A Restiből nézegetve a ki-be ugrálókat eltökéltem, hogy maradok Waldorf. Nem úgy lett. Olyan időkben kukorékoltam, amikor mindenről, aminek köze volt a számító-géphez, lemoshatatlan volt, hogy valamit kiszámoljon.
A döntések világában az intelligens rendszer két vonalon is hergeli a status quot. A boncolás mindig azzal kezdődik, hogy miért nem súlyozunk. Tapasztalatlan korunkban tüdőnket kiköptük, hogy megmagyarázzuk: egy logikán alapuló termékben káros a súlyozás. Most már tudjuk, hogy nem magyarázatot kérnek, csupán elutasításuk nyilvánul meg abban, hogy a súlyozásba kapaszkodnak. A vevőorientált buheráló ilyenkor előrángat a naftalinból egy súlyozási algoritmust. Ennél sokkal mélyebb ellenállás az „objektív” keresése. „Az emberek többsége meg van győződve, hogy amit hiszünk, arról be lehet bizonyítani, hogy úgy is van.”- írja Russell. Örök életemben kisebbség voltam. Hittem abban, hogy az ember szubjektív.
Most befejezem első sorozatomat a publicisztikában, és nekirugaszkodom a másodiknak, ami szintén nyolc lesz:
1. Az üzleti döntések esete a fekete hattyúval
2. Az üzleti döntések esete a lépésről lépésre haladó döntéshozóval
3. Az üzleti döntések esete a bőséggel
4. Az üzleti döntések esete az utószűrökkel
5. Az üzleti döntések esete a coachinggal
6. Az üzleti döntések esete logikával
7. Az üzleti döntések esete az áltettvággyal
8. Az üzleti döntések esete a sürgető idővel
Az sem biztos, hogy teljesen kikerülöm a „gépet”! Esetleg elfelejtetem, hogy „számító” volt valamikor. 2008-ban láttam J. March „THREE ERAS IN THEORIES OF CHOICE” előadását. Mindig szívesen vettem kezembe írásait. Ma, egyértelműen March az a széles látókörű ember, akire érdemes odafigyelni, ha a döntéseket piszkálgatjuk. Új sorozatom nem az ő írásainak elbeszélése lesz, hiszen azok elolvashatók magyarul is megjelent könyveiben. Ő az, aki bátorságot ad nekem, amikor a döntéstant eltávolítom az operációkutatók szoftvereitől és a pszichológusok kísérleteitől. Régi mániám, hogy az IT átgondolt döntéstanra fejlesszen.
