A számítástechnikai eszközök az elmúlt években szó szerint testközelbe kerültek. Logikus hát, hogy a testünk is része legyen a rendszernek.
Amióta léteznek számítógépek, azóta törekednek a mérnökök, hogy minél természetesebbé tegyék a gépek és felhasználóik közötti interakciót. A grafikus, majd érintőképernyős (sőt, gesztusvezérelt) kezelőfelületek, a beszédhanggal kiadott parancsok mind azt a célt szolgálják, hogy a számítógépek használata mindinkább belesimuljon a mindennapi tevékenységbe.
Áramot vezessél!
Ha pedig két eszköz összekapcsolásáról és adatok átviteléről van szó, mi lehetne egyszerűbb és mindennapibb, mint az emberi érintés? Az Ericsson mérnökei pontosan ezt valósították meg. A Connected Me fantázianévre keresztelt, jelenleg még kísérleti fázisban lévő, de már működőképes technológia az emberi test elektromos vezetőképességét használja ki.
|
Biochip |
|---|
|
A szerves anyag nemcsak az információ átvitelére, hanem tárolására, sőt, bizonyos mértékig még a feldolgozására is alkalmas. Amerikai és izraeli tudósok olyan biológiai számítógépet állítottak elő, amely képes volt egy rejtett kép „előhívására”. A számítógép szót persze bizonyos fenntartásokkal kell kezelni, hiszen csupán egy szerves molekulákkal teli Petri-csészéről volt szó, ahol a molekulák összekapcsolódása véletlenszerűen ment végbe. Az biztos, hogy a számítógép négy alapeleme – hardver, szoftver, input, output – a biológiai rendszerekben is világosan felismerhető, és többféle értelmezés szerint is hatékonyabban működik, mint a ma legfejlettebb komputerek. |
A kapacitív csatolású módszerben az adóegység elektródáján (egy kis fémlemezen) alacsony, változó feszültségű áramot gerjeszt egy speciális áramkör, a vevőegységben pedig mérik a feszültség változásait, és ezt fordítják vissza információvá. A nagy újdonság az, hogy a két végpont között nem kábelen, hanem az emberi testen keresztül folyik az áram, és azzal együtt az adat.
Csupa jó
A módszer teljesen veszélytelen, mert olyan alacsony áramerősséggel működik, amely semmilyen kárt nem okoz az emberi szervezetben. Ezzel együtt a 6–10 megabit/másodperces sebességet már el is érték a mérnökök, és nem lehetetlen a 20–40 megabites átvitel megvalósítása sem. A módszer biztonságos is, hiszen az adatátvitel csak fizikai kontaktussal lenne lehallgatható, szemben a Bluetooth- vagy nfc-jelzésekkel.
A Connected Me előnye, hogy olcsó, tömegméretekben is előállítható hardverelemeket (áramköröket) igényel, amelyek egyszerűen beépíthetők bármilyen hardverbe, sőt, akármilyen tárgyba. Az Ericsson kutatói például zenét és fotókat töltöttek le mobiltelefonról ilyen módon, de a lehetőségek tára ennél sokkal szélesebb körű. A mindennapos használat jó példája lehet az is, hogy a mobiltelefonban tárolt belépési kódot közvetíti az emberi test az ajtókilincsbe: egyik kézzel megmarkoljuk a telefont, a másikkal megfogjuk a kilincset, és már szabad is az út.
Schopp Attila
