Z. Karvalics László

z.karvalics
Forrás: -

A kis gömböc, avagy mi a baj az információ-és tudásmenedzsmenttel? 2.

Néhány hete pár bekezdést szenteltem annak, hogy mennyire másként működik a gyakorlatban mindaz, amibe a tankönyvekben információ-és tudásmenedzsmentként kapunk bevezetést. Ezúttal amellett érvelek, hogy ebben azért részben maga az elmélet is ludas.

Amikor a múlt század nyolcvanas éveinek elején a menedzsment-tudomány felfedezte a vállalati információ-és tudásfolyamatok leírásában, megértésében és optimalizálásában rejlő megoldó erőt, nagyon sokan vetették rá magukat a formálódó „domainre”.

A kialakuló diskurzus emiatt előbb-utóbb, kellő távolságtartás és letisztult fogalmi rendszerezés híján afféle ”kis gömböcként” minden, a vállalat élete szempontjából meghatározó információs-és tudásjelenséget magába szippantott, így ezekről azóta kizárólag mint információ-és tudásmenedzsment részproblémáról lehet beszélni. Az információ-és tudásmenedzsment különböző „korszakai” ennek megfelelően valójában nem egy homogén minőség egyre pontosabb, új generációs elméleteit termelték meg, hanem a tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok kohójában egyre használhatóbb keretmegoldásokat és innovációkat kovácsoltak.

Eközben az elmélet mai napig az adat/információ/tudás/bölcsesség fogalomnégyesének teljesen terméketlen lövészárkaiba vezeti az óvatlan érdeklődőket, értelmetlen szellemi kalandtúrákra, tudásszociológiai nehezékekkel megterhelt hátizsákokkal. Azon a szűkebb „frontvonalon” viszont, ahol az információ-és tudásmenedzsment valójában életre tudott kelni, mai napig sikeres és eredményes programozott megoldások születnek ismert és azonosított helyzetekre (mint például az információs-és tudásfolyamatok tervezése és újratervezése, funkcionális és hatékonysági szempontok mentén” vagy „gazdálkodás az információ-és tudás-erőforrásokkal”).

A „kis gömböc” felé emiatt már korábban is megindult egy-egy tűhegyes elmélet (a Pór-féle tudás-ökológiától az újrafelfedezett kibernetikus vállalatirányításon át a tudáshálózatok ill. tudáspiacok kérdésköréig vagy tucatnyi „alternatív”  megközelítés), de kipukkantani,úgy tűnik, csak napjainkban sikerül. Számomra nem fér kétség hozzá, hogy az információ-és tudáskormányzás (information and knowledge governance) magas absztrakciós szintű fogalmának megjelenése kezdte meg újrarendezni azokat a modelleket és „tereket”, amelyeken belül a következő időszakban „információs-és tudásdomainekkel” kapcsolatban vizsgálódni, gondolkodni és fejleszteni fog a világ. És lám, abban a pillanatban, ahogyan elkezdtek kipotyogni a kis gömböcből a korábban oda válogatás nélkül bekerült elemek, meg is indult egy erős fogalmi konszolidáció.

Ma már világos, hogy a szervezeti információ-és tudás-stratégia (a belső képességek és a külső esélyek ill. kihívások ismeretében megalkotott vízió és cselekvési terv az információs-és tudásfolyamatok valamilyen irányú optimalizálására) nem azonos azokkal a beavatkozási területekkel, amelyeket korábban „stratégiai információ-és tudásmenedzsmentnek” hívott a szakirodalom. A piacon elérhető információs-és tudásszolgáltatások sokféleképpen rétegzett, professzionális világa (ahol a banális menedzsment-feladat annak eldöntése, hogy kitől és milyen feltételekkel, pontosan mit vegyenek igénybe) markánsan elválik a humánerőforrás-kompetenciaként felfogott insource-tól, a szervezeten belüli megoldás-biztosítástól. A háttérben pedig, erősen magára hagyatva, ott kucorog a fogságból kiszabadult társadalomtudományi hagyomány is, amely pedig egyre kifinomultabb fegyverzettel tudná az információs-és tudásdomain immár valamennyi, egymástól elkülönülő darabjának szállítani a módszertani muníciót a megértéstől az alkalmazásig vezető hosszú hadiúton.

Most már csak arra van szükség, hogy a Tábornokok felismerjék: ha több, egymással összefüggő, de mégis elkülönült haderőnem alkotja a sereget, az pontosabb, rugalmasabb, célzottabb cselekvést tesz lehetővé, mint amire egy teljesen uniformizált ármádia valaha is képes lenne.