Technology

tél
Forrás: ITB

Lassabban haladunk télen

Télen különösen fontos az optimális útvonaltervezés, mivel a csúszós utak és a megváltozott látási viszonyok következtében fokozottan lassul a forgalom. Mindez a karácsony előtti vásárlási hullámokkal és a szoros határidejű, megnövekedett fuvarfeladatokkal párosul.

A WebEye adatai szerint a napokban beköszöntött igazi téli időjárás 6-12 százalékkal lassította a járművek átlagsebességét hegyvidéken, országos szinten pedig az átlagsebesség 4-6 százalékkal alacsonyabb. Az adatokat a WebEye rendszer kategóriánként, a régióban mozgó 40.000 járművének vizsgálatából nyerte az elmúlt három év során.

„Érdekesség, hogy a régióban eltérő mértékben figyelhető meg ez a folyamat. Az általunk figyelt járművek esetében azt látjuk, hogy míg például Ukrajnában, Romániában vagy Szerbiában a téli időszakban jelentősen lelassulnak a járművek, addig Ausztriában, Németországban vagy Horvátországban mindez csupán minimális mértékben igaz. Ezek az adatok természetesen összefüggésben lehetnek az utak minőségével is, hiszen ez utóbbi területeken általánosságban elmondható, hogy jobb körülményekkel találkozhatunk a közutakon.” – mondta el Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország szakértője.

Általános trend, hogy szeptembertől decemberig intenzíven nő a fuvarfeladatok száma, januárban viszont drasztikusan csökken, majd lassan újra növekedésnek indul áprilisig. Az őszi idényhez képest a karácsony előtti időszakban 30-50 százalékkal több fuvart bonyolítanak a szállítók, amelyeket gyakran szoros határidővel kell teljesíteni. Többek közt a megnövekedett fuvarforgalom is okozhatja a közutak túlzsúfoltságát, mely a forgalmi viszonyok megváltozásához, lelassulásához vezet.

„Az ünnepek előtt és alatt is fontos az útvonal pontos megtervezése. Ma már ugyanis vannak olyan rendszerek, amelyek valós időben mutatják a forgalmi adatokat, és ezek ilyenkor felértékelődnek. Ajánlott előre, pontosan megtervezni az útvonalat, és tájékozódni az adott szakasz járhatóságról, esetleges zsúfoltságáról, hogy a lehető legoptimálisabb körülmények között jussunk el egyik pontból a másikba.”- mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.

Karácsony előtt 22 százalékkal nő a közúti forgalom a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken. Ezek az adatok vidéken viszonylag alacsonyabbak, ott megközelítőleg 16 százalékos növekedés figyelhető meg. December 24-én 14 óráig átlagosan 26 százalékkal nő a gépkocsik száma az utakon, utána viszont a hétköznapi forgalom 30 százalékára esik vissza. December 25-én aztán újra beindul a közúti közlekedés, de az évközi mindennapokhoz képest még így is csupán a 70 százaléka lesz az átlagosnak. Míg az ünnepek előtt főként a kamionforgalom lepi el az útvonalakat, addig az ünnepek alatt jellemzően a személygépkocsik. Az ünnepi közlekedési szokások regionális szinten is eltérőek, Magyarországon az átlagos járműingázás közel kétharmada tapasztalható a közutakon, Szlovákiában viszont megközelítőleg fele akkora a forgalom a települések között az utolsó három év adatainak vizsgálata alapján.

„A forgalom tehát lényegesen nagyobb és lassabban haladó lesz, így mindképpen több dugóra kell számítani az ünnepek előtt és alatt. A vezetési stílusnak azonban téli üzemmódban kell maradnia az „ünnepi őrületben” is, és inkább optimális útvonaltervezéssel, átgondolt szervezéssel próbáljunk gyorsabban végezni a bevásárlással és a fuvarok szállításával, de semmi esetre sem kapkodással és hirtelen manőverekkel, amelyek akár balesetet is okozhatnak.” - tette hozzá Szvétek Ferenc.