Tölgyes László

Tölgyes László
Forrás: ITB

The Perfect Drug

Ködös, nyálkás és esős idővel búcsúzik az ősz, jövő héten már igazi tél lesz és havazni is fog ha igazat mondanak a kétes hitelű időjósok. 16 év után leáll a WinAmp a rajongók nagy megrökönyödésére. Steve Wozniak szerint az Apple-nek az Androiddal kellene kiadnia a következő iPhone-ját. Közben már temető is van a Facebookon, és vetélytárs SnapChat mindent visz a kulisszák mögött.

December végén tehát állni fog a bál, hiszen befejeződik véglegesen mindenki kedvenc zenelejátszójának a karrierje. Nyilvánvaló, hogy a kilencvenes évek slágerszoftverének a patinája a mobil applikációk korában némileg már megkopott, de az eredetileg AOL által kifejlesztett WinAmp-on generációk nőttek fel azért. Sokan felvetik, hogy az iTunes megjelenése volt az első szeg a koporsójában, illetve gyakorlatilag már évente jöttek ki a kicsit modoros és ódivatú zenelejátszó konkurensei folyamatosan. Nem beszélve arról, hogy az ezt fejlesztő mérnökök sem követték a divatot és a trendeket, meg sem próbálták az egyre butább felhasználók egyszerű szokásaihoz igazítani a kicsit túlbonyolított felületet. Majdnem 20 év patinájával eladni a zsebcsicskások korában egy desktopra írt alkalmazást eleve lehetetlen küldetésnek bizonyult, és ezt már régóta a megrögzött rajongók is tudták. A téli napforduló napján, vagyis december 21-én végleg leáll a winamp.com, hivatalosan soha többé nem lehet majd letölteni a nagy idők tanúját már többé. Egy világ végleg véget ért, mindenki megöregszik ugyanis, nemcsak a felhasználók, hanem a szoftverek is, tehát nyugdíjba vonulnak véglegesen és majd elhaláloznak. Hardcore felhasználók nyilván még az idők végéig ezt fogják tolni a XP-jükön, egészen addig, míg a hardver majd ki nem döglik alattuk.

A háttérben a szokásos probléma, vagyis az anyagiak rejtekeznek, az AOL már nem a fénykorában él, ideje volt egy nagytakarításnak vélik sokan. A régi idők dicsőségéből már Toldi sem tudott megélni Arany János trilógiájának utolsó részében. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kutya sem fizetett elő a Pro verzióra. Ami csekély 20 dolláros árával ugyan nem volt egy nagy befektetés, de nem is adott annyi prémium funkciót, hogy megérte volna erre ténylegesen előfizetnie akár egy ágrólszakadt egyetemistának is itt a Köztes-Keleten. Az extra videokodek támogatás, az MP3 rippelés és audio CD írási lehetőség nem igazán mozgatta meg senki fantáziáját, hiszen másoknál ezek már évek óta alapfunkcióként leledzenek. Audio CD-t pedig valljuk be már a célkorosztály nem is használt még életében, hiszen a stream szolgáltatásokon csüng egész nap. Arról pedig nem szól a fáma mi lesz majd az okostelefonos verzióval, hiszen az Android platformon még elég szépen hasít a WinAmp láthatólag, legalábbis úgy tűnik, maga a brand azért még kötelez. Mindenesetre intő jel a leendő és meglévő fejlesztőknek, a 15 éves hűségeskü nem sokat jelent a számítástechnika legújabb kori történetében (képzeljük el mennyien örülnének a Windows megszüntetésének így a legenda, Ballmer Pista távozása után és nemcsak a konkurenciára gondolok eme sorok leírásakor). Hivatalosan is temethetjük tehát az MP3-gyűjtögetős korszakot szerencsére, ami gyakorlatilag a PC egyeduralmának a leáldozását is jelenti egyben. Aki valamit ad magára, ma már okostelefonon és „deszkán” teszi meg azt. De mit is várhatunk a Google Play Music, az iTunes, a Deezer, a SoundCloud és Spotify és társai regnálása korában, amikor az unokánk sem emlékszik a Myspace-re, ez a veterán lejátszó állítólag pedig az egyiptomi múmiák korában létezett egyes Y generációs korifeusok szerint. A WinAmp viszont egy dologban büszke lehet magára, elő tudta még adni a manapság már ódivatúnak tekinthető szépen meghalás művészetét. Igaz nem egy Tibeti Halottaskönyv, de legalább büszkék lehetünk rá, mi tartalomkurátorok, a nagy idők tanúi. A szoftveriparban manapság a halál már nem lehet életmód, még a havonta újjászülető és eltűnő mobil alkalmazások korában sem.


Nem pihent a Facebook sem a héten, a legújabb dobása az, hogy nem csak azt jelzi, hogy valaki aktív a közösségi média online rettenetében, hanem azt is, milyen hardvereszközről támad be, hogy megossza aktuális állapotát. Igaz a felhasználók tudjuk, hogy tanácstalanok, mobilon ugyanis még ma is három különböző alkalmazásból kell összerakniuk az online világ legfontosabb dolgait. Nem tagadhatjuk tovább már, hogy mobilról vagy webes felületről jövünk soha. Nemcsak azért jó ez Zuckerberg Márk cégének, mert a felhasználókat nem zargatjuk felesleges szócsépléssel, ha okostelefonról jelentkeznek be, hanem a célzott hirdetéseket is egyszerűbben lehet végre pozicionálni a felhasznált eszközpark szerint így. Azt sem szabad elfelejteni, hogy van a Menlo Parkban egy nagyfokú utálat is az SMS nevezetű ódivatú kommunikációs szabvánnyal szemben. Mindenképpen szeretnék ezt végképp eltörölni, hogy a nép a facebookos üzenet lehetőségét válassza véglegesen helyette. Szabvánnyá válni a mobil telefóniában pedig elég nehéz dolog, még ha az online telefonálás lehetőségét is bevezették május óta a Messengerben, Nem sokan használják ezt azonban, hiszen sokan leragadtak az unalmas Skype-nál, az már a magyar helyesírás szótárában is ismert fogalom az egyszeri felhasználónak legalább. Hiába találták fel állítólag a rómaiak már az időszámítás előtt a Facebookot, az istenadta nép az operációs rendszerbe belevésett megoldásokat preferálja inkább, mivel intellektusa nem az újdonságokat, hanem a megszokások részesíti előnyben. Legalább itt dönthet a sorsáról még felelősségteljesen, vélelmezhetjük ezt ironikusan.

Így a Halottak Napja után biztos befektetésnek látszik az is a közösségi média fogalmának megteremtői számára, hogy végre foglalkozzanak a halál mindenkit univerzálisan érintő jelenségével is. Az analóg média birodalmában még külön műfajként létezett a halálesetekről szóló hírek megírásának a művészete (gondoljunk egy-egy nevezetes politikusról szóló nekrológ megírásának a kínjára és az azt megíró médiamunkás szenvedésére: az életével játszott ugyanis, nem szórakozásból testálta rá a főszerkesztő ezt a kelletlen feladatot). A Sanctri „Fácse” alkalmazás a közösségi médiában szeretné ezt a hálátlan feladatot betölteni, a digitális világ a halottaktól és az élőktől is új szokásokat követel meg ugyanis. Bevallottan kínos dolog ugyanis rádöbbennünk arra, hogy egy ismerősünk elhalálozott a közösségi média felületén. A hírfolyam ugyanis soha nem tájékoztat erről, vígan lájkoljuk a fizikailag már oszladozó tetem automatikusan megosztott hirdetéseit és ismerősei majomkodásait is egyben. Amikor pedig rádöbbenünk a halottgyalázás mivoltára rögvest töröljük a kínos virtuális tetemként a kommunikációs felhőnkbe beszivárgó kínos rettenetet. A halállal ugyanis még a Zuckerberg sem tud mit kezdeni, nehogy az istenek. Tanatológus médiamunkások és lelkészek vagy papok pedig nem igazán tolonganak eme probléma megoldására még, hiába rokonszenves a Twitteren a Pápa, akit Ferencnek hívnak és a Vatikánban lakozik. Halottakból akad bőven, 2013-ban is legalább 4 milliónyian cserélték fel a virtuális teret a Semmi Ígéretére. Létezik tehát ez a megoldandó feladat, hogy a felhőben is legalább, de meg kell tanulnunk mit kezdeni az Elmúlás Rettenetével, vagyis a minimális részvétnyilvánítás megadásának a digitális lehetőségével. Mindenki meg fog halni, ez tényként kezelendő dolog és még a Grumpy Cat sem tud ezen változtatni a brit tudósok szerint sem.

Szerencsére a Létbe Vetettség elviselésének és a fizikai voltunk megszűnésének a megnyugtató majdani elfogadására a Közösségi Média Démonának is létezik már elfogadható válasza: ami nem más, mint a SnapChat, a feltörekvő generáció ígérete. Az Efemer Lét elviselését, csak a „Memento Mori” mantráját replikáló imamalmos alkalmazás tudja szalonképessé tenni a hétköznapok rettenetében. Ha minden gesztusunk és nyomunk eme földi siralomvölgyben eltörölhető és időzíthető, akkor nyugodtan pihenhetünk a kínálatból kiválasztott vallási megoldások „Mennyországában”, soha senki nem fog ránk emlékezni remélhetőleg. A Buddha névre hallgató regisztrált felhasználó most mosolyog a fügefa alatt a Szamszára végeztével.

De félre a filozófiai diskurzusok rémével, lássuk miért is lett égető megoldás a közösségi média mocsarának kiszárítására a SnapChat, illetve miért is akarja mindenki eme megoldást magának megszerezni bármi áron is. A Google után ugyanis a héten a Yahoo is rárepült a kellően felkínált  és ízes koncra. Legalábbis a Marissa Mayer regnálása alatt kissé kívánósra hízott médiabirodalom portfóliója bővítése és egykori patinája visszaszerzése végett még az Ördögnek is eladná tudjuk a lelkét. Ha nem jönne össze az eltűnő üzenetek hálózata, akkor még ott van a háziasszonyok médiája, a mostanában egyre divatosabb Pinterest és a BuzzFeed is. Bármi lehetséges ma a Yahoo-nál, pedig sokan leírták már a láthatólag komoly ráncfelvarráson átesett céget. Ha pedig valaki 5 milliárd dollárral foltozza ki saját részvényfelvásárlási programját, az talán komolyan is vehető az it világban. Persze tudjuk a Tumblr-rel kissé befürödtek. A Twitter „állítólagos” vetélytársa mára már csak árnyéka önmagának, de egy SnapChat talán feloldaná ezt a mélyrepülést, ami a felvásárlások eddigi eredményeit jellemzi náluk.

A 10 másodperces világot megváltó közösségi médiás üzenetek ezek szerint mindenkinek mindent megérnek manapság, még így karácsony előtt és a beígért kemény tél kezdetén is. A SnapChat a „snowdenes” nehéz időkben, amikor is az „NSA is coming” talán még megváltást ígér azon felhasználók számára, akik a teljes szabadságot remélik, amikor egy mobilt vagy számítógépet bekapcsolnak és a mindentlátó és mindenható hálózatra csatlakoznak önként vagy saját rabszolgaságukat vidáman önbeteljesítve. Kérdés, a SnapChat a magánélet utolsó bástyájának az ígérete, avagy a korlátok nélküli szabadosságot hirdeti még egy kis ideig, amíg hagyják azt. Tényleg ez lehet az a megoldás, amitől még Z. Márk is beleizzad az ágyneműjébe rémálmai között a sötét amerikai éjszakában felriadva? A 60 milliónyi eltűnő üzenet vajon ennyire rettenetes (és mellesleg értékes) forgalmat generál, pont a megfoghatatlansága és népszerűségének volta miatt? A kommunikáció eme véges voltának, avagy az egyedek csevegésének a pillanatfelvételként való rögzítése (megfigyelhetetlenségének lehetőségének technikai voltától most tekintsenek el a rendőrségnél a gépek mögött ülő, szolgálunk és védünk mottó árnyékában tevékenykedő olvasóink, miközben kajánul vigyorognak a naivitásunk felett, tudjuk a közösségi média 2013-ban az ő megélhetésük lassan egyedüli záloga) lenne az egyedüli és üdvözítő megoldás a netizeneknek? Az igazság tudjuk odaát van!

A kizárólagos mobilról elérhető, multimédiát csoportnak vagy egyednek elküldő szolgáltatás ma reneszánszát éli tehát. 10 másodpercig életben tartani a körülöttünk lévő világról való vélekedésünket, valamint a mindent megfigyelő globális rendszert rövidre zárni vele a Szárnyas Fejvadász androidjainak látszólagos efemer létét is megszégyeníti. A Y.A.L.A. mindenhatóságának ígéretét hordozza magában (You Always Live Again), szemben a Y.O.L.O. (You Only Live Ones) szalonnaszagú talmi hajógyári szigetes és cinkes ígéretével. Mi lehetne más a kor drogja, mint az a búcsúcédulás tömjénszagú bónuszkártya, hogy a pillanatnyi érzéseink, gondolataink (ha nem másoljuk azokat szolgaian zsigerből), véleményünk (ha önállóan létezhet az és nem Céges Brand-ek irányítják már születésünktől fogva azokat génjeinkbe kódolva) a közösségi hálózat labirintusában csak egy adott időpont, egy adott koordináta és egy meghatározott konnotáció relatív viszonylatában létezhet virtuális ismerőseink újra és újra megújuló és halandó agytekervényeinket meghazudtoló bonyolult neurális hálózatában. A Facebook és a Twitter a gyengébbek kedvéért ugyanis mindenre emlékezik, mint Descartes agya az üveg vitrinjében ott messzi Francia honban.

A SnapChat nem a tinédzserek álma tehát, hanem a kreatív, a közösségi médiát akár tartalomkurátorként, vagy drogként magába fecskendező függő lényként létező (a „pszichomókusok” álmait beteljesítő) felhasználó egyetlen rögvalósága. 50 éve halt meg Aldous Huxley, ő egy szép új világról álmodott a közösködés online voltát nélkülözve. Habár kritikus volt a nyugati civilizációval szemben joggal, de szerette a macskákat, akik mára a hálózat istennőivé (mémjeivé) váltak. Nem véletlen, hogy váteszként valóra vált a jóslata: a „szóma”, ami pótolja a drogokat és fenntartja és kiegyensúlyozza a társadalmat közöttünk lakozik: ez a Közösségi Média. Az pedig, hogy hogyan csomagolják nekünk függő fogyasztóknak, vagyis milyen alakban mossa át az agyunkat, és hogyan manipulál minket percről percre, csak az évszakoktól és a részvények árfolyamától függ, semmi mástól. Szép ez az új világ!

you make me hard when i'm all soft inside
I see the truth when i'm all stupid-eyed
the arrow goes straight through my heart
without you everything just falls apart
my blood just wants to say hello to you
my fear is warm to get inside of you
my soul is so afraid to realize
how very little bit is left of me
take me with you
without you everything just falls apart
it's not as much fun to pick up the pieces

Nine Inch Nails: The Perfect Drug