a Rosenberg Hungária IT vezetője, Privitzky Gábor, a BlackBelt technológiai vezetője és Tarbaj Péter, az UBM informatikai vezetője. Az egyes vállalatoknál kialakult, eltérő cégkultúra az IT-fejlesztés és -üzemeltetés területét is alapvetően meghatározhatja. Van, ahol a felsővezetés kifejezetten támogatja az új technológiákkal végzett ismerkedéseket, tesztfejlesztéseket. De a magyar piac egészét inkább a kivárás jellemzi: követők vagyunk, melynek előnye ugyanakkor a kiforrott megoldások bevezetése, alkalmazása.

Folyamat

Csimma Vilmos, a Virgo minőségbiztosítási vezetője és Pásztor Sára, a Skilly ügyvezető igazgatója az Európai Unióban bevezetett, így hazánkra is érvényes, a weboldalak akadálymentesítéséről szóló követelményekkel kapcsolatban mutatta be a tesztelési lehetőségeket, a WCAG 2.2 irányelv főbb pontjait. Mint hangsúlyozták, a megfelelő képzést kapott, megváltozott munkaképességű munkavállalók óriási segítséget jelenthetnek az egyes weboldalak auditálásánál, fejlesztésénél és tesztelésénél. A statisztikák szerint a lakosság egyhatoda érintett a megváltozott munkaképességgel, így megfelelő, akadálymentes oldalakkal ez egy óriási piaci lehetőség is lehet, figyelmeztettek az előadók.

Gyorsan terjednek az MI-alapú megoldások: a cégek 52 százaléka tervezi a mesterséges intelligencia bevezetését saját folyamatainak támogatására, hangsúlyozta Hargitai Zsolt, a TesterLab szakmai vezetője. A jelenleg tapasztalható gazdasági visszaesés nem érinti az IT területét: a megkérdezett cégek 68 százaléka tervezi emelni az IT-költségvetését. Ehhez azonban képzett szakemberek is kellenek majd, s itt a fluktuáció, a készségek cégen belüli fejlesztése és az egyes generációk eltérő igényeinek kezelése is kihívást jelent.

Fodor Andrea, a Projektcoach Consulting ügyvezetője szerint a sikeres projektek egyik legfontosabb „elemének” az üzleti elemzők számítanak. Minden fejlesztés alapja, hogy pontosan tudjuk: mit is akarunk elérni, mik a pontos üzleti céljaink. Nem csak fejleszteni, de kérdezni és vitatkozni is tudni kell, emelte ki az előadó. Ebben is központi szerepet tölt be az üzleti elemző, akinek éppen az egyes szereplők, érdekcsoportok közötti egyeztetés a fő feladata.

Gyakran bábeli zűrzavar uralkodik a fejlesztési projektekben: a résztvevők egyszerűen nem egymás nyelvén beszélnek, osztotta meg tapasztalatait Major Martin, a Madis Consulting solutions architect-je. Gyakran előfordul, hogy egy-egy komplex fejlesztés során az egyes csapatok más-más környezetet használnak, így más kifejezésekkel, szókincsekkel kommunikálnak. Ezt „összefésülni” nem egyszerű feladat, de az ügyféltől sem könnyű pontos igényeket, konkrét példákat kapni arról, hogy mit is akar igazán, emelte ki az előadó.

A biztonság kulcsszerepet tölt be a modern fejlesztések során, hangsúlyozta Vilhelm Zsolt, a Palo Alto Networks pre-sales mérnöke. Ez a terület azonban alapvetően változott meg az elmúlt 10 év során: a DevSecOps és a felhő megjelenése, a generatív MI megérkezése alapvetően gyorsította fel és változtatta meg a fejlesztési folyamatokat. A gyorsaság azonban veszélyeket is hordoz magában: egyre több és gyakoribb a sérülékenység, s a nyilvánosságra került „rések” ellen akár már 15 percen belül is célzott támadások is indulhatnak.

A blokkzáró kerekasztal résztvevői, Alföldi Judit, a Tigra információbiztonsági üzletág vezetője, Florovits Géza, a Market Építő Zrt. informatikai vezetője, Kakas Gábor, a BÁV Zrt. informatikai igazgatója, Mádi Gábor, a Shiwaforce informatikai vezetője és Vilhelm Zsolt, a Networks pre-sales mérnöke elsősorban arra kereste a választ, hogy hogyan is lehet képes megérteni egymást a fejlesztő és az üzleti oldal? Az elhangzottak szerint ezt az alapvető kihívást tetézik még a felgyorsult fejlesztési ciklusok, a megváltozott felhasználói szokások és elvárások, az agilitás követelménye, az IT-szakma kibővülése és így az új feladatkörök megérkezése vagy éppen az igények megfogalmazása során jellemző hiányosságok.

Záróelőadás

A konferencia zárásaként Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója számolt be előadásában a mesterséges intelligencia múltjáról, elképesztő méretű elterjedéséről, valamint az emberi intelligenciával versenyző modellekről. Bemutatta a piacvezető vállalatok alkalmazásainak generatív képességeit, kiemelve a Sora-t, amely szöveges prompt bevitellel tud létrehozni 60 másodperc hosszúságú videót. Arthur a robotikából, az MI-t szervesen alkalmazó iparágból is hozott példákat, amely eszközök már teljesen autonóm módon képesek mozgásokat elsajátítani. A jövőkutató beszámolója végén azzal búcsúzott, hogy az MI általi fejlesztések kapcsán a közeljövőben talán már nem csak a szellemi, hanem az általános fizikai munkát végző emberek munkája is veszélybe kerülhetnek.

További tartalmak

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.
Scroll to Top