A serpa nem csupán kísérő, aki ismeri a csúcsok felé vezető utat, de nem is hordár, aki átveszi más terheit. A vándor kérdéseit sem akarja megválaszolni: abban segít, hogy a vándor találja meg a válaszokat.
A legkülönbözőbb élet- és karrierhelyzetben lévő emberek érezhetik úgy, hogy más szeme elé kell tárniuk problémáikat. Nevezhetjük ezt az élethelyzetet elakadásnak, vagy mondhatjuk úgy is, hogy bizonyos fajta személyiségelakadások okozhatnak karrierválságot. Az okok azonban rendszerint sokkal mélyebben keresendők, mélyebben, semhogy az executive coachok eszköztárában található személyiségfejlesztő játékokkal hozzájuk lehetne férni.
„Mi azt az elvet valljuk: merd vállalni magadat, az érzéseidet, a pillanatnyi állapotodat, azt, amit mások vagy a saját helyzeted kapcsán érzel, és merd ezt képviselni a munkádban is. Mi ehhez adunk bátorítást, hitet, támogatást, szeretetet” – vázolja a serpák filozófiáját Joós István. Tapasztalata szerint a legtöbb válsághelyzet abból fakad, hogy bár érzi, merre vinné a karrierjét, milyen változtatásokat eszközölne a cégnél vagy saját helyzetében, a vezető tart attól, hogyan fogadják a lépéseit a főnökei, a cég tulajdonosai, vagy mit szól hozzájuk a piac.
A serpák – maguk is több csúcsot és szakadékot megjárt cégvezetők, készségfejlesztő coachok – abban szereztek bőséges tapasztalatot, hogy ha merik magukat vállalni, az üzletileg is előnyös, hiszen aki meri magát vállalni, abban a többiek is jobban megbíznak. Ennek megtapasztalására leginkább hasonló élethelyzetben lévő vezetők kis csoportjában van lehetőség. „Nagyon erős tapasztalás arra rádöbbenni, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, és a látszólag legsikeresebbek sem feltétlenül tudják ezeket jobban megoldani” – mutat rá Joós István.
„Nincs egy percem sem”
A legrémesebb érzések egyike, amikor az embert szétszakítják a tennivalói; amikor a vezető a különböző irányból érkező impulzusok hatására valósággal szétesik. Ilyen helyzetek általában akkor állnak elő, amikor nincs egyértelmű fókusza a törekvéseinknek; amint egyértelmű fókuszt találunk, kialakulnak a prioritások is, világossá válik, mi a fontos, mire akarunk időt szánni, és mi az, ami a lista alján van, amire pillanatnyilag nyugodtan nemet mondhatunk. A serpa segíthet megtalálni az illető számára fontos, üzletileg értékes dolgokat, sőt azt is, ami az illetőt valóban lelkesíti.
| A vak és a sánta |
|---|
|
A tartományt ellenséges csapatok özönlötték el. Amikor egy sánta beszámolt a támadásról vak barátjának, az hátára vette a sántát és mindketten megmenekültek. Ez azért sikerült, mert kiegészítették egymás gyenge oldalait. (Huai Nan Zi) |
Tankönyvből merített módszerekkel aligha lehet mélyre ásni; aki látott már sziklamászót, még nem tudja, milyen sziklát mászni – mutat rá a személyes vezetői tapasztalatok szerepére Joós István, aki szerint a legtöbbet a bukásokból lehet tanulni. Sőt akár az élet nagy ajándéka is lehet, ha valaki az első sikerei után hirtelen lehetőséget kap arra, hogy tiszta lappal kezdjen új életet – még ha ennek ára egy cég összeomlása, egy vagyon elvesztése is.
Értő figyelem
Nem egy, magát addig sikerembernek tartó vezető ébredhetett rá a megváltozott piaci körülmények közepette, hogy addig csupán jó időben volt jó helyen. Ám nekik nem kell feltétlenül megjárniuk a szakadékot, elveszíteniük a vagyonukat, ha megértik, hogy a legjövedelmezőbb elfogadni önmagukat és másokat, felelősen változtatni az életükön. Joós István az írásbeli segítségnyújtásban is hisz: a serpák egy-egy kérdésre online is válaszolnak a hozzájuk fordulóknak, de igazi válaszokat szerinte csak önmaguktól kapnak a vándorok. A serpa ugyanis csak abban segít, hogy a hozzá forduló a saját válaszait találja meg, és legyen bátorsága a szerint lépni.
| Ki ismer magára? |
|---|
|
Természetesen korántsem mindegy, hogy a segítő milyen tudatállapotban van jelen: aki arra összpontosít, hogy segítsen, az magára, és nem a másikra figyel, így nem tud valódi támasz lenni. Ha viszont egyszerűen értő figyelemmel fordul a másik felé, egyszeriben rátalálhat a kérdésre, az állításra vagy arra a személyes történetre, amely a másik ember számára értékes lehet. Nem véletlen, hogy – a szerzetesekhez vagy például a keleti harcművészekhez hasonlóan – meditációval kezdi a napot, hiszen, mint mondja, ez számára alap ahhoz, hogy az itt és most, tehát önmagának és a sorsának az elfogadása nőjön benne, mert az ebből fakadó nyugalmát, szeretetét osztja meg, így ad erőt, így lesz mások számára támasz.
Kelenhegyi Péter
