Technology

halozat_penz
Forrás: 24.hu

Márciustól jöhet a szociális internet

A legolcsóbb jelenlegi internetszolgáltatási csomagoknál 15 százalékkal alacsonyabb áron, várhatóan márciustól lesz elérhető a Digitális Jólét Alapcsomag.

Magyarországon jelenleg a 18 év feletti lakosságból mintegy 1,5 millió embernek nincs internetelőfizetése. Közülük 14 százalék – mintegy 210 ezer ember – a felmérésekben anyagi okokkal magyarázta, hogy miért nem internetezik. A Digitális Jólét Programjában (DJP) már beharangozott, és mostanra megvalósított Digitális Jólét Alapcsomag ezen próbál segíteni – mondta Deutsch Tamás, a DJP megvalósításáért felelős miniszterelnöki megbízott egy keddi sajtótájékoztatón. (A DJP más programjai célozzák az infrastruktúra, az érdeklődés, illetve a kompetenciák hiányát.)

Az alapcsomag igénybevételének és kínálásának is vannak feltételei. A Digitális Jólét Alapcsomagra – legyen szó akár vezetékes, akár mobil internetről -- csak természetes személyek fizethetnek elő, de ők is csak akkor, ha az igénylést megelőző egy évben nem volt internetelőfizetés a nevükön. Korlátozott a felhasználás időtartama is: legfeljebb két évig lehet rá előfizetni; utána a kormány és a szolgáltatók reményei szerint a felhasználó áttér a normál csomagok valamelyikére. Bármelyik szolgáltatónál az alapcsomagnak legalább 15 százalékkal olcsóbbnak kell lennie, mint az adott szolgáltató legolcsóbb, önállóan értékesített internetcsomagja. Vezetékes internetnél legalább 4 megabites sávszélességet (1 megabites garantált letöltési sebességgel) kell kínálni, korlátlan adatfelhasználással. Mobilnet esetén azt írták elő, hogy legalább 4G szintű szolgáltatást kell kínálni, minimum 500 megabájt adatforgalommal; az előzetes egyeztetések után a nagy szolgáltatók várhatóan ennek a kétszeresét fogják kínálni.

A Digitális Jólét Alapcsomag védjegy is lesz, amelynek használatára a nemrégiben létrehozott Digitális Jólét Nonprofit Kft. adhat engedélyt. Az inernetszolgáltatóknak (mintegy 400 van jelenleg Magyarországon) pályázniuk kell a Kft-nél, és csak az kapja meg a védjegyet, és ezzel a jogot az alapcsomag beemelésére a szolgáltatási portfoliójába, amely megfelel a fenti feltételeknek. Maga a védjegyhasználat ingyenes lesz, de a feltételek teljesülését rendszeresen felülvizsgálják. A pályázatokat februárban lehet benyújtani, így legkorábban március-április tájékán jelenhetnek meg az alapcsomagok a szolgáltatók kínálatában.

Kövesi Gabriella, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormányzattal folytatott tárgyalások során sikerült érvényesíteni a szolgáltatók szempontjait is. Ilyen volt például, hogy csak azok vehessék igénybe, akiknek eddig nem volt előfizetésük, illetve hogy a bevezetés ne okozzon indokolatlan adminisztratív terheket. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a szolgáltatóknak üzleti szempontból kevéssé éri meg az alapcsomag működtetése, viszont abban bíznak, hogy az alapcsomag felhasználói a két év leteltével valamelyik hagyományos internetcsomagot választják.