„Nem tud megszabadulni az evezéstől, aki egyszer már belekóstolt. De nem is ismerek olyat, akinek ez akár csak eszébe jutott volna. Az őszinte rajongás ilyen” – állítja Vanczák Gergely (30), a Microsec Kft. hitelesítésszolgáltatási központjának üzletágvezetője.
Az okleveles villamosmérnök meghitt, ugyanakkor már-már rajongói viszonyban van a Dunával. A családban az evezés familiáris mániának számított ugyan korábban is, hisz szülei is gyakran hódolnak az evezésnek szabadidejükben, de Gergely 12 évesen mégis egy barátjának a tanácsára ment le először a margitszigeti Danubius Nemzeti Hajós Egyletbe. Azóta is ott evez, korábban többszörös válogatott, 16-szoros magyar bajnok, sőt, egyetemi világbajnok is lett. „Eszembe sem jut, hogy bármikor is abba lehetne ezt hagyni, talán mert mindig is kötődtem a Dunához” – érvel az elektronikus aláírásokra specializálódott szakember.
Emlékei szerint elsőre is az fogta meg a folyóban, hogy jó közeg a kikapcsolódásra, a stresszmentes élet megélésére. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy amikor először a hajóba ült, már jól úszott. Mint mondja: „a víztől való félelmemet kisgyerekként, már a medencében letudtam”. Azt azonban ezzel együtt is könnyen fel tudja idézni, milyen érzés volt először a vízbe borulni. „Megijedtem, hogy baja esett a hajónak” – meséli nevetve.
Állítja, nem pusztán versenyzőként tartozik hozzá a mindennapjaihoz az evezés. Azért is, hogy ki tudjon kapcsolni, le tudjon ereszteni, meg hogy csak a hajó futására koncentrálhasson. A Dunán evezni számára nem azt jelenti, hogy nem túl steril a közeg, hogy nagy volna a sodrás, illetve, hogy gyakran nem is veszélytelen egy evezős számára a folyón való közlekedés, hanem főként azt, hogy miközben fizikálisan karban tartja magát, egy Széchenyi István óta létező közösség megnyugtató közegét is élvezheti. A Danubiusban ma szakmai alelnökként is tevékenykedő Vanczák Gergely 18 éve evez, de a víz számára üzletágvezetőként is a folytonosságot jelenti; azt a környezetet, ahol van egy biztos pont, amiből erőt lehet meríteni. „Teljesen véletlen, de a munkám alatt is látom a Dunát, mert az irodaházunk közvetlenül a folyóparton áll. Ez már nem is hobbi, inkább függőség” – jellemzi a különös kapcsolatot.
A lelkesedést tavaly még a céges csapatépítésbe is sikerült becsempésznie: a Széchenyi-emlékversenyen vállalatok számára kiírt kategóriában úgy lettek elsők a tíz nevezett induló közül, hogy az evezésben abszolút kezdő társakkal Gergely épp csak néhány alkalommal gyakorolt. Nem találkozott még olyannal, aki ha egyszer már belekóstolt ebbe a sportba, ne akarna újra meg újra visszaülni a hajóba.
A hitetlenkedőknek Pap Kornélia, korábbi négyszeres evezős Európa-bajnok kötetét ajánlja: a Vizek szabadja lettem… című könyv „mindent magába foglal, amiért én a vizet szeretem”. Büszkén beszélt arról is, hogy a rendszeresen figyelemmel kísért Oxford–Cambridge evezősverseny távját ő már teljesítette. Ráadásul a „klasszikus helyszínen”, a Temzén, ahol a sportág királyának tartott nyolcas hajóknak kiírt Head of the River nevű versenyt küzdötte végig. A kőkemény hat kilométer egy olyan viadalra szólt, ahová csak a világ 412 legjobb csapata nevezhet, s ebbe az elitbe szinte csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Neki egyszer sikerült.
Szabó M. István
