Sziebig Andrea

Andrea.jpg
Forrás: ITB

Tulajdonosi anomáliák

Kevés érzékenyebb témát tudok elképzelni, mint hogy tulajdonostársakról írjak. Izgalmas, érdekes, no meg tanulságos is. Ha már egyszer ennyi tapasztalatra tettem szert ebben a témakörben, akkor miért ne írnám ki magamból?


 

 

Kezdjük azzal, hogy a téma már akkor is bizgette az agyamat, amikor még fényévekre voltam attól, hogy majd egyszer saját cégem lesz, vagy tulajdonrészem egy vállalkozásban. Akkoriban még csak regényekből meg (tévé)filmekből szembesültem a különféle, jó és rossz példákkal. Eközben a való életben is láttam pár cifra esetet. Néztem nagy szemekkel, hogy egy-egy tulajdonlás révén hogy alakulnak át az emberi kapcsolatok, az erőviszonyok, akár szituációról szituációra. Aztán persze nemcsak végigmoziztam, hanem én magam is megéltem mindezt.

Talán a legfontosabb, hogy kivel is társul az ember. Ha semmi mást, de ezt aztán alaposan meg kell fontolni! Láttam én már olyat, hogy a nagy barátok valamiért nem passzolnak az üzletben és így aztán a cég se ment, és a barátságnak is ripsz-ropsz vége szakadt. Ér ennyit a dolog? Nekem biztosan nem! Az érzelmek háttérbe szorítását is javaslom mindenkinek!

Aztán láttam olyan esetet is, hogy nagy üzletembernek tartott tulajdonostársakról kiderült, hogy csak lózungokat pufogtatnak, menedzserképességeik nem ütik meg azt a szintet, amilyen ma már egy mezei kkv-vezetővel kapcsolatban is elvárásként fogalmazódik meg. Hogy a (köz)gazdasági tudást –  pontosabban annak hiányát – ne is említsem.

Amikor ilyet látok, nem értem, hogy a fenébe lehetett az illető hosszú esztendőkig első ember? Ettől a „szereptől” persze nehezen is válik meg, örök kekecként boldogítja tulajdonostársait… Az ilyen embert, ha tehetném, biztosan kivásárolnám a cégből, ha sikeres üzletmenetet akarok! Persze, egy tulajdonostárstól sokszor nehezebb elválni, mint a házastársunktól, ki se nagyon lehet rúgni, mint egy alkalmazottat. De azért nem lehetetlen…

Gyönyörű történeteket tudnék mesélni arról is, amikor egy tulajdonos maga sem volt tisztában azzal, hogy ő most tulajdonképpen szakmai vagy pénzügyi befektető-e, s nemegyszer az operatív irányításba is megpróbált belekiabálni a partvonalról. Ebben a nagy szerepzavarban nemegyszer elfeledkezett arról, hogy tulajdonosként mi is az ő feladata és mozgástere. Operatív vezető legyen a talpán, aki ezt helyre teszi! De tegye, mert különben menedzselhetetlenné válik cége. Még hosszan sorolhatnám a példákat, hogy milyen anomáliákat láttam tulajdonosi berkekben.

Két dolgot látok kritikusnak. Az egyik, hogy mindenki nagyon alaposan gondolja végig, hogy egy adott üzletben mi az a százalék, amit megvesz (vagy elad), mert ezek a számok érdemben mindent meghatároznak a kedves tulajdonosok között. Igaz, erről a kis tulajdonosok szeretnek megfeledkezni… De nem kell izgulni, mindig van a tulajdonosok között olyan, aki ezt az attitűdöt – nagyon helyesen – nem engedi elburjánzani.

A másik dolog pedig a finanszírozás. Addig általában minden nagyon szép és jó a tulajdonosok között, amíg jól megy az üzlet. De ha kitör a krach, a válság jó alaposan megérinti a céget, akkor nemcsak a vélt vagy valós sérelmek, a hiányzó menedzsmentskillek stb. kerülnek terítékre, hanem bizony finanszírozási kérdések is! Ilyenkor nagyon nehéz helyzetek alakulhatnak ki, különösen az erősen különböző financiális hátterű tulajdonosok esetében. De intelligenciával ezek a helyzetek is kezelhetők, ha egyetlen tulajdonos sem felejti el, hogy az az alapfeladata, hogy üzletét mentse meg, vagy a fejlesztéshez szükséges tőkét teremtse elő!

Médiacég tulajdonosa és ügyvezetője vagyok, aki ráadásul a klasszikus nemzetközi sémák alapján a stratégiaalkotásba szakmai tanácsadót von be évek óta. Így hát a tulajdonostársaim bizony változtak az idők folyamán, én is tanultam a többségi tulajdonosi létet. A tulajdonosnak vannak lehetőségei és kötelességei nem csak jogilag, a nagy erkölcsi kódex szerint is. Kötelessége finanszírozni a céget, és ellenőrizheti annak működését. Momentán nincs különösebb okom a panaszra sem tulajdonosi, sem operatív vezetői mivoltomban.

Fogós, ravasz kérdés tehát, hogy az egyetemi évek alatt kivel kéne vagy nem kéne összeállni cégileg. Adunk hozzá muníciót a „Haverokkal vállalkozom” című írásunkkal a 20. oldalon.