Sziebig Andrea

Andrea.jpg
Forrás: ITB

Get ready!

Azt hiszem ez a mottó illik leginkább az ITB idei évkezdésére. Tavaly az Inside-on, amikor bejelentettük a hibrid kommunikációs szolgáltatásunkat, láttam a szemekben, hogy sokaknál akkor állt össze a kép, hogy mit is „műveltünk” az elmúlt 4 évben. Miért is van szükség a mögöttünk lévő nemzetközi hátországra, és miért is alakult át látványban is, szinte minden fronton az ITB.


Van négy magazinunk, amelyek, ha akarom, portfóliót alkotnak, ha akarom, önálló médiatermékek. Van rendszeres, barátibb hangulatú Club rendezvényünk, van a már hagyományos ict-partink és van három nagy konferenciánk is. Online fronton szintén erősítettünk, és a tavalyi évben jelentős előrelépést tettünk a social media világába, melyből megszületett a hibrid kommunikáció. Szóval, van portékánk rendesen. Ami viszont a legfontosabb, hogy ezek a médiaelemek már az év első napján, egymásra építve, de akár külön is, tervszerűen, egész éves roadmappel állnak a rendelkezésére az ict-területen kommunikálni vágyó embereknek, cégeknek.

Mindenki ismeri a szólást: „Meghalt a király, éljen a király!” Ma már jobban értem, mit is jelent a média világában. Nincs megállás, egy percre sem! Az ITB meghatározó szereplője ma már nem csak az ict-kommunikációs piacnak, hiszen konferenciáival, hibrid kommunikációs megoldásaival, azon már túlmutat.

Ez egy felelősség a mi számunkra. Felelősséggel tartozunk azért, hogy olvasóink elé egyre egyedibb, igényesebb tartalmat tegyünk le, és partnereink számára egyre tökéletesebb megoldásokat nyújtsunk. Ehhez viszont nagyon komoly hátteret kell üzemeltetnünk, mely piackutat, elemez, értékel és stratégiát épít. De az ITB-nél élvezzük ezt a munkát, remélem ez kiadványaink hasábjain keresztül is érezhető!

Az itbusiness magazin e fenti gondolatok mentén újult meg. Nem csak küllemében, de tartalmában is hozza az elvárásokat. Két fontos követelmény van egy it-telco megmondómagazinnal szemben: az ict-témákat, információkat ne csak közölje, hanem értékelje, kommentája is, véleményt formáljon a piacon, illetve olyan menedzsmenttámogatást nyújtson ict-cégvezetők munkájához, amelyet ilyen formában és tartalomban sehol máshol nem kapnak meg. Nem egyszerű a feladat, de ezt megnyertük magunknak. És az itbusiness egyértelműen az ict-piac első számú kiadványa kíván maradni a közép- és felsővezetői szektorban. Reméljük ez a cél már az első lapszámunk olvasásakor is végigkövethető az Önök számára is.

Személyiségtípusomnál fogva két dolog határozza meg a lendületemet év elején. Az egyik nagyon fontos pillér, a biztonság, hogy tudjam mi az elképzelés az egész évre vonatozóan, és tudjam azt is, hogy ennek minden feltétele adott a médiatermék-oldalon. A másik ugyanolyan kritikus pont, hogy milyen az első tárgyalások hangulata, mennyien terveznek éves szinten az ITB-vel, kikkel számolhatunk komoly üzleti partnerként. E két szempontot értékelve ilyen pozitív évindulásom nem volt még önálló ITB-s életem során. Szeretném, ha ez az energia Önökre, olvasókra is hatna, legalább egy kicsit!