A könyvbarát nem igazán érti, egyáltalán miért is kell elővennie a pénztárcáját,
hiszen ingyen is hozzáférhet – legálisan – könyv milliókhoz, értékes és kurrens
állományokhoz. De ha van is hajlandósága vásárolni, nem világos számára, hogy
az írásmű melyik közreműködőjének a munkáját kell megfizetnie. Az íróét? A web-kreátorét?
A digitalizálót? Az online áruház-üzemeltetőjét? Ki mindenkit még, akinek a tevékenysége
számára megfoghatatlan, szemben a megszokott kiadói szereplőkkel? És ha át is
utalta a vételárat, mit kap igazából a pénzéért? Könyvet, vagy olvasói licenszet
a műhöz? Ez a két dolog azért nem azonos. Tovább nő a zavar azzal, hogy maga a
mégoly részleges tartalom-birtoklás is cseppfolyós, amorf. Nem fájlt vesz az
olvasó, amit a gépén tudhat, hanem felhőben tárolt szöveg-kapszulát, amelyhez
a hozzáférést egyre nehezebben érthető konstrukcióban kínálják.
Sok a kérdés, a válaszok nem vezetnek járható, ismert utcákba. A könyves cégek
próbálkozásai ritkán érik meg az első üzleti évet. A most futó új konstrukciók
közül a leginkább figyelemreméltó kísérlet a könyvtár-előfizetés. Az üzleti felépítése
ennek a kínálatnak hasonlít a TV-és kábel-csatorna díjstruktúrára. Havi összegért
szabadon választhat tartalmat az ügyfél. A könyves világban ez úgy néz ki, hogy
havi tarifáért többszázezres könyv-állományból válogathat az érdeklődő. A letöltés
szám nincs korlátozva: ki mennyit bír, annyi művet csipeget le a könyvtérből.
A szöveg elérés bármilyen készülékről történhet, PC-től okos telefonig: azonban
a konkrét olvasáshoz online kapcsolat szükséges, maga a mű – fájlként – soha nem
kerül az előfizető készülékére. Ez a mechanizmus hivatott megakadályozni a könyv
másolását, továbbadását. Magyarul az illegális használatot. A kalózoknak nincs
esélyük – legalábbis ezt remélik a rendszer üzemeltetői.
A piacvezető két cég az Oyster és a Scribd. Nagyságrendileg havi tíz dollárért
a kurrens, napi sikerlistás könyvek is elérhetők. A konstrukció leginkább vitára
késztető eleme az íróval történő elszámolás kérdése. A tényleges olvasói aktivitás
után fizetnek. A szerzői jogdíj megállapítása a tényleges lapozás szerint történik.
Hogyan néz ki ez a valóságos működésben?
Az Oyster esetében: ha a könyv tíz százalékát átolvasta (átlapozta, megpörgette)
az előfizető, máris mehet a jogdíj – ez a listaár hatvan százaléka – a jogtulajdonoshoz.
A Scribd esetében: ha a könyv harminc százaléka került használat alá, akkor kap
a szerző jogdíjat.
Persze rögtön felmerül: melyik tíz százalékot vagy harminc százalékot számolják
a kifizetéshez? Határozott az útmutatás: az első oldalaktól indul az összesítés.
Van azonban kivétel: ezek pedig a tudományos vagy oktatói szakkönyvek. Ezeknél
a műveknél elég a húsz százalékos könyvben való búvárkodás, már ez esetben is
számíthat a szerző jogdíjra. És itt nem kell az első laptól kezdenie az olvasónak
a művet, viszont el kell jutnia legalább a tízedik fejezetig.
És itt nincs vége a matematikának. Ha az előfizető nem ismerkedett tovább a könyvvel,
mint öt százalék erejéig, azt is beszámítják oly módon, hogy legalább tíz ilyen
öt százalékot meghaladó, de a tíz százalékot el nem érő érdeklődést egy teljes
értékű olvasásnak tekintenek. Szépirodalomnál (fiction) ez úgy néz ki: ha az első
laptól kezdődően legalább tíz ember átforgatott a tartalomhoz viszonyítottan legalább
tizenöt százaléknyi szöveget, az megint egy teljes olvasásnak felel meg. Egy illetlen
kritikus meg is jegyezte, hogy ezentúl a reklámok nem arra buzdítanak majd, hogy
olvass, mert jó a könyv, hanem arra: „még két kuncsaft, és elérjük az egy olvasásnyi
mennyiséget”! Vagy: „már 29 százaléknyit keresztül lapoztak az X művön, még egy
százaléknyit tegyél hozzá, és nyert a szerző!” Lehet folytatni a sort, a PR-anyagok
helyét átveszik az Excel táblázatok, benne egy-egy könyv olvasottsági kimutatásával.
Tulajdonképp az a kérdés: a könyv megfelel-e a tartalom-csomagok eladási konstrukciójának?
A Scribd és az Oyster könyvtár-előfizetési kísérletei talán választ adnak erre
a felvetésre. Arra, hogy a zenéhez (Spotify) és a filmhez (Netflix) hasonlóan,
a könyv is beterelhető-e új online üzleti szisztémákba? Ha igen, mi lesz ennek
az ára a tartalom szempontjából?
