Z. Karvalics László

z.karvalics
Forrás: -

Terminusrodeo: Minek nevezzelek, digitális bennszülött?

Amikor meghalljuk, hogy az Oxford Internet Institute kutatói új elnevezést találtak a digitális kultúra hadseregének derékhadát adó fiatalokra – ők volnának az „új generációs felhasználók” (NGU, next generation users), mert 40 százalékuk már mozgás közben, mobil eszközön használja a Netet –, nehezen szabadulunk a gondolattól, hogy nem tudományos eredmény született, hanem puszta marketing-fogásról van szó.

Érteni értjük, hogy egy új, izgalmasnak tűnő kifejezés „feldobásával” sikerülhet egyfajta láthatóságot elérni, ami egy óriási forrásokkal dolgozó, de kevés valódi eredményt elérő intézet esetében nagyon is fontos. Ez azonban talmi ismertség és tiszavirág-életű figyelem: előbb-utóbb jönnek más tudományos bulvár-fogalmak, és megpróbálják kiszorítani emezt. Annál is inkább, mert az „új generációs felhasználó” abszolút semmitmondó és unalmas is. Hogy egy klasszikust idézzünk: a nénikém jobbat mondott volna, nem szólva Feri bácsiról, a frappáns fordulatok mesteréről.

Ezt a korosztályt korábban nevezték már ezredeseknek (millenials), mert az ezredforduló környékén születtek. Számítógép-generációnak (computer generation, c-gen), X-generációnak (X-gen) sőt Y-generációnak is (Y-gen), jobb, ha nem firtatjuk, miért.

Az oxfordi kutatók az elégtelennek érzett „digitális bennszülött” (digital native) helyett javasolták az NGU-t, annak továbbfejlesztéseként, a „mobilabb bennszülött” kiváltására.

Már a digitális bennszülöttnek is valójában egyetlen értelmet az adott, hogy a telitalálatnak mondható digitális bevándorló (digital immigrant) kategóriájával párba lehetett állítani: azokkal, akik nem gyermekként, hanem felnőttként sajátították el a digitális kultúra eszköz- és szolgáltatásvilágának kezelését, használatát, emiatt soha nem uralják azt olyan magabiztosan, mint azok, akiknek ezt az érzékenységet nem kellett tanulni, mert szinte az anyatejjel szívták magukba, vele növekedtek fel.

Amikor csak „korosztály-azonosító szerepben használjuk, önmagában a digitális bennszülöttnek kevés értelme van, ráadásul bujkál egy kis pejoratív zamat is benne, sokan nem is szeretik, nem is használják, arra az időszakra emlékezteti őket, amikor a bennszülött még a magasabb rendűnek gondolt „fehér ember” lenéző gesztusát hordozta a színes „primitívekkel” szemben. Amiatt sem olyan „erős” a kifejezés, mert a használt értelemben „mindenki bennszülött”, mindenki felnő valahol, mindenki szocializálódik valahogyan – de akkor mitől volna bennszülött? Sokkal pontosabb lenne egyfajta „digitális anyanyelvnek” nevezni a spontán szocializációt, és „digitális idegen nyelvnek” a felnőttként tanult jártasságokat.

Az igazi nagy baj azonban az, hogy ez a verseny, amit bátran nevezhetünk terminusrodeónak (kinek a szószüleménye marad fenn tovább a nyilvánosság nyergében?), valójában nem innovatív, csak kreatív. Nem arról szól, hogy miként követjük a valóság változását az értelmezést segítő fogalomalkotással, hanem pusztán arról, hogy egy könnyen azonosítható, jól ismert és megfelelően leírt jelenségre hogyan találunk még szellemesebb, a fülben minél tovább megragadó elnevezést.

Az NGU helyett is mennyivel zúzósabb lett volna a „thumbnail generation”, a „hüvelykujj-generáció”, utalva a mobil eszközök használatának legjellegzetesebb pillanatára. (Klinikai mérések igazolták, hogy a hüvelykujj használatának felértékelődése mérhető eltolódást eredményez az ujjak agyi reprezentációjában.) Vagy legyen „quickhand generation”, a „digitális gyorstüzelők” nemzedéke, akik bátran előkapják a náluk mindig jelenlévő kézi eszközüket, mint a coltot, és azonnal lőnek.

De ne folytassuk. A kifejező elnevezések megalkotására ugyanis lehet jó okunk, annak lehet célja és értelme. Ezt egy következő bejegyzésben igyekszem megmutatni.