Sziebig Andrea

Andrea.jpg
Forrás: ITB

40 fok felett

Nyár van, nyár van! Hurrá, szeretem, imádom! Még akkor is, amikor a hőmérő kegyetlen piros vonala nemegyszer a 40-es szám fölé is felkúszik. Ekkor is figyelem, hogyan folyik az üzleti élet…


 

Vannak ugyebár formai jegyek, amelyekből már rápillantással kiderül, hogy ki dolgozik, ki nem. Pontosabban kellene látszania. De az ember nemegyszer azt gondolja, hogy üzleti partnere talán nem is hozzá indult, sokkal inkább a strandra készülődött. A kánikularuha, a rövidgatya és a papucs sem elfogadott ruhadarab az üzleti életben még ilyenkor sem. Mert hőségre éppúgy van dress code, mint télidőre. Csak ilyenkor sokkal látványosabb, sokkal jobban emlékszünk arra, aki még nyáron is tartja a protokollt az üzleti életben.

Ezek mellett a külsőségek mellett legalább ilyen fontos, hogy nyáron milyen folyamatok zajlanak a cégeknél. Amit én látok, hogy ez a nyár sem a láblógatásról szól. Érdemben mindenkit el lehet érni, folynak a tárgyalások, jönnek az emailek, és érezhető a rákészülés az őszre. Ez utóbbi szellemében sor került jó néhány fejcserére is. Publikussá váltak olyan nevek, akikről csak rebesgették, hogy merre mennek tovább. Naná, hogy mindig magasabbra! Volt pár meglepő távozás és érkezés is, amelyekről nemigen beszéltek a Pagonyban. A nyár arra is alkalmas, hogy kicsit ismerkedjünk ezekkel az új emberekkel.

Az ITB háza táján is a rákészülésé a főszerep. Ősszel induló új magazinunk miatt jó alaposan át kell nézni működésünket mind a szerkesztőség, mind a sales oldaláról. Mert most az, hogy az ITB portfóliójában hamarosan három magazin – és azok köré épülő szolgáltatás – lesz, maga után von némi specializálódást akár az újságírók, akár a key account managerek között. Bizony, nem triviális megtalálni ezekhez a régi-új feladatokhoz a legmegfelelőbb embereket, és fölöttébb időigényes is.

De egy percig sem bánom azt a sok-sok interjúztatást. Izgalmas feladat a más szektorból érkező újságírókat integrálni a meglevők közé. Pörgök ezerrel, amikor azt látom, hogy egy meghirdetett kiemelt értékesítői pozícióra száznál is többen jelentkeznek. Csak győzzük őket előszűrni! Na jó, előszűretni, előinterjúztatni. De hát erre valók a külsős megbízottak, hogy nekem már csak a végkifejletre kelljen beugranom. A jelentkezők többségének van munkahelye, de ott mégsem látják a jövőjüket. Az ilyen minőségű kiemelt saleseket nagyon izgalmas a prémium média világával megismertetni. Hogy épüljön, bővüljön, alakuljon át az új feladatokhoz idomuló csapat.