Technology

Laufer Tamás (Forrás: itbusiness)
Laufer Tamás (Forrás: itbusiness)
Forrás: itbusiness

Újabb 3 évig Laufer Tamás az IVSZ elnöke

Mai rendes éves közgyűlésén az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) új elnököt és elnökségi tagokat választott.

Az infokommunikációs piac legjelentősebb érdekképviseleti szervezetének elnöki tisztségéért a tagvállalatok ajánlásával öten szálltak versenybe, amelynek végén újabb 3 évre kapott bizalmat Laufer Tamás, az IVSZ előző elnöke.

Az IVSZ fő feladata, hogy katalizálja a teljes ágazatot, mert az ország alapvető érdeke a mindenkori politika felett álló sikeres iparág megteremtése, amely legalább 1,5-2 millió ember megélhetését biztosíthatja, hangsúlyozta megválasztása után Laufer Tamás.

A hazai GDP 10 százalékát reprezentáló iparág érdekvédelmi szervezetének elnöke a közgyűlésen azt is hangsúlyozta, hogy az infokommunikációs iparágnak a hazai gazdaság kitörési pontjának kell lennie. Az ikt cégeknek a következő európai uniós költségvetési ciklusban GDP arányosan mintegy 600 milliárd forintnyi forráshoz kellene jutnia, amelyet elsősorban a kkv-k támogatására, az innováció fejlesztésére, a digitális írástudás növelésére, valamint az e-kormányzati és infrastrukturális fejlesztések bővítésére kell fordítaniuk.

A közgyűlés új elnökségi tagokat is választott a méret szerinti tagozatoknál és az általános elnökségben is. A méret szerinti tagozatok új vezetői Veres Zsolt (IBM) Multi tagozat, dr. Schvarcz Zoltán (XAPT) nagyvállalati tagozat, Ghymes Balázs (Answare) Kkv tagozat, valamint Vicze Gábor (Econet) Mikro tagozat. Általános elnökségi tagnak Bojta Jánost (TCORGAN Kft.), Vinnai Balázst (IND) és Budafoki Róbertet (T-Systems) választották.