Technology

pancelos
Forrás: fiamdesign.deviantart.com

Felveszi a kesztyűt

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója az alábbi reakciót fogalmazta meg a Certiport vizsgáival foglalkozó cikkünkkel kapcsolatosan.

Alföldi István
Alföldi István
„Miután a hírt elolvastam, megnéztem a Training360, illetve a Certiport honlapját is. Ez alapján nem tartom etikusnak és tisztességesnek, hogy anélkül, hogy az NJSZT-vel bármiféle kapcsolatfelvétel történt volna, a honlapon azt állítják, hogy az ő programjuk sokkal jobb, áttekinthetőbb, hasznosabb és olcsóbb. Az első alapvető tévedésük abban van, hogy az ECDL nem Európára korlátozott program. Olyannyira nem, hogy 149 országban, valamennyi földrészen működik, több mint tizenötmillió ECDL-es van. Igaz, hogy a rendszer Európából indult 1996-ban, de a 2000-es évek elejére már ICDL-ként, azaz International Computer Driving Licence-ként is ugyanazt az egységes bizonyítványt jelenti világszerte”, fogalmazott Alföldi István.

 Az ECDL értékrendjének három alappillére

 Társadalmi felelősségvállalás jegyében született, hiszen a digitális kompetencia biztosítja az esélyegyenlőséget az információs társadalomban

Szoftverfüggetlen, azaz gyártótól függetlenül hozzáférhető

Nemzetközi standardok alapján minőségbiztosított

 

Az ECDL értékrendjének alappillérei az EU megfelelő bizottságaiban is sikerhez vezettek, sőt Ázsiában és Afrikában is számos ország kormányzati programként kezeli. Többek között Ausztriában vagy Olaszországban iskolai programként hivatalosan elfogadták, utóbbiban ez idáig több mint 850 ezer diák került ki az iskolákból ECDL bizonyítvánnyal a kezében. Az E/ICDL-nek nagy a sikere az arab országokban is, sőt az ECDL Alapítvány ma már külön van afrikai és ázsiai alközpontot is működtet.


Az ECDL – az infokommunikáció fejlődésével lépést tartva – két-három évenként megújul. Ahogyan a világ fejlődik, az újabb és újabb lehetőségekhez igazítják az ECDL modulokat, amelyek így teljes mértékben felölelik az aktív állampolgársághoz és a hatékony munkavégzéshez szükséges felhasználói ismereteket.

Magyarországon ráadásul két olyan eredményt tudunk felmutatni, amit kevesen mondhatnak el: egyrészt mára közel 500 000 ember kezdte el a modulvizsgákat vagy jutott el a bizonyítványig – említett konkrét számot Alföldi István, – és rengeteg embernek adunk munkát, feladatot a képzéshez, vizsgáztatáshoz, minőségbiztosításhoz kapcsolódóan. Utóbbiban nemzetközileg is elismert munkát végzünk, amelynek egyik tanúsága, hogy az ötfős, nemzetközi minőségellenőrző csúcsbizottságnak Magyarország képviseletében magam is kezdettől fogva tagja vagyok.

Itthon, az európai kezdeményezéssel szinte egy időben, 1997-ben kezdtük el az ECDL bevezetését. Az NJSZT mint közhasznú, nonprofit szervezet felelősséggel tartozik az információs társadalom előnyeit tudatosan használni tudók és akarók számának jelentős növeléséért éppúgy, mint a technikai fejlődésből fakadó, életminőséget és versenyképességet javító lehetőségek kiaknázásáért. Ezért vagyunk a leginkább elkötelezettek a digitális írástudás terjesztésében.

Nem fogadható el, hogy valaki valódi ismeretek nélkül kijelentse, drágák vagyunk. Az árakat 1998-ban állapítottuk meg, és azóta változatlanok. A bevételből kell fenntartani a rendszert, fizetni a nemzetközi szervezetnek a jogdíjat, biztosítani a több száz vizsgaközpont működését, fejlesztését és minőségellenőrzését, nem is beszélve az NJSZT egyéb közhasznú feladatairól.
A Microsofttal kölcsönös tiszteleten alapuló szakmai kapcsolatot ápolunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hazánkban letett ECDL vizsgák több mint 90 százaléka MS platformon történik, hiszen ez a legelterjedtebb felhasználói környezet. Ha azonban valakinek olyan igénye van, vagy azt várják el tőle, hogy szabad szoftvert használjon, akkor ezt is megteheti, vannak erre felkészült vizsgaközpontjaink.

Természetesen a tartalmi egyezések és különbségek a két program között léteznek és hasznosak is lehetnek. Az viszont többszörösen bizonyított, hogy aki az ECDL-tudást elsajátította, annak a napi munkában nincs gondja. A MOS-ban szép számmal vannak az ECDL szintet meghaladó ismeretek: akinek arra van szüksége, választhatja azt is. A döntés könnyű, hiszen az ECDL valamennyi követelménye, vizsgafeladatai nyilvánosan és ingyenesen hozzáférhetők. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy lehet átjárás is a két vizsgarendszer között.

Ma, amikor minden felelős vezető a digitális kompetencia szükségességéről beszél, és a nemzeti információs stratégia 4 pilléréből is az egyik a digitális kompetencia, akkor érdemes a digitális szakadék átugrása érdekében erőforrásainkat inkább egyesíteni, mintsem valóságalapot nélkülöző információval megzavarni mind a döntéshozókat, mind az érintett felhasználókat – zárta a beszélgetést Alföldi István.