A minap egy magát utcai művésznek (street artist) nevező fiatalember rámköszönt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár háta mögött, s némi köntörfalazás után kibökte, hogy művészete abban áll, hogy rábeszéli az embereket sokszorosított novelláinak megvásárlására.
Nekem persze azonmód a nagymamám jutott eszembe, aki halála előtt néhány évvel elmesélte, hogy egyszer egy verseit áruló fiatalembernek nyitottak ajtót, de valami miatt végülis nem vettek tőle semmit. Csak sok évvel később ismerte fel az arcképét egy kötetben: ha másként dönt, ma van egy igazi József Attila-relikviám …
Talán az emlék hatása alatt is egy parkolásból visszamaradt kétszázforintos ellenében megvásároltam tehát az utcai művész Babapiskóta c. novelláját, amit ínyencek egyébként a Weben is megtalálhatnak, a szerzőről, Czibere Péterről szóló információk társaságában, egy főiskolai honlapon.
A tett helyszínétől távolodóban nagyon sok minden jutott eszembe egyszerre.
Az effajta művészet csak akkor több intellektuális koldulásnál, ha a 6 Ft/oldal áron sokszorosított novelláknak valamiféle irodalmi értékük azért akad, ha van mögöttük irály és erő, ambíció és üzenet, ha az elsődleges cél az olvasókhoz való eljutás, és nem a megélhetés biztosítása. (Ezt ki-ki döntse el maga, a művészt is beleértve).
Ennél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a nyomtatott könyvek Armageddonát, a hagyományos kiadói világ pusztulását és az e-könyv diadalát előrejelző próféciák egyetemlegesen tévednek abban, hogy a nyomdai kontra elektronikus sokszorosítás technológiai csatájára egyszerűsítik az alapkérdést.
Az igazi dilemma az, hogy vajon kialakulhat-e a szerzők és olvasók új típusú értékcseréje: hogy előállíthatóak-e olyan piaci megoldások, amelyekkel a különböző szövegek alkotói szellemi termékeik minden egyes igénybe vétele (részleges, teljes egészében történő vagy ismételt használata) esetén közvetlenül részesednek valamilyen ellenszolgáltatásban.
A 20-30 százalékkal olcsóbb elektronikus könyvek világa még nem ez a világ, a kismértékű árcsökkenés az értéklánc kiiktatott darabjainak, elsősorban a terjesztői költség összezsugorodásának köszönhető, de akár a túlárazás enyhüléseként is olvashatjuk.
Továbbra is a kiadó és az elektronikus könyváruház a kedvezményezettje a folyamatnak, miközben az olvasó aránytalanul sokat fizet, a szerző aránytalanul kevesebb jövedelemhez jut. Jóideje tudjuk, hogy a fogyasztás-típusokra érzékeny mikrofizetés lehet a megoldás: az e-book olvasó kütyük és a számítógépek képernyőin is olvasható elektronikus tartalmak is valójában ennek készítik elő a terepet. Technológiailag már minden együtt áll ahhoz, hogy termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolata megvalósulhasson, újrarendezve a kiadói világ értékláncát.
A jövőben ugyanis nem az lesz az elsődleges kérdés, hogy melyik masina produkál jobb olvasási képet (mindegyik jó lesz), hanem az, hogy a szövegek előállítói milyen egyszeri szolgáltatásokat vesznek igénybe a kiadói-szerkesztői tudások hordozóitól, amivel az olvasóik elé vetett műveik a legjobb formában, hibátlanul válhatnak a digitális örökkévalóság részévé. Hiszen attól kezdve az olvasók fillérekért, a jelenlegi elektronikus könyvek árának töredékéért jutnak hozzá majd a kultúrjavakhoz, a szerzők pedig ennek arányában jóval magasabb bevételre tesznek szert, mint a jelenlegi kiadói szerződések és szerzői jogvédelmi kényszerpályák ezer gonddal terhelt alagsorában.
Ebből még arra is futja majd, hogy a szerkesztők és könyvművészek számára juttatott pénzáram mellett az olvasókhoz való eljutást segítő elektronikus felületek gazdáinak is elrekkentsenek valamennyit, forgalom-arányosan a szerzők. (A mikrofizetés lebonyolítója ugyanis minden egyes tranzakcióból már lecsípett annyit, hogy neki is megérje a dolog.)
Paradox módon a mi utcai művészünk története is látszatra szerző és olvasó egymásra találásának szép új világáról szól – de ne tévesszen meg minket a szelíd tekintetű rábeszélőgép. Vásárlóit nem az ismeretlen tartalom birtokba vételének vágya, hanem a szánalom vagy valami arra emlékeztető érzelem vezeti, és erősen kétséges a fogyasztással elért haszon (élvezet) értéke is. Bármennyit is fizetünk továbbá neki, az biztosan több lesz, mint ami mikrofizetés esetén indokolt volna egy néhány oldalas novelláért.
Kívánjunk tehát minden jót az utcai művésznek, és figyelmünket fordítsuk a tartalomfogyasztás új közösségi formái felé mutató kezdeményezésekre: hiszen nemcsak a könyvszerzők, hanem a zenei és más művészeti tartalmak előállítói is ugyanebben a cipóben járnak.
