Technology

00_invitel_420
Forrás: ITB
Formula 1 az Invitel hálózatán keresztül

A Magyar Nagydíj infokommunikációs hátterét idén is a hazai szolgáltató biztosította

Hogy melyek voltak a 2014-es Formula 1TM PIRELLI Magyar Nagydíj legemlékezetesebb pillanatai, arról valószínűleg megoszlanak a vélemények. Abban viszont bizonyára minden sportrajongó egyetért, hogy egyikről sem szeretett volna lemaradni. Az MTVA közvetítése az Invitel hálózatán keresztül jutott el több millió magyarországi tévénéző otthonába, emellett a versenypálya teljes adatkommunikációs hálózatát is a hazai ICT szolgáltató biztosította.

Világszínvonalú háttér a hazai versenypályán

Ahogy már a tavalyi évben is, az MTVA műholdas kapcsolat helyett az Invitel redundáns, sötétszálas optikai hálózatán keresztül közvetítette a Formula 1-es szabadedzéseket, az időmérőt és magát a futamot is. Az ideérkező csapatok, szakemberek, sportvezetők, újságírók valamint üzleti partnerek összesen 313 szolgáltatást vettek igénybe, köztük 89 hangszolgáltatást, továbbá különböző sávszélességű internet szolgáltatásokat (például STM4C, STM1 áramkörök, EOSDH megvalósítással). Idei fejlesztéseinek köszönhetően az Invitel a korábbi DSL alapú, jellemzően aszimmetrikus szolgáltatások helyett 47 darab szimmetrikus internet hozzáférést biztosított a helyszínen a sajtó munkatársai, illetve a versenyirányításon dolgozó felhasználók legnagyobb megelégedésére.

 


 

 

Kimagasló technológia és felkészült csapat

Míg a pályán szinte egymást követték a drámai pillanatok, és az özönvízszerű eső komoly akadályt állított a versenyzők elé, addig a háttérben az Invitel technikai csapata – összesen 32 kollégával – folyamatosan azon dolgozott, hogy az év talán legmozgalmasabb futama megszakítás nélkül juthasson el tévénézők millióinak otthonaiba. A Hungaroring Sport Zrt. partnereként az Invitel 2001 óta biztosítja a Magyar Nagydíj infokommunikációs hátterét, így nem meglepő, hogy a verseny ideje alatt semmilyen technikai probléma nem merült fel. A bővített WiFi-lefedettségű Médiacenter területén a sajtó képviselőit három helyszínen összesen nyolc munkaállomás várta nyomtatási lehetőséggel, internet-hozzáféréssel, valamint teljes körű technikai támogatással.