Z. Karvalics László

z.karvalics
Forrás: -

Egyetempolitikai anzix

Mintha ma történt volna.
Európa egyik legnagyobb országában új, állami egyetem felállítását határozták el, hogy a továbbiakban régiója tudásközpontjaként szolgáljon.

Mivel a kiválasztott székváros nem támaszkodhatott komoly oktatási előzményekre, a hangsúlyt kiváló, érdemekben dúskáló professzorok megszerzésére, illetve hazai és külföldi diákok odavonzására kellett helyezni. A tanárokat kényelmes, nagy lakásokkal, gyors előmenetellel, a jó közlekedéssel csábították. A diákok számára igényes elhelyezést, egységesített árú albérleti konstrukciót, személyre szabott diákkölcsönt kínáltak.

Az új felsőoktatási intézmény felemelésére azonban csak úgy láttak esélyt, ha egy másikat megszüntetnek. „Rekrutációs riválisként” leginkább egy akkor már 136 éve létező, nagy vonzerejű egyetemvárostól tartottak, ahová évről évre csak úgy özönlöttek a diákok, különösen a jogászképzésre. Hivatalos rendelet született tehát: valamennyi oktatási intézménynek be kell zárna a kapuit, hogy a fiatalabb és idősebb diákokat már egyaránt az új egyetem fogadhassa. Tanítani és tanulni ebben a városban ettől kezdve nem szabadott – volna.

De csodálkozhatunk-e, hogy az érintett város, amelyben a rendelet évében tízezer diák tanult, köztük számos külföldi, amely jövedelmeinek felét a színvonalas felsőoktatás és a nemzetközi reputáció fenntartására fordította, s amelynek az oktatási turizmusból származott a legnagyobb bevétele is, szembeszegült az állami önkénnyel? Az új egyetemet „fejlődésképtelen embriónak” tartva mindent megtett tanárai és diákjai megtartásáért, és olyan erővel dacolt, szövetségesekre is szert téve, a központi hatalom ellen, hogy a politika meghátrált: alig három évvel később a rendeletet visszavonták. (Sőt, még az orvoskar létesítéséről is letettek, mert menet közben felismerték, hogy ezen a területen semmiképp nem tudják megkerülni Európa első számú, a közelben működő orvosegyetemét.)

Ilyesmi ma már elképzelhetetlen, de akkor még nem látszott, hogy éppen az oktatásiparok versenyében nehéz „zöldmezősen” versenyképessé válni, s hogy bármilyen sikerforgatókönyvnek a hagyomány és a hagyományt szervessé tevő előzmények a sarkalatos elemei.

Ha valakit további részletek érdekelnek, kicsit vissza kell ugrania az időben. Nem sokat: alig kevesebb, mint 900 évet.

A szereplők: II. Frigyes német-római császár (1197-1250), aki Dél-Itália „felemelése” érdekében 1224-ben megalapítja a nápolyi egyetemet, egyben nyílt levéllel megszünteti a bolognait – a világ 1088-ban alapított legelső univerzitását. Frigyes a rendeletet 1227-ben vonja vissza. Úgy is mondhatnánk: a politika viszonylag gyorsan korrigálta a tévedését. Nápoly egyeteme pedig el tudott indulni az ellenlábasok félresöprése nélkül is. (Vonzerejéről sokat tudna mesélni leghíresebb diákja, Aquinói Szt. Tamás.)

Bologna a 21. sz. elején is a jogászképzés egyik fellegvára, Salerno fénye megkopott, de mai napig működik az orvosi fakultása (Schola Medica Salernitana). S él és virágzik Nápoly egyeteme is, 13 karral: a kézikönyvekben ma a legelső állami és az egyik legelső, folyamatosan működő akadémiai intézményként szerepel. [1] Névadója nem más, mint megalapítója, II. Frigyes, ez a hat nyelven beszélő, tehetséges államférfi, a madarakról szóló első tudományos értekezés (Tractatus de avibus) szerzője.

Néha, nagy ritkán, van happy end az egyetempolitikában is.

[1] Akit részleteiben érdekelnek az alapító levél (Licterae Generales) tanár- és diákcsábító fordulatai a 13. sz.-i egyetem-marketing e becses dokumentumában, az angol fordítást egy 1957-es szövegkiadás alapján itt tekintheti meg: http://www.fordham.edu/halsall/source/1224fred2-lictgen.asp.