Technology

Watson
Forrás: nytimes.com

Közkincs lesz az IBM szuperszámítógépe

Watson, a kék óriás által kifejlesztett mesterséges intelligencia új korszakot nyithat a felhőben fejlesztett kognitív alkalmazások számára.

Az IBM bejelentette, hogy az IBM Watson technológiát ezután fejlesztői felhő-platformként is elérhetővé teszi, így lehetőséget ad a szoftver-alkalmazásfejlesztők globális közösségének, hogy létrehozzák az applikációk új, Watson kognitív számítási intelligenciájára támaszkodó generációját. A fejlesztők számára külön tartalombolt is nyílik.

A megoldás célja, hogy serkentse az innovációt és támogassa a kereskedelmi alkalmazásokat kínáló vállalkozások új ökoszisztémáját – a startupoktól a feltörekvő, kockázati tőkével megerősített cégeken át egészen a már ismert, befutott szereplőkig. A kognitív alkalmazások új kategóriájának létrejötte a remények szerint meg fogja változtatni a vállalkozói és fogyasztói döntések megszületésének módját. 

E vízió megvalósulását támogatandó mutatta be a vállalat az IBM Watson Fejlesztői Felhőt. Ez egy felhőalapú piactér, ahol alkalmazások bármilyen méretű és bármilyen iparágat megcélzó szolgáltatói lehetőséget kapnak rá, hogy Watson képességeire támaszkodó applikációkat fejlesszenek. A platformnak része egy fejlesztői eszköztár, edukációs anyagok, és hozzáférés Watson alkalmazás-programozói felületéhez.

Watsont a Gartner a jövő év 10 legfontosabb technológiai trendje között tartja számon, előrejelzése szerint 2017-ben a számítógépek 10%-a képes lesz úgy tanulni, mint „ő”.