Kerekes Pál

Kerekes Pál
Forrás: Kerekes pal

Olvasás normában: új üzleti modellek a könyvpiacon

Forrong a könyv-üzlet, áramlanak a kis- és nagypénzek, megváltó gondolatok a könyvkiadás, könyvterjesztés struktúráiba. Szükség is van az innovációra, hiszen már alig leplezhető: ez az évszázados kulturális nagyüzem egyre nehezebben finanszírozható. Az olvasók áttérnek az elektronikus dokumentumokra, annak ellenére, hogy a virtuális környezetben bizonytalan talajon kényszerülnek lépegetni a megszokott „fizess és vidd”szisztéma stabilitása helyett.

A könyvbarát nem igazán érti, egyáltalán miért is kell elővennie a pénztárcáját, hiszen ingyen is hozzáférhet – legálisan – könyv milliókhoz, értékes és kurrens állományokhoz. De ha van is hajlandósága vásárolni, nem világos számára, hogy az írásmű melyik közreműködőjének a munkáját kell megfizetnie. Az íróét? A web-kreátorét? A digitalizálót? Az online áruház-üzemeltetőjét? Ki mindenkit még, akinek a tevékenysége számára megfoghatatlan, szemben a megszokott kiadói szereplőkkel? És ha át is utalta a vételárat, mit kap igazából a pénzéért? Könyvet, vagy olvasói licenszet a műhöz? Ez a két dolog azért nem azonos. Tovább nő a zavar azzal, hogy maga a mégoly részleges tartalom-birtoklás is cseppfolyós, amorf.  Nem fájlt vesz az olvasó, amit a gépén tudhat, hanem felhőben tárolt szöveg-kapszulát, amelyhez a hozzáférést egyre nehezebben érthető konstrukcióban kínálják.

Sok a kérdés, a válaszok nem vezetnek járható, ismert utcákba. A könyves cégek próbálkozásai ritkán érik meg az első üzleti évet. A most futó új konstrukciók közül a leginkább figyelemreméltó kísérlet a könyvtár-előfizetés. Az üzleti felépítése ennek a kínálatnak hasonlít a TV-és kábel-csatorna díjstruktúrára. Havi összegért szabadon választhat tartalmat az ügyfél. A könyves világban ez úgy néz ki, hogy havi tarifáért többszázezres könyv-állományból válogathat az érdeklődő. A letöltés szám nincs korlátozva: ki mennyit bír, annyi művet csipeget le a könyvtérből. A szöveg elérés bármilyen készülékről történhet, PC-től okos telefonig: azonban a konkrét olvasáshoz online kapcsolat szükséges, maga a mű – fájlként – soha nem kerül az előfizető készülékére. Ez a mechanizmus hivatott megakadályozni a könyv másolását, továbbadását. Magyarul az illegális használatot. A kalózoknak nincs esélyük – legalábbis ezt remélik a rendszer üzemeltetői.

A piacvezető két cég az Oyster és a Scribd. Nagyságrendileg havi tíz dollárért a kurrens, napi sikerlistás könyvek is elérhetők. A konstrukció leginkább vitára késztető eleme az íróval történő elszámolás kérdése.  A tényleges olvasói aktivitás után fizetnek. A szerzői jogdíj megállapítása a tényleges lapozás szerint történik. Hogyan néz ki ez a valóságos működésben?

Az Oyster esetében: ha a könyv tíz százalékát átolvasta (átlapozta, megpörgette) az előfizető, máris mehet a jogdíj – ez a listaár hatvan százaléka – a jogtulajdonoshoz. A Scribd esetében: ha a könyv harminc százaléka került használat alá, akkor kap a szerző jogdíjat.

Persze rögtön felmerül: melyik tíz százalékot vagy harminc százalékot számolják a kifizetéshez? Határozott az útmutatás: az első oldalaktól indul az összesítés. Van azonban kivétel: ezek pedig a tudományos vagy oktatói szakkönyvek. Ezeknél a műveknél elég a húsz százalékos könyvben való búvárkodás, már ez esetben is számíthat a szerző jogdíjra. És itt nem kell az első laptól kezdenie az olvasónak a művet, viszont el kell jutnia legalább a tízedik fejezetig.

És itt nincs vége a matematikának. Ha az előfizető nem ismerkedett tovább a könyvvel, mint öt százalék erejéig, azt is beszámítják oly módon, hogy legalább tíz ilyen öt százalékot meghaladó, de a tíz százalékot el nem érő érdeklődést egy teljes értékű olvasásnak tekintenek. Szépirodalomnál (fiction) ez úgy néz ki: ha az első laptól kezdődően legalább tíz ember átforgatott a tartalomhoz viszonyítottan legalább tizenöt százaléknyi szöveget, az megint egy teljes olvasásnak felel meg. Egy illetlen kritikus meg is jegyezte, hogy ezentúl a reklámok nem arra buzdítanak majd, hogy olvass, mert jó a könyv, hanem arra: „még két kuncsaft, és elérjük az egy olvasásnyi mennyiséget”! Vagy: „már 29 százaléknyit keresztül lapoztak az X művön, még egy százaléknyit tegyél hozzá, és nyert a szerző!” Lehet folytatni a sort, a PR-anyagok helyét átveszik az Excel táblázatok, benne egy-egy könyv olvasottsági kimutatásával.

Tulajdonképp az a kérdés: a könyv megfelel-e a tartalom-csomagok eladási konstrukciójának? A Scribd és az Oyster könyvtár-előfizetési kísérletei talán választ adnak erre a felvetésre. Arra, hogy a zenéhez (Spotify) és a filmhez (Netflix) hasonlóan, a könyv is beterelhető-e új online üzleti szisztémákba? Ha igen, mi lesz ennek az ára a tartalom szempontjából?