Technology

Gyorko_Zoltan_Balabit_420
Forrás: ITB

Szimulátorból a versenypályára

Öt éven belül el akarja érni a tőzsdei érettséget a BalaBit, amely 8 millió dolláros első körös befektetésről írt alá megállapodást a napokban.

Györkő Zoltán ügyvezető igazgató, Balabit
Györkő Zoltán ügyvezető igazgató, Balabit
Észak-amerikai és európai érdekeltségeit akarja tovább erősíteni, illetve termékfejlesztési tevékenységét akarja gyorsítani a biztonsági szoftvereket fejlesztő és értékesítő BalaBit azzal a 8 millió dolláros, első körös befektetéssel, amelyet a londoni központú C5 Capital biztosít számára. Az elsődleges célok között az észak-amerikai jelenlét erősítése, valamint újabb európai (brit és skandináv) képviseletek létrehozása szerepel.

A másfél éves előkészítő munka után tető alá hozott megállapodás első körös (Series A) befektetésnek minősül, amelyet a tervek szerint további körök követnek majd. A C5 Capital – amely Európa első, kifejezetten a biztonsági és adatvédelmi szektorra specializálódott kockázatitőke-társasága – kisebbségi (25 százalék alatti), nem kontrolláló részesedést szerez a vállalatban, képviselője egyúttal helyet kap a hat fős igazgatóságban is. A szervezet vezetője továbbra is Györkő Zoltán ügyvezető igazgató marad. A befektetéssel együtt átalakul a cég belső struktúrája is. A pénzt hivatalosan egy luxemburgi holdingcég kapja, amelyhez a magyar (és a többi) leányvállalat is tartozik.

A befektetésre azért most került sor, mert most látnak olyan piaci lehetőséget, amelyet meg kell ragadni – mondta Györkő Zoltán. Az a piaci szegmens, amelyben a BalaBit tevékenységfelügyeleti megoldása, a Shell Control Box is versenyez, robbanás előtt áll, és ha ezt a nemzetközi trendet most nem használják ki, a külföldi konkurencia lefölözi a piacot. (Tíz évvel ezelőtt ezt történt a cég első nagy termékével, a tűzfalszoftverrel.) A C5-ot pedig azért választották, mert it-biztonsági szakértelemmel is rendelkezik, így tapasztalatokat, kapcsolatrendszert is kínálhat; elég kicsi ahhoz, hogy ekkora befektetés is érdekelje; európai, így jobban ismeri a kontinens piacát; viszont segíteni tud az amerikai piacra való betörésben is. Györkő Zoltán úgy fogalmazott: ez olyan érzés, mint amikor valaki megnyeri a szimulátorbajnokságot, majd átül az igazi versenyautóba, és kiküldik a versenypályára, a profik közé.

A következő körös (Series B) befektetésre már másfél-két éven belül sor kerülhet. 2019-ig a vállalat szeretné megötszörözni jelenleg 14,5 millió dolláros (3,3 milliárd forintos) bevételét. Ez a nagyságrend már elégséges lehet ahhoz, hogy a stratégiai célként megfogalmazott tőzsdére lépést is megfontolják.

A BalaBitról

A BalaBitot 2000-ben alapította hat magyar magánszemély. Azóta belső forrásokból, organikus fejlődéssel nőtt, évente mintegy 30 százalékkal növelve forgalmát. A cég közvetlen kereskedelmi képviselettel rendelkezik Párizsban, Londonban, Münchenben, Moszkvában és New Yorkban, de termékeit 40 országban értékesíti több mint 100 viszonteladó. Ügyfelei között nemzetközi nagyvállalatok (a Fortune 100 közel egynegyede) is megtalálhatók.