Technology

szechenyi_istvan_egyetem_szupergep
Forrás: Huawei

Új szuperszámítógépet adtak át a Széchenyi István Egyetemen

Az egyetem oktatási és kutatási célokra használja a Huawei nagy számítási teljesítményű gépét

Az új szuperszámítógép a győri Széchenyi István Egyetemen és a Huawei Technologies között idén májusban létrejött, hosszú távú oktatási és kutatási együttműködés első lépése. A 128 processzormagos, 768 gigabájt memóriát tartalmazó, úgynevezett nagy számítási teljesítményű gép (HPC – high performance computing) üzembeállítása – amelyen két kutatási és egy oktatási projektet már el is indítottak – számos új kutatási lehetőséget nyit az egyetem számára, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az intézményben nemzetközi szinten is elismert mérnököket képezhessenek.

A Huawei mérnökei és az egyetem szakemberei által az elmúlt hónapokban közösen üzembe helyezett szuperszámítógépet Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára (a fenti képen középen), Földesi Péter, az intézmény rektora (a képen jobbra), valamint Zheng Weifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója (a képen balra) adták át.

"A technológia a következő években az élet minden területén tovább terjeszkedik, ezért az országnak még több mérnökre és magasan képzett informatikai szakemberre van szüksége. A kormány kiemelt célja, hogy vonzóvá tegye ezeket a pályákat a fiatalok számára, és olyan képzési központok jöjjenek létre, ahol nemcsak az elméleti, hanem a legmagasabb szintű gyakorlati tudás megszerzésére is lehetőség van" – mondta el Kara Ákos. Az államtitkár hozzátette: "Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben mind a győri Széchenyi István Egyetemet, mind támogatóját, az infokommunikációban világvezető Huawei-t a partnerünknek mondhatjuk."

Egy oktatási és két kutatási projekt már elindult
Az új számítógép segítségével elsőként a felhőalapú infrastruktúrák menedzselésének és működésének oktatását kezdték el. A tantárgy keretében az idei félévben 30 villamosmérnök hallgató tesztelheti a virtualizációs technológiákat. A következő szemesztertől további két tantárgy elindításával mintegy 100 hallgató használhatja majd rendszeresen az eszközt. A nagy számítási teljesítményű gépet szeptemberben két kutatási projektben is elkezdték használni. Az egyetem távközlési tanszékének kutatói a számítógépen az úgynevezett többutas átviteltechnika tesztelését végzik, amelynek célja, hogy felmérjék, mekkora sebességgel tud két nagy teljesítményű számítógép kapcsolatot teremteni egymással. A Matematika és Számítástudományi Tanszék kutatói pedig egy optimalizációs projekt keretében különböző villamosmotorok modelljeinek tesztelését végzik.

"Az új számítógép üzembe állítása jelentős lépés az egyetem életében, mert Magyarországon csak nagyon kevés intézmény tudhat magáénak hasonló teljesítményű gépparkot" – mondta Földesi Péter. A Széchenyi István Egyetem rektora kiemelte, hogy a bővítés számos új oktatási és kutatási lehetőséget nyit az egyetem előtt, és érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy az intézmény nemzetközi szinten is elismert mérnököket képezhessen.

Együtt fejlesztenek tananyagot
Az új számítógépen az egyetem további kutatások elindítását is tervezi, többek közt a felhőalapú infrastruktúrák és a szoftverek által definiált hálózat (softwer defined networking – SDN) területén, emellett az együttműködés részeként az egyetem oktatói és a Huawei szakemberei közös tananyag-fejlesztési projekten is dolgoznak. A fejlesztés célja egy olyan tananyagcsomag elkészítése, amely a rendkívül gyorsan változó IT világban is naprakész felkészültséget, tájékozottságot biztosít a hallgatók számára.

"A számítógép átadása folytatása annak a megállapodásnak, amelyről szándéknyilatkozatot Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írtunk alá tavaly Pekingben, majd konkretizáltuk az együttműködést idén májusban" – mondta Zheng Weifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója. "A Huawei és a Széchenyi István Egyetem célja, hogy a következő években tudásunk és tapasztalataink kölcsönös megosztásával közösen gondolkodhassunk a jövő IT-szakembereinek képzésén, valamint egy jobban összekapcsolt Magyarország megteremtésén és fenntartásán" – tette hozzá.

Az idén májusban aláírt együttműködési megállapodás alapján a Huawei öt év alatt mintegy 100 millió forint értékben támogatja az egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési- és informatikai képzést többek között a Huawei Akadémia és Labor indításával. Emellett a kínai nagyvállalat részt vesz a BSc, MSc és PhD hallgatók közös szakirányú továbbképzésében is, az általános vállalati igényeknek megfelelő képzésfejlesztésben (szakmérnök képzés indítása).

Az eseményen egyébként kihirdették a Huawei tehetséges mérnökhallgatóknak, országosan indított, Seeds for the future programjának nyerteseit is. Évente 10 hallgató és egy oktató vehet rész egy tanulmányúton Kínában az infokommunikációs multi vendégeként, ahol a kulturális és történelmi emlékeken felül a legmodernebb távközlési technológiákat, infokommunikációs trendeket tanulmányozhatják.