Képzeljük magunk elé a Petőfi Kultúrdesign Kft. nívódíjas kreatív szakembereit, amint úgy oldják meg a magyar róna lakóinak szemrevételezését a „felhők közeléből” (és nem csak az Alföldet, hanem Hegyeshalomtól Záhonyig a teljes társadalmat), hogy az országot és polgárait nagyon magasról, egy kilencvenháromezer négyzetkilométeres, szabálytalan alakú stadionban jelenítik meg.
A „pixeles” látványt alig felismerhető apró pontok mozgása alakítja, de még a nagyobb foltok (a csoportokká szerveződött egyesek) is nehezen azonosíthatóak a fekete-szürke félhomályban. Nem ismerjük fel, ki is volna a játékos, ki a néző, ki a játékvezető, az edző, az újságíró, a labdaszedő, a díszvendég. De ha ez nem sportesemény, hanem maga az Élet, akkor kik is ők? Mi van a fejükben az őket körülvevő világról? Hogyan viselkednek, és hogyan gondolkodnak saját szokásaikról, értékeikről, kultúrájukról, kommunikációjukról – mondjuk az Internet tükrében?
Egyszerre bekapcsol négy hatalmas reflektor, bevilágítva a teljes teret: négy nagymintás felmérés, még 2008-ból, három hazai és egy európai. A foltok életre kelnek, kontúrjaik elkezdenek kirajzolódni, egyre tisztább a kép. Sok mindent jobban látunk már, de még kevés mintázatot ismerünk fel, s csak néhány látványos formát tudunk azonosítani. S ekkor jönnek az elemző kedvű szociológusok (esetünkben Csepeli György és Prazsák Gergő), akik speciális „színszűrőikkel” (a kereszttábla-elemzéstől a variancia-és regresszió-analízisen át a főkomponens- faktor- és klaszteranalízisig) a kérdőíves társadalomkutatás szinte teljes arzenálját hívják segítségül, hogy nagy felbontásban mutathassanak rá ez idáig rejtőzködő összefüggésekre, jellegzetes csoportokra, magyarázatot igénylő együttállásokra.
És íme, hirtelen előttünk állnak a nagy kapcsolathálót mozgató kontaktokraták, és ellenpontjaik, a kontaktproletárok, illetve a „levelezők” és a „beszélgetők” – ha a kommunikációs szokások érdekelnek minket. Internet-polgárként informálódókat, tanulókat, befogadókat, rejtőzködőket és extenzív felhasználókat látunk. Ha kultúrafelfogásuk felől közelítünk, a magas kultúra híveit, a populáris kultúra követőit, a heterogén kultúra szószólóit és a kulturális nihilistákat tudjuk elkülöníteni. Számos apró jellegzetességből kirajzolódik a régi és új gazdagok és szegények portréja, belátjuk, milyen együttállások megértése felé vezet minket a tolerancia és intolerancia közti határvonalak megjelenítése, kik az értékhiányosok, idealisták, önmegvalósítók és az érték-gazdagok.
S miközben a stadion kivetítőjén egymást váltják a különböző grafikonok és táblázatok, szaporodnak az olvasói kérdések is. Mi változik és mi az, ami állandó? Mi a kortünet, mi következik a közép-kelet-európai meghatározottságokból és mit írhatunk a „zsákutcás” magyar társadalomfejlődés rovására? Egyetlen statisztikába, mint borostyánkőbe fagyva kicsiben ott látjuk az eltorzult magyar alkatot, amikor kiderül, hogy 19 vizsgált európai ország közül nálunk él a legtöbb „szenvedő” típus (70%) és a legkevesebb „cselekvő” (9%), miközben a skandináv országokban az arány nagyjából fordított. S ha felfigyelünk rá, hogy a „cselekvők” napi Internet-használata több mint kétszerese a szenvedőkének, és emlékszünk rá, hogy a használat hiánya milyen jellegzetességekkel járt együtt más vizsgálatokban, akkor talán alakot ölt a legkínzóbb dilemma is: a minőség forradalmához, amelyről a szerzők visszatérően szólnak, vajon közelebb lehet-e kerülni az Internet-kultúra tudatos formálásával, fejlesztésével, azt feltételezve, hogy a digitális univerzumban szerzett élmények és tapasztalatok hatására lassan vagy gyorsan elkezdenek lecserélődni a Múlt visszahúzó örökségéhez tartozó gondolkodási és cselekvési mintázatok? Vagy ehhez (is) más(od)ik élet kell?
--------------
Csepeli György – Prazsák Gergő: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban Jószöveg Kiadó, 2010 1-240.o.
