Z. Karvalics László

z.karvalics
Forrás: -

Szingapur árnyéka és a lovon ülés iránya

Egy ismételt parlamenti interpelláció kapcsán (mikor lesz aláírt támogatási szerződése a szuperlézer-központnak?) hosszú hónapok csendjét két érvvel törte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

„A projekt anyagi hozadéka bizonytalan” és „Szeged városa arányaiban olyan nagy állami pénzt kapna, hogy ez erős mérlegelést igényel a kormánytól”. Mivel a parlamenti többség a választ elfogadta, és evvel a kérdés körül – végre – megindulni látszik a diskurzus, egy gyors kommentár talán segít, hogy a párbeszéd tiszta lapokkal folytatódhasson, mert az első érv tarthatatlan, a második pedig veszélyesen eltorzítja a kérdés valódi szerkezetét.

Először. A projekt „anyagi hozadéka” nem bizonytalan, könnyen és gyorsan kiszámolható. Ha ezt az illetékesek eddig nem tették meg, akkor mulasztottak. A hasonló típusú Uniós és nemzetközi beruházások gazdasági értékelésének standard, kipróbált és elfogadott módszerei vannak, a bekerülési érték arányában nemcsak megbecsülhető, hanem pontosan tervezhető is a kimenet, minden közvetlen és közvetett hatáskövetkezményével (új munkahelyek létrejötte, termelési érték, más gazdasági ágazatokra gyakorolt élénkítő hatás, a létrejövő szellemi termékek iparjogvédelméből remélhető jövedelem, stb.).

Másodszor: a hasonló típusú projekteknek nem csak és nem elsősorban a számszerűsíthető anyagi hozadéka számít, hanem azoknak a változásoknak a következményei az érdekesek, amelyeket a társadalom különböző alrendszereiben előidézni képes. Abból, hogy a fejlett országoktól lassan, de folyamatosan távolodó Magyarországot a szuperlézer-központ a Tudomány világtérképére visszavarázsolhatja, olyan tudomány-élénkülési és innovációs kapacitás-növekedési erő fakad, amelyhez közelítőleg hasonló fejlesztési elképzelés sem létezik, de ha volna is, egészen biztosan sokkal többe kerülne.
Amikor 1996-ban Mexikó mellett az egyedüli OECD országként Magyarország nem írta alá az ún. szingapuri szerződést, amely az információs kultúra élénkítése érdekében az információtechnológiai termékek vámtarifáit és az azokat sújtó egyéb kereskedelmi illetékeket több lépcsőben, 2000-ig nullára csökkentette, akkor ezt a közvetlenül számszerűsíthető anyagi hozadék hiányára hivatkozva tette, szembeúszva majdnem az egész világgal, amely a kieső vámbevételt stratégiai befektetésként fogta fel egy kívánt cél elérése érdekében. Nem kellene még egyszer ugyanezt a hibát elkövetni.

Harmadszor: olyan beruházásról beszélünk, amelynek bármilyen magasnak is tűnik a magyar költségvetést terhelő része, azt sokszorosan meghaladja az Uniós kötelezettségvállalás.
Másképpen: Magyarország „töredék áron” jut elképesztő értékhez, tehát remek üzletet csinál, bármi is lesz az „anyagi hozadék” később.
Megint másképpen: a beruházás magyar szemszögből meghatározott kockázatát radikálisan csökkenti az Uniós finanszírozás, ám az esély, amit a beruházás kínál, ugyanakkora, mintha teljes egészében hazai forrásból kellene megvalósítani. Egy ilyen redukált kockázatú és ekkora stratégiai potenciált hordozó esélyt tehát nem lehet az anyagi hozadék bizonytalanságára hivatkozva elmulasztani, mert a józan észnek és az üzleti szempontoknak is ellentmond.

S végül: az államtitkári válasz azt sugallja, mintha itt arról lenne szó, hogy a kormány „ad” valamit (állami pénzt) Szeged városának. Csakhogy a szuperlézer nem erről szól. A központ felépítése elsősorban Magyarország ügye, az országot gazdagítja és viszi előre. Az, hogy a központnak valahol állnia kell, esetlegesség, de éppen emiatt egyidejűleg Uniós, magyar és szegedi is a projekt. A kormány, ha ad pénzt, nem Szegednek adja, hanem a programnak, amely elsősorban a magyar tudomány egésze szempontjából hajt hasznokat. A pénzt nem Szeged városa „éli fel”, hanem ez az utolsó járólapig a projekt megvalósítását segíti. Ebből a szempontból jelentéktelen részletkérdés, hogy a fizikai elhelyezkedése okán természetesen más térségekhez képest kedvezni fog a közvetlen környezet (nemcsak Szeged) érintett szereplőinek.

És legalább ennyire fontos a dolog másik oldala. Valójában ugyanis éppen Szeged adott eddig az országnak - avval, hogy képes volt egy olyan, világszínvonalú lézerfizikai szellemi műhelyt létrehozni, amely miatt hazánknak egyáltalán esélye nyílt, hogy a központért folytatott kiélezett versenyben hiteles szereplőként elinduljon. Különösen emiatt rémítő és borzongató az alapvető nemzeti érdeket hordozó programot szegedi/városi/költségvetési/arányossági kérdéssé silányítani. Emellett nemcsak az elemzők, hanem a saját és országa jövője iránt elkötelezett magyar állampolgárok sem mehetnek el szó nélkül. Hát még a parlamenti képviselők.