Technology

per bíróság
Forrás: ITB

Zöld utat kapott a Motorola

Sorra próbál keresztbe tenni riválisainak az Apple, de a HTC után a Motorola már nem hagyta magát elnyomni.

Első körben elveszítette az Apple a Motorola ellen indított perét, amelyet a Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságánál (ITC) indítványozott. A kaliforniaiak szerint a Motorola három terméke is sérti az Apple szabadalmi jogait, ezért kérvényezte az ITC-t, hogy tiltsák meg a szóban forgó készülékek forgalmazását az USA-ban. Az ITC döntése értelmében a Motorola által külföldről importált telefonok nem sértenek szabadalmi jogokat, ezért kereskedelmi forgalomba bocsáthatók. Míg a Motorola üdvözölte az ITC döntését, addig az Apple nem kommentálta a hírt. Az Apple korábban már megnyert egy hasonló pert a HTC ellen.