Security

cyberpolice.jpg
Forrás: http://www.b3tards.com

Aprós csalások

Speciális rendőrségi csoport nyomoz a számítógépes csalások ügyében.

Magyarországon a számítógépes bűncselekmények között nem annyira a honlapok feltörése, hanem inkább az apróhirdetésekkel elkövetett csalások a jellemzők – nyilatkozta Szabó Henrik, az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese a csütörtökön nyíló Kibertér-konferenciával kapcsolatban. Elmondta, nincs bizonyíték arra, hogy a szeptember elején elfogott 16 éves fiú valóban az Anonymous csoporthoz tartozott volna, csak kihasználta a nemzetközileg ismert csoport hírnevét. Megjegyezte, a rendőrségnél évek óta speciális osztály foglalkozik a számítógépes bűncselekményekkel. (A nyilatkozat feltárja, hogy a rendőrségnek csak vázlatos ismeretei lehetnek az Anonymous csoporttal kapcsolatban: éppen a „hírnév kihasználása” a csoporthoz tartozás, a meghirdetett elvek elfogadásának bizonyítéka. – a szerk.)
Szabó Henrik hangsúlyozta, minden honlappal előfordulhat, hogy feltörik vagy túlterheléses támadást indítanak ellene, erre a weboldalak üzemeltetőinek fokozottan figyelniük kell. Elmondta, hogy az internet elterjedésével a számítógépes bűncselekmények száma is egyre nő. Az ilyen jellegű bűncselekmények "nem ismerik az országhatárokat", de a fejlettebb, komolyabb számítógépes infrastruktúrát fenntartó országokban általában jóval elterjedtebb a kiberbűnözés - mutatott rá.