A védőszenteknek és a világnapoknak szimbolikus jelentősége van, mégis szeretjük őket, mert ha fontos üzenetet hordoznak, évről évre lehetőséget adnak arra, hogy újra és újra megvizsgáljuk az általuk reprezentált valóság-szeletet: hol tartanak egymás felé tartó hosszú útjukon az elvek és a megvalósuló gyakorlat.
Sevillai Szent Izidor, az internet védőszentje után a formálódó digitális kultúra zászlóvivői mostantól egy másik emblematikus, már-már szakrális, de legalábbis könnyen ritualizálható alkalomhoz jutnak, hogy megjelenítsenek fontos alap-üzeneteket, és visszatérően felhívják a figyelmet, ha valahol gondokat tapasztalnak. Az információhoz való jogról már 1966 óta beszélünk alapvető emberi jogként (fundamental human right), együtt nőttünk fel az „információ szabad akar lenni” jelmondatával (information wants to be free), tisztában vagyunk az információs jogokkal (information rights), a saját magunkról szóló információkról való önrendelkezéssel (information privacy), és a közszféra információihoz való hozzáféréssel (Freedom of Information, FoI). És mégis, van még helye és értelme az „információhoz való univerzális hozzáférés” (universal access to information) deklarálásának.
Mostantól minden év szeptember 28-án konferenciák, közlemények, események, megmozdulások, ki tudja, hányféle és milyen akció emlékeztet majd arra, hogy a „jog” és a „hozzáférés” ugyanannak a dolognak két oldala: egyszerre nyilvánul meg benne a hierarchikus hatalmi szerkezeteket fenntartó információs aszimmetriák lebontása, egy érettebb társadalom, és az információval élő polgárok megnövekedett felelősségvállalásának és részvételének víziója. Nem csak az információról van szó tehát, de az információhoz való hozzáférés kérdésében remekül megragadhatóak alapkérdések – hiszen egyszerre tud nagyon konkrét és általános lenni. Sőt: egyszerre tud nemzeti és nemzetközi lenni. A fő frontvonal ugyanis ma egyszerre húzódik a transzparenciától rettegő kormányok és állampolgáraik információs játszmái környékén, s ugyanakkor globális méretekben is, ahol a gazdasági-társadalmi fejlettség egyenlőtlenségei transzformálódnak makacs következetességgel információs egyenlőtlenségekké.
Nem véletlen tehát, hogy az UNESCO 38. közgyűlésének infokommunikációs szekciója 2015. november 11-én tapsviharral erősítette meg a közgyűlés határozatát, amely kinyilvánította, hogy ennek a kérdéskörnek világnapot szentel. (1) Jó volt itt ülni a teremben – de nem árt emlékeztetni rá, hogy a világnap önmagában nem old meg semmit. Az UNESCO programjában továbbra is kiemelt szerephez jut az újságírók és a sajtószabadság védelme, a helyi rádiók erősítése, a tudományos eredményekhez való hozzájutás, a veszélyeztetett nyelvek védelmének kérdése, a fogyatékkal élők integrációját segítő infokommunikációs alkalmazások népszerűsítése és a tanárok ICT-kompetenciáinak erősítése. Nem véletlen az sem, hogy a világszervezet friss ajánlást fogadott el a dokumentum-örökség (és azon belül a digitális örökség) megőrzése és hozzáférésének biztosítása tárgyában is.
Érdemes megemlíteni befejezésül, hogy a kezdeményezést a dokumentum szerzői egy 2002-es szófiai szakmai találkozóra vezetik vissza, ahol 15 ország (köztük Magyarország) információszabadsággal foglalkozó jogászai találkoztak és vitatták meg a hálózati együttműködésükben rejlő lehetőségeket. Ők javasolták, hogy konferenciájuk záró napja, szeptember 28.-a attól kezdve legyen minden évben a Right to Know Day (2). A tizenharmadik találkozás száznál is több résztvevője és a Right to Know Award díjazottjai örömmel konstatálhatják, hogy egykori kezdeményezésük mögé milyen rakétákat kötött az UNESCO.
