Z. Karvalics László

z.karvalics
Forrás: -

A nagyban gondolkodás mámora

Hogyan késztessünk politikusokat és politikacsinálókat arra, hogy valamennyi párt és szakértő gondolkodásának középpontjába kerüljön a mindent megváltoztató technológia, amely rengeteg pozitív hozadékot ígérhet a társadalom életében, az üzleti eredményességben és a kormányzati hatékonyságban?

Például egy szuggesztív Technológiai Manifesztummal. A londoni székhelyű Policy Exchange, amely független thinktankként teszi közzé kutatási eredményeit, jelentéseit és ajánlásait, a 2015-ös választásokra készülődő brit politikai erőket evvel a bombasztikus című, de alapos, tömör és jól tagolt szakanyaggal igyekszik meggyőzni.(1) És a tartalom megismerése után már a cím sem tűnik annyira a valóságtól elrugaszkodottnak: nehéz lenne tárgyszerű szerénységbe burkolni olyan célokat, mint hogy 2020-ig a briteknek a legösszekapcsoltabb (most connected), digitális készségekben jártas (digitally skilled) társadalmat kellene felépítenie, az induló és növekvő technológiai vállalkozások számára Nagy-Britanniát a Szilícium-völgyön kívül a legattraktívabb hellyé, kormányzatát pedig a legokosabbá (smartest) tennie – az egész világon.

Aki mindezt első hallásra túlzásnak, tudományos kibicek partvonal mellőli beszólásának, talmi, figyelemfelkeltő kutatói önmarketingnek érzi, az semmit sem ismer és ért az elmúlt másfél évtized brit információstársadalom-politikájából. A kormányzati szintre emelt angol stratégiai tervezésnek mindig is sarkalatos eleme volt ez a három célterület – csak éppen külön-külön foglalkoztak eddig velük, önálló programok formájában. És igen, a mindenkori célokat következetesen ilyen merész köntösbe öltöztették, és pontosan olyan, egyes beavatkozásokra lebontott konkrét akciókkal igyekeztek előrelépni, mint amilyeneket (szám szerint 33-at) a Technológiai Manifesztum megfogalmaz.

Természetesen roppant érdekes, hogy a manifesztum szerzői milyen kormányzati lépéseket tartanak szükségesnek a célok teljesüléséhez. Minden érdeklődőt a dokumentum alaposabb, akár tételes áttanulmányozására buzdítva ezúttal csak néhány jellegzetes és figyelemreméltó sajátosságot emelek ki.

Noha a technológia középpontba állításáról van szó, mindhárom cél-területen számos javasolt beavatkozás foglalkozik az állampolgár, a felhasználó vagy a közszolgák tudás-és (digitális) készség-fejlesztésével. A 11 pontos üzleti „ajánláscsomagnak” például kiemelkedően hangsúlyos eleme a legkiválóbb, minőségi munkaerő megtartása (három ajánlás nem is foglalkozik mással, mint egy új, a felsőoktatási tanulmányok utáni két éves munkavízum bevezetésével, a vízumpolitika átalakításával és az induló magasabb keresetekkel). A nagyon is realista szerzők hasonlóképpen tulajdonítanak elsőrendű jelentőséget a célokat támogató jogi környezet megteremtésének. Fontosnak tartják, hogy a döntéshozók munkáját a külvilág (technológiai) változásait követni képes szakmai háttértudás segítse, és legyenek olyan szakosított bizottságok, amelyek képesek „felszívni” és „közvetíteni” mindezt (például az adattermelés és adatkezelés radikálisan átalakuló kultúrájára adott határozott és időbeni válaszokkal). S végül az ínyencek ne mulasszák el annak a célkitűzésnek a megismerését sem, amely azt szeretné, hogy a 150 leggyakoribb kormányzati tranzakció legyen teljesen digitális 2020-ra.

A magyar olvasót persze gyorsan melankóliába ringatja, ha hazai vizekre evezve kérdéseket kezd el feltenni magának. Vajon az, ami a fejlett és nagy Albionban működik, az ottani politikai kultúra bázisán, elképzelhető-e legjobb gyakorlatként a periferizálódó, kicsi, a demokráciát még tanuló, de máris sokféleképpen megkerülni tudó Hunniában? Magyarország számára milyen valódi és merész, mégis reális stratégiai célokat tűzhetne ki egy olyan think tank, mint a Policy Exchange? Megélhetne-e egyáltalán egy ilyen szereplő nálunk, a kettéosztottság és zsigeri bizalmatlanság szupercellás égboltja alatt? Tesztelhetjük, ahogyan Michael Corleone is könnyűszerrel ismerte fel a család árulóját apja temetésén, tudva, hogy mit kell keresnie. Amikor tehát majd független tudástermelésre is jut közpénz, és a „nem belső” hang a politikacsinálók számára nem automatikusan azonosíttatik „ellenlábasnak” minősített erők hangjával, akkor remélhetjük, hogy apró, alig észrevehető, tipegő lépésekkel a magyar politikai elit is elindul egyszer ez új irányba. Ahol az ideológiai-világmagyarázati mantrává kövesedett gondolatrest leegyszerűsítések helyett a tájékozódás, a tanulás, a komplexitás-kezelés, a kitekintés, a megértésre való törekvés és az újra és másra való nyitottság éthosza lép. Addiktív pillanat lesz mindazoknak, akik eljutnak odáig: észre fogják venni, hogy aki képes mások meghallgatására, az mások által is meghallgattatik.

(1) http://www.policyexchange.org.uk/publications/category/item/technology-manifesto