Tölgyes László

Tölgyes László
Forrás: ITB

A turistákat senki nem állítja meg?

Vége a balatoni szezonnak, a turisták végre eltűntek a tó partjáról és sajnos a Street View hátizsákos emberei sem kapták még lencsevégre a Magyar Tengert. Nem jött össze a pénz az első linuxos mobilra, az Ubuntu Edge-re sem. A Facebook kimutatta a foga fehérjét, és már a Canon fényképezőgépein is kigründolt magának egy gombot. Vége a nyárnak, kezdődnek a munkás hétköznapok!

A hét nagy meglepetése a Facebook nagy bejelentése volt, hogy mindenkinek internetet szeretne adni a világon, aki él és mozog. Eddig is tudni lehetett, hogy már a saját hazájában sem lehet próféta Zuckerberg Márk, mert nem trendi az amerikai fiatalok körében már a lopott találmánya. Érthető tehát, hogy a fejlődő világok felé fordul, hiszen az még „tabula rasa” a nagy agymosó alkalmazásnak, lehetőségek garmadája rejlik a hódításban, a bennszülöttek meg nem tudnak úgysem megszökni, csak megszokják majd a fehér ember eme új találmányát, amit majd üveggolyóként adnak a kezükbe. Tudjuk azt is, hogy a Római Birodalom is azért kebelezett be folyton folyvást új területeket, hogy a belső problémáinak a megoldását elodázza egy ideig. A sztori folytatását pedig mindenkinek ismernie kellene, hiszen talán érettségizett egyszer még az átkosban történelemből. Nem véletlen, hogy eme historikus jellegű hódítás lehetőségén csámcsogott a legtöbbet a sajtó, azzal kevésbé foglalkozott, hogy szinte hetente hoznak ki valamilyen új hirdetési nóvumot az üzleti szféra számára, hiszen tudják, komolyabb cég már nem ezen a felületen tolja magát, hanem a LinkedInre helyezte át az online hadiszállását. Akár akarjuk, akár nem, a Facebook már a múlt ígérete csupán. Itt még nálunk sokan gondolják, hogy a kritikus tömeg elérése után van ingyenebéd rajta, azoknak akik elég bénák voltak, hogy a kezdetektől nem haraptak bele ebbe a business-tortába. Sajnos a iwiw-ről kényszerből és divatból áttántorgott csorda nem a marketing menedzserek álmait fogja hazánkban behozni, se rövid, se hosszútávon sem már soha. Egyszerűbben fogalmazva, mára a Fácse az internet rákfenéje lett, egy hatalmas értelmezhetetlen és felesleges massza, amit jobb elkerülni, mert beleragadunk, mint a megolvadt aszfaltba a kánikulában, aztán majd lehúz minket véglegesen a virtuális pokolba. Jobb helyeken manapság a Facebookot amúgy is a Twitteres üzenetek lecsapódási zónájának használják csupán, automatikusan megjelennek ott is ezek a céges üzenetek. A brandet pedig már elég régen fel kellett volna építeni rá, a legtöbb komolyabb firma be is fürdött ezekkel az akciókkal, hiszen alig vagy csak járulékos sikereket értek el vele. Többe került az egész közösségi médiás cirkusz nekik, mint amennyit hozott volna az üzleti terveik szerint. Közösségi médiára tervezni ma olyan, mint homokra várat építeni a szakemberek szerint sajnos (a Bibliában is ezzel példálóztak).


Érdemes megnézni azt, hogy Magyarországon, ha tényleg komolyan gondoljuk ezt a fajta bohóckodást, akkor 25 ezer rajongón alul labdába sem tudunk rúgni, nem vesznek ugyanis komolyan minket (ennyi lájkot gyűjtött össze a még mindig élő Tilos Rádió is 5 év alatt, azóta is stagnál a szám természetesen, mindenkit megszereztek ugyanis, már csak a halott rádiósok hiányoznak csupán a sorból). Ha feltételezzük azt, hogy hazánk minden internettel rendelkező lakosa állítólag egyben Facebook felhasználó is, akkor láthatjuk mekkora hatása van ezen a felületen bármilyen komolyabb projektbe is belekezdeni. Az, hogy a Tilos rétegzenei rádió és ez nem jellemzi ezt a fajta médiát, nem tudom elfogadni, hiszen minden termék, amit el akarunk adni ezen a felületen egyfajta „rétegnek” szól csupán. (A Tilossal szemben pedig elfogult vagyok, 17 évig ott vezettem műsort és zenéltem, és eleve könnyebb helyzetben van egy online is fogható rádió, mint bármilyen más hardver vagy szoftver termék a közösségi médiában.) Arról pedig nem is merek írni, hogy a legtöbb Fácsén elért eredményt a bérlájkolókkal és kommentelőkkel, valamint a hagyományos médiában megjelent PR cikkekkel lehet még ma is elérni gyorsan és olcsón (fizetni nálunk még a patinás orgánumokban sem divat közösségi média menedzsereknek és szakembereknek: ez nyílt titok!). Le kell menni kutyába, avagy a bulvárba, vagyis meg kell tanulni az ezen a felületen tenyésző pórnép nyelvét ahhoz, hogy életben maradjunk, másként előbb vagy utóbb de elég súlyos tanulópénzeket fizettetnek ki velünk Márk Pápa területi helytartói. Kicsit erősebben fogalmazva, bizonyos fajta termékek mindig is turisták maradnak ebben a világban, lehúzzák őket és átverik folyamatosan, de azért a legtöbb esetben erre rá is szolgálnak, jegyezhetjük meg ironikusan.

De nézzük meg egy kicsit részletesebben mit is találtak ki a Menlo Parkban a magyar „pulikutyás varázsló” csicskásai. Kezdjük a marketing szöveggel, a kapcsolattartás mindenkit megillető digitális jog, vélekedik Márk. Eme fellengzős üzenettel indította el az internet.org kampányát, ami eléggé hasonlít a Kommunista Kiadványhoz amúgy (Marx és Engels most nagyon boldog a Mennyországban). Mert hát tök természetes, hogy majd ezentúl bemegyünk egy elegáns üzletbe páriaként (büdösen és kilógó seggel a gatyánkból), veszünk egy telefont (de miből, ha munkanélküliek vagyunk), majd rögvest felkapcsolódunk az „ZinterneT”-re és hozzáférünk olyan dolgokhoz, amitől ketté áll a fülünk és nem is értjük miről hadoválnak az öltönyös geekek. Vagyis amihez a többi agyhalott felhasználó ragaszkodik és imád nap, mint nap. Nézünk, mint a moziban, mert ez egy baromi nagy átverés csupán.

A kiáltvány magyarázata szerint még hiányzik 4,5 milliárdnyi Facebook felhasználó, naná, hogy Afrikában, a kurblis telefonok és rádiók országában, de Mianmar (gyermekkori nevén Burma, ahol szeretik, de nagyon az emberi jogokat lábbal tiporni) és Kelet-Timor is internet-ínségben szenved. De kiderült, szűkebb hazájában az USA-ban is a redneck lakosság nagy része, a Szabadság Fiainak 19 százaléka nem kapott hozzáférést ebből a kéretlen ajándékból, habár fegyvere mindenkinek van, ezt tudjuk ott. Zuki bácsi álma egy olyan világ, ahol lehetőséget kapott mindenki arra, hogy a véleményét kifejezze és bármiről szabadon beszéljen (avagy álmodik a nyomor). A Nokia szlogenét lenyúlva szabadon, jogunk van a kapcsolattartásra, jelentette ki naivan vagy cinikusan, az ördög tudja, soha nem lehet kiismerni ezt az embert, mikor mond igazat, avagy mikor hazudik. Hogy ne legyen pusztába kiáltott szó mindez csupán, neves cégeket is bevont a leendő zsíros üzletbe, mint a haldokló Nokiát, a mindenható rabszolgatartó Samsungot és a futottak még kategóriájából soha szabadulni ki nem tudó Qualcommot, sőt még az egykoron jobb napokat látott Ericssont is megnyerte. Mellesleg mivel van elég zseton a cihában, 1 milliárdnyi dollárt tolt bele ebbe a projektbe, aminek az első nagy bemutatkozása a 15 dolláros olcsó Facebook kompatibilis telefon lesz majd. Mint látjuk, a humanitárius műanyag célok mögött egy elég konkrét üzleti terv leledzik, a technológia már adott és stagnál tudjuk (el kell adni a legyártott hardver elemeket, meg a Facebook Home-mal is kell kezdeni már valamit), le kell butítani és új vásárlókat kell szerezni hozzá, hogy még éljen néhány évet, amire kidobtunk milliárdokat feleslegesen. Ez a kapitalizmus diszkrét bája, még barátaim, a szlovén zenekar, a Laibach szerint is. Ezek a nagy globális együttműködések, amit lekoppintott Márk, soha nem működtek a történelem folyamán: gondoljunk csak a Népszövetség vagy az ENSZ történetére és szerepére. A világ népessége kétharmadának az internethez való juttatása inkább egy új gyarmatosításra hasonlít, semmint jótékony és önzetlen cselekedetre. Az pedig, hogy skizoid Márk nem lephet meg az őt reklámozó film után minket, de ez a Kolumbusz Kristóf szerep nem áll jól neki valljuk be, meg már eljátszották jó páran sikeresen és sikertelenül.

De mit csináljunk mi, a turisták, akik ebbe a virtuális Paradicsomba lettünk visszakergetve és megtapasztaljuk néhány éven belül, hogy nincs máshova menekvés soha, a Szimulákrum, amit teremtettünk, úgyis befal minket? Nézzünk egy tanmesét, hogy a fenti sorok között olvasni is tudjunk. A minap Prágában jártam, és megpróbáltam kortárs turistaként viselkedni. Három darab digitális eszközre bíztam magamat csupán, hogy felfedezzem eme remek helyet. A mobilnet nem jöhetett szóba, nem csak a „V, mint veszélyes szolgáltató” intő sms-e miatt, de a szabad wifi pontokkal sokkal inkább kihívás az élet, ha túl akarjuk élni a turista létet. Egy idegen városban lenni mindig akkor kellemetlen, ha nem tudjuk éppen hol vagyunk. A digitális térképek, hála a Google mindenható atyjainak, mindig segítenek. Az más tészta, hogy ha találunk nagy nehezen egy használható ingyenes (a legtöbb esetben reklámokon keresztül vagy időkorláthoz kötve léteznek ilyenek) hotspotot, akkor a 2008-as iTouch-on, a fél éve vett Lenovo táblán és a szorgos noteszgépen is más és más tájékozódási felület fogad minket. Okos utazók ilyenkor már eleve a hotelben a laptopon megtervezik a következő napjaikat. A táblagépre kigyűjtik az összes Prágáról szóló információt és alkalmazást (ebben a kalandban csak az ingyenesek jöhettek szóba), majd belevetik magukat az analóg hasonszőrű alakok közé a való világban. Hamar megcsömörlenek a valóság izzadságszagú és büdös rettenetén azonban. Nyomor van ugyanis, a képeken és programokban látható látnivalók sokkal kisebbek és jelentéktelenebbek, mint amit a digitális „idegenvezető” közölt velünk. Hiába vérteztük magunkat fel az offline móddal is, a térképek nem pontosak, ha a turista csorda által kitaposott útvonalakról letérünk, rögvest láthatjuk, hogy ugyanolyan retkes és lepukkant részek vannak a cseh királyi városban is, mint nálunk a hatodik kerületben a Bazilika mögött. Egy idő után pedig fel fogjuk fedezni azt, hogy a helyiek jobb digitális eszközökkel rendelkeznek, mint mi. A metrón utazva vagy a villamoson szomorúan konstatálhatjuk, hogy egy prágai nyugdíjas ma már minimum egy Kindle vagy egy Samsung termékkel olvas könyvet. A Facebook korú fiatalok pedig a legtrendibb termékekkel nyomulnak, ennyi táblagépet egy megállóban összeszámlálni már néha komolyabb kihívást okozhat egy külföldinek. Nem mintha olcsóbbak lennének a termékek, de őket már megtérítették, úgy tűnik a virtuális létre végérvényesen és örökre. Persze vannak még talpas analógok is, akik térképpel közelítik meg az amúgy a hazai lehúzásoknál sokkal komolyabb átverő helyeket. Ahol, ha egy temetőt meg akarunk látogatni, akkor meg kell nézni hozzá mindent, a zsinagógát, az emlékkiállítást és a rabbi lábnyomát, és azt is, hol írta Meyrink a Nyugati ablak angyalát. A Franz Kafkáról elnevezett kávéház láttán maga az író borogatná fel Jézusként az asztalokat, nem a pofátlan árak miatt, hanem, hogy miként láttatják őt a prágai utódai ma. A híres cseh kocsmák gyakorlatilag egy kőbányaira lebutított csehó szintjét hozzák, és a valljuk be kissé túlértékelt helyi sörök aranyárban való eladásával riogatnak minket. Már nincsenek híres írók az asztaloknál, kihalt ez az állatfaj, csak poros képeken feszítenek agresszív pincérek üvöltözése közepette.

A csehek amúgy szintén lúzer nemzet, mint mi vagyunk, ottjártamkor oszlatta fel magát a parlament, és nem is nagyon emlékeztek meg arról sem, hogy annak idején 68-ban ezen a napon vonult be apám egy harckocsiban elfojtani a prágai tavaszt a csatlós kommunista államokkal karöltve. Mi sem jellemzőbb eme knédlizabáló népre, mint hogy itt vannak Európa legrosszabb autópályái, mivel annak idején még a nácik készítették ezeket. Ha valaki nem ismerné, hatalmas lapokból rakták le az utat, ezért a toldásoknál zökken egy kicsit az autónk, de nagy sebességnél egy speciális erre az útfajtára jellemző zenei aláfestés lesz a következménye, ami előbb vagy utóbb az agyunkra megy. Szerencsére már Fico országában ezeket kicserélték, csendben siklunk át a Szlovákok földjén. Valójában most értettem meg, hogy az amerikaiak miért másoltak le mindent Las Vegasban. Így kéne tenni ezzel a koszos Prágával is, aztán mehetnénk a kiterjesztett valóságra épülő másolatába, ott is lehet fizetni és nem kerül sok pénzbe az állapotfenntartás. Az eredeti parasztvakító turistás verziót meg lerombolnák és élhető közösségi tereket alakítanánk ki a helyén. Legalábbis ennek a verziónak örülne a legjobban Jean Baudrillard valószínűleg.

Turistának lenni tehát kétarcú dolog, mert mondhatni, azért fizettünk be az útra, hogy vásároljunk és szórakoztassanak minket a pénzünkért, vagyis hogy átverjenek. Lehet ezen háborogni, vagy nevetni, de sajnos ez van (ha tudjuk, hogy hazudnak nekünk, akkor az igazság már relatív fogalommá vált végleg). De ha a fenti parabolát visszafordítjuk a Zuckerberg-féle elképzelésre, vagyis mindenki turista alapvetően (vagy az lesz nemsokára), tényleg kell-e nekünk ez a Facebookos Disneyland? Megélni nem lehet belőle, mint láttuk, csak belehülyülni, de legalább bele lehet halni, hiszen ezt a fajta halált már senki sem állíthatja meg. De meg akarjuk-e állítani egyáltalán?

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök. ”
Karl Marx & Frederich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa (1848)