Technology

20_pos_420px
Forrás: -

Készpénz és társadalmi költség

Magyarország le van maradva az elektronikus átutalások terén, bankkártyapiaca is igen fejletlen az EU átlagához képest. Az elmaradás ugyanakkor sokkal nagyobb az elfogadóhelyek számában, mint a hazai lakosság bankkártyabirtoklásában.

A Magyar Nemzeti Bank átfogó felmérést készített a főbb hazai fizetési módok: készpénzes, betéti és hitelkártyás műveletek, papír alapú és elektronikus átutalások, csoportos és a felhatalmazói levélen alapuló beszedések, a készpénz-átutalási megbízások, a nyugellátási utalványok postai kifizetése társadalmi költségének becslésére. A társadalmi költség a fizetési láncban felmerült összes erőforrásigényt foglalja magában, azaz a fizetési lánc összes szereplőjének ráfordítását azon díjak nélkül, amit az érintett szereplők a fizetési láncon belül egymásnak fizetnek.

 

Két megközelítés

A becslést két megközelítésben végezték el: egyrészt a jelenlegi, másrészt egy korszerűbb forgalmi szerkezet alapján, ahol a készpénzt kevésbé használják, és a papír alapú megoldásokat szinte teljes egészében elektronikus megoldásokkal helyettesítik. A társadalmi költség az első megközelítésben 388 milliárd forintra, azaz a bruttó hazai termék (gdp) 1,49 százalékára, míg a második megközelítésben 285 milliárd forintra, azaz a gdp 1,09 százalékára tehető. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az elektronikus fizetési módok intenzívebb használata évente 103 milliárd forintnyi, a gdp mintegy 0,4 százalékát kitevő társadalmi megtakarítást tenne lehetővé. Megváltozna az egyes fizetési módok fajlagos költsége is: a betéti kártyás műveletek, a csoportos beszedési és az elektronikus átutalási műveletek jóval olcsóbbak lennének, sőt társadalmilag ezek lennének a legolcsóbbak, míg a készpénzes műveletek megdrágulnának.


Mint a tanulmány leszögezi, Magyarország bankkártyapiaca az Európai Unió átlagához képest igen fejletlen. Az elmaradás ugyanakkor sokkal nagyobb az elfogadóhelyek számában, mint a hazai lakosság bankkártyabirtoklásában. A fejlődés záloga tehát a bankkártya-elfogadás minél gyorsabb terjedésében van, hiszen sarkítva: a magyar ember nem azért nem fizet bankkártyával, mert nincs neki, hanem azért, mert − ha akarná is − sok helyen ezt nem teheti meg. Magyarországon ugyanis a kiskereskedelmi egységek alig negyede fogad el bankkártyát, szemben a Nyugat-Európában jellemző 60-70 százalékos vagy afeletti arányokkal.

Hazánkban jelenleg 66 ezer kereskedői pos-terminál van, de azok jó része is ugyanannál a kereskedőnél lévő több terminálból adódik. A magyarországi elfogadóhelyek száma közel 59 ezer, miközben az összes kereskedelmi egység száma itthon – a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint – 235 ezer körül mozog.

 

Támogatni!

A fentiekből következően a tanulmány írói azt javasolják, hogy a pos-terminálok telepítésének támogatására létesüljön egy közös alap. Az alapból elnyerhető támogatásokra pályáztatni kellene a kiskereskedőket. A kis- és középvállalati szektoron belül leginkább a bankkártya-elfogadás terén lemaradt kiskereskedelmi üzletekre, valamint az ebből a szempontból elmaradottabb földrajzi régiókra lehetne koncentrálni a támogatásokat.

Az elfogadó hitelintézetek közötti verseny erősítése érdekében támogatási követelmény kellene, hogy legyen a bankfüggetlen infrastruktúra kialakítása: a kereskedő olyan szabványos terminált szerezzen be, és olyan szerződést kössön, ami lehetővé teszi számára, hogy gyorsan és kényelmesen válthasson elfogadó bankot. A kereskedőnek természetesen vállalnia kellene, hogy legalább a két nemzetközi kártyatársaság védjegyével ellátott bankkártyákat összeghatár nélkül elfogadja. Az alap kezdőösszege 3 milliárd forint lehetne, amiből 30 ezer pos-terminál kihelyezését lehetne finanszírozni.

A játékba azonban beleszól a bankközi jutalék is, amelynek mértékét Magyarországon a nemzetközi kártyatársaságok határozzák meg.

 

Bankközi jutalék

A bankközi jutalék ugyanis jelentős költségtétel a kártyaelfogadásban, mert beépül a kereskedő által fizetett kereskedői jutalékba; az MNB számításai szerint az átlagos jutalékterhelés 0,5 százalék körül alakul.


A kártyatársaságok érvelése szerint azért van szükség a bankközi jutalékra, mert a kártyabirtokosok (a fogyasztók) jóval rugalmasabban viszonyulnak a bankkártyás fizetés költségéhez, mint a kereskedők, ezért a bankkártyapiac akkor fejlődik a leggyorsabban, ha a kereskedőktől elvonva a kártyabirtokosok kapnak támogatást. Magyarországon ez azért különösen problémás, mert ahogy említettük, a bankkártya elfogadásában sokkal jobban el vagyunk maradva az uniós átlagtól, mint a bankkártya birtoklásában. Ezért Magyarország jelenlegi helyzetében vélhetően már nem igaz, hogy egy magasabb bankközi jutalék segít a piac fejlesztésében, mert a kereskedőkre rótt terhen keresztül éppen azt gátolja, amire a magyar piacnak a legjobban szüksége van: az elfogadói hálózat bővülését.

 

Fizetős sárga csekk?

Alapvető igazság a gazdaságpolitikában és a közgazdaságtanban, hogy torzulás és ezáltal hatékonyságcsökkenés lép fel, amikor nem az fizeti meg a szolgáltatás díját, aki az igénybevételről dönt. A készpénz-átutalási megbízás esetében a népszerűség legfőbb oka, hogy a fogyasztónak nem kerül semmibe, mivel díját a fizetési mód kedvezményezettjei fizetik; ők pedig ezeket a költségeket végső soron a fogyasztókkal akarják megfizettetni az alapszolgáltatások (gáz, víz, villany stb.) árában. A készpénz-átutalási megbízással versengő készpénzmentes fizetési módoknál ugyanakkor a legtöbb esetben a fogyasztót valamilyen közvetlen díj terheli a fizetési tranzakció teljesítéséért.

A készpénz-átutalási megbízás „fizetőssé” tételének alapvetően két útja lehet. A Magyar Posta a megbízás feladásakor közvetlenül elkérheti a fogyasztótól a fizetendő díjat, vagy a szolgáltató fizeti továbbra is a díjat, de azt külön megjelenítve azok számára a számlában, akik a készpénz-átutalási megbízást választják. Így ez utóbbiak többet fizetnek a szolgáltatónak azoknál, akik más, a szolgáltató számára külön díjfizetéssel nem járó fizetési módot alkalmaztak.