Hogy ennek a viszonynak a fogalmi megragadására a hiperkonnektivitás-e (hyperconnectivity)
a legmegfelelőbb választás, az még elválik. Használói ugyanis egyelőre még egészen
eltérő értelmezéseket rendelnek hozzá.
Két kanadai társadalomtudós, a hálózatkutatás ismert szereplői, Anabel Quan-Haase
és Barry Wellmann 2001-ben vezették be a kifejezést, hogy egyidejűleg tükrözze
mindazt az újszerűséget, ami a kommunikációt lehetővé tévő (vég)eszközök mennyiségének
megnövekedéséből és a keresletet tartósan meghaladni képes átviteli kapacitás
rendelkezésre állásából fakad, továbbá jellemzi még, hogy a hálózat gépi csomópontjainak
ill. kapcsolatainak a száma meghaladja a felhasználókét.
Nortel számára mindez az üzleti hálózatok működésének optimalizálását kezdte
jelenteni
[2]. A Cisco a hálózaton töltött óráknak a kommunikációs csatornák párhuzamos használatából
fakadó növekedésére reflektált vele – abból a felismerésből kiindulva, hogy a
passzív programokkal, illetve az egyre több háttérben futó alkalmazással egyre
hosszabb lesz a felhasználó félig-meddig virtuális „hálózati napja” (előrejelzésük
szerint a 2011-es 36 óráról 2013-ra 48 órára ugrik).
[3] Az amerikai hadsereg a hiperkonnektivitástól azt várja, hogy egy éles terepszituációban
valamennyi egyedileg azonosítható, illetve „felokosítható” hálózatképes gépi/tárgyi
elem folyamatos összeköttetésben álljon a végrehajtó állománnyal és az irányító-döntéshozó
illetékesekkel.
Véleményem szerint nem az eszközök, nem az egy rendszerbe „összerántott” több
különböző elem, nem a kapacitás, nem is a topológia, a kapcsolatok poétikusan
szövevényes „rajzolata” a lényeg: a valódi újdonság a komplexitásban van, amely
minden egyes szereplőtípusnak – egyéneknek, közösségeknek, vállalatoknak, szervezeteknek
– kihívások sorát közvetíti.
A komplexebb (szimbolikus) környezet az egyéntől eddig is mind szűkösebbé váló
erőforrásának, vagyis figyelmének és idejének újraértékelését igényli, mindezt
ráadásul egy megváltozó identitáskörnyezetben, amely az átalakuló és bonyolódó
kapcsolati tér természetes következménye. Mindez kedvez azonban a bizalom új kultúrájának,
mert az állandó tájékozódási és választási kényszer nyomása alatt erőforrásaink
jobban hasznosulnak, ha – korábbi kedvező tapasztalataink nyomán - elfogadjuk
mások ajánlásait. Az is megkönnyíti a létezést a hiperkonnektív világban, ha annak
játékszabályaihoz, protokolljaihoz már egészen korán hozzászokunk: az információs
írástudás új nemeivel, egy egyre jobban megtervezett interfész-világban való magabiztos
navigációval, szemantikus fegyverekkel, az ember-gép kommunikáció új rutinjaival.
Mark Pesce nem véletlenül érzi szükségét az új embertípust megnevezni: a hyperpeople
[4] a szemünk láttára fog megszületni.
Csakhogy a megváltozó egyének újszerű közösségeket – most már nem hátrálva: hiperközösségeket
(hypercommunities) is formálnak. Ez részben a jelenlegi közösségméretek megnövekedését
jelenti – Lewis Mumford angol technikafilozófus, építész és tudománytörténész
szavaival: humán megagépezetek kialakulását, ahol közös célok érdekében akár több
százezres vagy milliós koncentrációja jöhet létre az összekapcsolt agyaknak. És
természetesen: az agyak mellett a megismerési és gondolkodási folyamatokat támogató
szenzoroknak, adatbázisoknak, utasítást végrehajtó mechanikus komponenseknek.
Ahogy Mark Pesce fogalmaz: mivel a hálózatba kapcsolt (természetes és mesterséges)
intelligenciák felerősítik egymást, illetve a rendszer minden pontján importálhatóak
és megtermelhetőek az intelligencia hatékony működését támogató inputok, a kialakuló
entitást jogosan nevezhetjük hiper-intelligenciának (hyperintelligence). Ebben
a közegben a tudományművelés is egészen más pályákat ír le, és valódi értelmet
nyer a puszta nyelvi leleményként, egészen eltérő tartalmakra használt hipertudomány
(hyperscience) terminus is. Egyszerre jelenti ugyanis annak a „domainnek” a megszületését,
amelynek Tárgya a roppant bonyolultságú hiperkonnektív világ (a rendszertudomány
és a komplexitással foglalkozó diszciplínák nagy ugrásával), illetve a tudományos
eredmények termelésének, létrehozásának új, közösségi-hálózati terét, ahol a kutatási
témák kiválasztásában elkülönült szereplők helyett egyre inkább maguk az érintettek
vesznek részt, akik az erőforrások allokációját is megújítják, folyamatos jelenléttel
(lifelong research). Kétség sem férhet hozzá, hogy az új méretek, az új kollaborációs
és participációs lehetőségek új művészeti ágak, új, tárgyiasult és performatív
műalkotás-típusok megszületését is eredményezhetik: kézzelfogható közelségbe került
a hiperművészet (hyperart) – amit persze ma egészen más értelemben használnak
sokan, üres marketingfordulatként.
Ez a közösségi, problémamegoldási és alkotási tér csakis nyílt lehet, hiszen
a zárt terrénumok az áramlások és ezen keresztül a transzformációk útjában állnak.
„The future is open” – fogalmazza meg Jonathan Rosenberg a Google Think Insights
oldalán, 2012 októberében,
[5] és az oktatástól a politikán át az egészségügy, a tudomány és a közlekedés területein
mutat példákat arra, miként erősödik vagy igazolja növekvő erejét a nyílt platform.
A kölcsönös összekapcsoltság mindemellett a láthatóság, az érintettség és a döntéshozatal
új alaprendszere felé is mutat: a hiperpolitikának (hyperpolitics) egészen más
helyzetben lévő cselekvőket egészen más módon és eszközökkel kell tudni összefognia.
Mivel mindenki egyidejűleg sok közösségi klaszter része, az, amit jelenleg nemzetállamnak
és önkormányzatiságnak nevezünk, csak egyike lesz a számos kontrollstruktúrának,
amely a mindennapi lét politikai keretét adja – evvel együtt ezek a legtisztább
alapfunkcióikig vonulnak vissza.
Ugyanígy nehéz fenntartani a határokat a cégvilágban is. Ha minden mindennel
össze van kapcsolva, akkor meddig tart az egyik, hol kezdődik a másik? Ha a szükséges
intelligencia, adat, visszacsatolás a hálózat más pontjairól jön, meddig insource
és meddig outsource? Az átalakulás a termelés világát is erősen érinti, mert egy
termék üzleti ciklusa nem ér véget az eladás aktusával: a (hálózatképes) termékek
teljes életpályája be van kapcsolva a hálózatba (szervizadatok küldésével, felhasználói
élmény kalibrálásával, a továbbfejlesztést támogató adattömeggel). Új értékláncok,
új üzleti hibridek, új szolgáltatások, rövidebb termékfejlesztési ciklusok és
még rugalmasabb, perszonalizált gyártás. Új iparági munkamegosztás, sokféleképpen
összeolvadó üzleti szereplők, egyre nagyobb méretű organikus egységek: ez a hipervállalat
(hypercorporation) világa, ahol új értelmet nyer a crowdsource, a hálózatról a
feladat izgalmának köszönhetően nyert megoldó intelligencia. Evvel összefüggésben
a vállalati szervezet további átalakulása, „laposodása”, hierarchiamentesedése
prognosztizálható, a kutatás-fejlesztésben a nyílt platformokat használó fürge,
kötöttségmentes, másképp innovatív csoportokkal (guerilla units). És persze: gondoljunk
bele, mennyire másként működnek majd a hiperkonnektív világban a CRM (Customer
Relationship Management)-rendszerek, az ügyfelekkel való kapcsolattartást szolgáló
eszközök vagy a HRM (Human Resource Management), a gazdálkodás az emberi erőforrásokkal.
Az előzőből RNM (Relevant Node Management) lesz, amelynek figyelme valamennyi
jelentéssel bíró hálózati csomópontra kiterjed, az utóbbiból URM (Universal Resource
Management), amely a hiperkonnektív világból nyerhető valamennyi erőforrásra érzékeny.
Mindez természetesen: vízió. Olyan vízió azonban, amely egy kibontakozó átalakulás
erősen valószínű irányait veszi számba, és ehhez igyekszik igazítani egy irracionális
burjánzásnak indult fogalmi rendszert is. A nagy és közvetlenebb kérdések ugyanakkor
természetesen nem az elképzelt jövőállapotra, hanem a hiperkonnektív világba való
átmenet természetére vonatkoznak. Nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi érdekviszonyok,
hatalmi és területi logikák, kontrollstruktúrák, és persze velük a gondolkodásmódok,
világnézetek és erkölcsök konfliktusmentesen adják át a helyüket valami másnak.
Az sem kétséges, hogy a „minden dolgok internetjén” lehetőségek sora nyílik meg
találékony kiberbűnözők, kérlelhetetlen fanatikusok és szűkülő cselekvési terüktől
megrémült politikusok előtt, és a rendszerméretből és az összekapcsoltságból fakadóan
a biztonsági kockázatok új nagyságrendjeire is fel kell készülni. Ezt a felkészülést
is segíti azonban a jelenlegi változások irányából következő lehetséges világok
szisztematikus vizsgálata. Kívánjunk bátorságot, képzelő- és ítélőerőt, szilárd
rendszerszemléletet és sokszínű terepismeretet azoknak, akik efféle expedíciókra
vállalkoznak.
[1] Lásd az előző
cikket.
[2]
Hivatkozás
[3]
Hivatkozás
[4] A The Human Network Blog szerzője arra keresi a választ minden bejegyzésében,
hogy mi történik akkor, amikor valamennyien be leszünk hálózva (we are all connected).
Hivatkozás
[5]
Hivatkozás
