Kerekes Pál

Kerekes Pál
Forrás: Kerekes pal

Az Olvasóról: a könyvközönség természetrajza

Az elektronikus könyv sok újdonságot hozott. Első látásra természetesen formai értelemben. A tartalom-hordozó megváltozott, a statikus papír helyett az elektronikus felületek vették át szöveg-megjelenítés funkcióját. De van egy másik, fontosabb aspektusa is a print és a digitális kiadványok különbözőségének: ez pedig az olvasó aktivitásának növekedése, az olvasó közvetlen ráhatása a tartalomra.

Az alkotón kívüli szövegfejlődés alapja az, hogy a szerzőt egyre több információhoz juttatják a médiumok.  Az auktor nem kizárólag az eladási statisztikákból és a jól-rosszul sikeredni szokott író-olvasó találkozók hozzászólásaiból kap információkat művének használatáról, megértéséről. Rendelkezésre állnak a blogok, élmény-megosztó oldalak, lájkolások, közösségi olvasást támogató portálok. Maguk a kiadók is szolgáltatnak – néha megütközést keltve – az írónak táblázatokat arról, hogyan olvasták az e-könyvét. Például melyik oldalnál hagyták abba a legtöbben a regényt, melyik résznél lapoztak vissza az előző fejezetekre, melyik kifejezésnél kattintottak a beépített értelmező szótárra. Ezek a lehetőségek is érzékeltetik, hogy az olvasó egyre inkább bekerül az irodalom nagy mítoszába, a könyv a szerző és a mű kettősségéből egy háromszereplős játékká alakul. Az olvasó bejelentkezik nemcsak fogyasztóként, hanem text-forrásként is.

Kutatják is sokan az e-book-os emberek magatartását, szokásrendszerét. Nem kizárólagos kereskedelmi céllal, hanem bölcsészeti megközelítésben. A juzer (user), ahogyan gyakran az e-könyv kedvelőjét leírják, ma még elég titokzatos figura a nyomtatott kiadványokra alapozott irodalomértők szemében. Egyvalamit azonban nem vitatnak: kis gépecskéikkel ezek az olvasók igencsak aktívvá váltak. Minden felmérés kimutatja, hogy akik e-könyv eszközre tesznek szert, legalább ötven-hatvan százalékkal többet olvasnak a korábbiaknál. De nemcsak olvasnak, hanem jegyzeteket írnak, kijelölnek fejezeteket, és ezeket azonnal meg is osztják közösségi oldalakon, illetve engedélyezik, hogy az adott mű más olvasói is betekintést nyerhessenek a saját jegyzeteikbe. Ez esetben az olvasó szinte valóságos részese is lesz a mű szellemi-érzelmi környezetének.

Az olvasó azonban nem az égből pottyant – véletlenszerűen - az írói alkotás hatásmechanizmusába. Ahogy századok alatt a könyv egyre népszerűbb médium lett, ahogy egyre többen jutottak írott alkotásokhoz, fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet maga az olvasó is. Akiért egyébként maga a mű létrejön. De hiába ez a kézzelfogható igazság, az írásművészet a kéziratos korszaktól kezdve szinte napjainkig nem minden esetben számolt magával a célközönséggel. A szerző az égiekkel egyeztetett művéről. Az a nevezetes elefántcsonttorony, ahová jelképesen az írók vonultak, nem is volt olyan képzeletbeli. Igaz, a múlt század ipari könyvtermelése ebben változást hozott, a nyomtatott művek alkotói már igyekeztek közvetlen kapcsolatba lépni az olvasóval. Sőt, megindult maga az olvasó-edukáció. A kiadók, terjesztők, kereskedők, és gyakran állami intézmények is, igyekeztek olyan módszereket kidolgozni és alkalmazni, amelyek az érdeklődőt az igényes kiadványok vásárlására ösztönözték.

Ahogy Fülöp Géza „A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban” című értekezésének előszavában megállapítja:  „az irodalomtörténészek egy része is az irodalmi élet szerves tartozékának tekinti az olvasót…”

Az idézet szerzőjéről el kell mondani, hogy könyv- és könyvtártörténész volt. Az 1960-as évektől az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének tanára, majd 1990-től éveken át tanszékvezetője volt. Főbb művei a Magyar Elektronikus Könyvtárból több formátumban letölthetők.

Az e-könyv ökoszisztémájában az olvasó kerül fokozottan előtérbe. Az olvasó-centrikusság témaköre aktuálisabb, mint valaha. Fülöp Géza idézett művének előszavában áll: „Kazinczy még amiatt panaszkodott, hogy az írók csak egymás számára írják könyveiket, s Kis János szintén úgy látta, hogy nincs a társadalomnak egyetlen olyan rétege sem, amelyre mint közönségére a magyar irodalom támaszkodhatnék: ’A magyar író, néhány oskolai ifjakat kivéve alig talált olvasó közönséget. Fáradságáért nevének nyomtatásán kívül nemcsak külső jutalmat nem reménylhetett, hanem attól is félhetett, hogy hasznát nem esmerő oktalannak, vagy túlzó magyarnak fog tartatni’ – írja az 1790-es évekre visszaemlékezve.”

Kétszáz évnél több telt el azóta, de nem hangzik ismerősnek ez a panasz ma is? Az e-könyv felerősítette az írói mellőzöttség-érzetet, vagy tompította? Jelenleg csak a kérdésfeltevésnél tartunk, a válaszok még nem forrtak ki. Az e-könyv közönségének természetrajza még nem kidolgozott.